Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 4. szám - FIGYELŐ - Theologia Theresiana
szeretetem eléd veti magát; szeretném a szakadék mélységét érezni.... de Isten sze- retete óceán, az enyém csak harmat- csepp ... hogy úgy szerethesselek, ahogy Te szeretsz engem, kölcsön kellene vennem sze- retetedet, akkor lelném meg nyugalmamat” (Ék A34.36). Teréz szeretete konkrét marad Jézusban; azért nem panteista ízű, mert Istent Isten szeretetével szereti. Az örökkévalóság után áhítozik, amikor mint kicsi lány az Orionban saját neve T betűjét látja. Az örökkévalóság közelségében viszont jól ismeri a földi pillanatnak végtelen értékét. „El fog jönni a nap, amikor az árnyak eltűnnek és csak az öröm és az örömittasság marad meg. Használjuk ki szenvedésünk .egyszeri pillanatát’, mert minden pillanat nagy kincs” (L 122). Isten Krisztus misztériumában „átkapcsol" az örökkévalóságból az Időbe és vissza: szabadsága lehetővé teszi, hogy mi is tér-időben, egyéniségünk szerint követhessük. Teréz és Isten között a párbeszéd nem zárt, hanem a világot is magába foglalja. „Amint egy hegyi patak vadul rohan a tengerbe, és mindent magával sodor, éppúgy sodorja jó Jézusom az én lelkemet minden kincsével a szeretet óceánjába ... Te tudod, hogy nincs más kincsem, mint azok a lelkek, akiket az enyémmel egyesíteni akartál .. (Ék B2).— Lelkének szomját nem csillapíthatja nagy tettekkel, ezért önmagát áldozza fel és szinte rögeszméje a „letépett virág” visszatérő képe: „Szirmot szirom után letépni, aggodalom nélkül széttépni.. . hogy senki se törődjön velem, hogy eltaposott és elfeledett legyek, egészen addig, amíg az egykori virágból még egy kis illat marad” (1890. szept. 8.). Mindez túlzásnak, egy tüdőbeteg lázólmának tűnhet, ha nem volna meg rá a szentség valóságfedezete: kis Teréznek hallatlanul józan és szinte művészetig kifinomult emberszeretete! Mintha semmi más dolga nem lett volna, mint hogy ennek, vagy annak a lusta, féltékeny és elviselhetetlen nővérnek szíves és tevékeny szerete- tet nyújtson! Utolsó kéziratában könnyedén, huncutul, de lelki önátadásából kiindulva leírja, hogyan hatolt be az ellenség- és a felebarátszeretet minden finomságába. A minden pillanat könyörtelen önmegtagadásának titkát, a „kis utat” tanította újoncainak, miközben maga is állandóan azt tanulta. Soha nem tesz erőszakot a természetes dolgokon, — például a rokoni szeretet megtagadásával. De mindent átalakít és korholja nővéreit is, ha a földiekhez ragaszkodnak és ezt az átalakítást nem viszik végbe. Természetes képességei korán kibontakoztak, jól tudta azonban, hogy ez Isten kegyelme: „Okosabb vagyok, mint az öregek, mert én a Te akaratodat keresem” (ÉK C3). Éles tekintete a kis kellemetlenségeket is meglátja, de azonnal a szeretet távlatába helyezi. Elnéző, de Isten számára könyörtelenül követelő. Akarata acélos. Első vérköpése után tovább megy, szenvedéseiben soha nem panaszkodik. Még haldokolva is remegve fog egy poharat, mert ápolója elaludt és elfelejtette elvenni. — Az ilyen Isten- és emberszeretet teológiailag jól megalapozott: az engedelmes Fiú követése, aki az Atya akaratc-ból feláldozta magát. A gyermekség és a szenvedés teológiájában Jézus titkainak szélsőségeit éli át. A „Gyermek Jézusról” szóló elnevezést már kicsi korában megkívánta és imádkozott, hogy elnyerje, „mivel kifejezi semmiségünket, hogy mindent Istentől várunk és nem akarunk magunkról gondoskodni, sem kincset gyűjteni. Semmivel sem dicsekedni, sem elcsüggedni, — ez a gyermek tulajdonsága ...” (SF 68). A „Gyermek-Jézus álma” c. írásban a gyermekséget és a szenvedést egymásbatükrözteti ... „A gyermek álmában a saját eltorzított arcát látja és nevet rajta.” (L 252). — Olyan bensőségben akar élni Istennel, mint a Fiú az Atyával, ezért mindent elfogad. Az Atya pedig nem kíméli, — mint a Fiát sem, a szenvedéstől. Egyik oldalon szembetűnő nagy lelki indifferenciá- jo: „Nem kívánok többé sem élni, sem halni .. . Ha választhatnék, inkább meghalnék, de az Isten választ nekem és azt akarom, amit Ő akar...” Százféle variációban elmondja, mint' ahogy a gyermek: „Én mindent akarok!” — és, mint a beteg: „Semmit sem akarok!” Végül összefoglalja: „A jó Isten megadta, hogy mindig azt kívánjam, amit Ö akar nekem adni” (SF 13,7 15.). Eljut arra az „abszurd pontra", ahol „már az Isten sem tudja, mit kezdjen velem" (uo). Másik oldalon ott van vakmerő bizalma: „Vakmerőségig akarok bízni az Atya jóságában . .. Vakmerőség ez? Régóta megengedted, hogy vakmerő legyek veled szemben" (ÉK C34). Gyermeki természete is sok szenvedés forrása lett. Sokszor egészen elfogulatlanul hivatkozott kiválasztottságára. Tíz éves korában a mosolygó Mária szobor előtt hirtelenül meggyógyult. Tudta, hogy erről nem szabad beszélnie, .......de azt g ondoltam, ha nem mondom senkinek, eltűnik boldogságom" (ÉK A30). A nővérek ezért nem hagytak nyugtot neki: Hogy nézett ki az Istenanya? Nála volt a kis Jézus? — és folyton sustorogtak, gyanakodtak. Bár hibája volt naiv közlékenysége, mégis P. Pichon, a gyóntatója ünnepélyesen kijelentette, hogy Teréz életében egyetlen súlyos bűnt sem követett el. Kitűnik ez a „Liliom és Rózsa versengése” című verséből is, mert az ártatlan és a bűnös szeretet harcát csak az érti így, aki maga is bűntelen. Ki is 246
