Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 4. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Homilia-vázlatok újév napjára, vízkeresztre és az év 2-7. vasárnapjára
tőivé. Küldetésük azonban bizonyos fokban mindenkire vonatkozik, aki a hit által Krisztus tanúja lett. A mai evangéliumban tulajdonképpen rövid összefoglalást kapunk arról, hogy Jézusnak, mint az örök Igének mi volt a mondanivalója az emberek számára. Bevezetésül megállapítja, hogy szava nem emberi tanítás, mert őt az Ür lelke kente fel. Az Ószövetségben ismétlődik a kifejezés, hogy az Űr lelke teremt, ő fakaszt életet, ő ad küldetést a prófétáknak és Isten embereinek. A Messiás a lélek teljességét fogja birtokolni. Izajás szavainak idézése azt is jelenti, hogy Jézus folytatja és befejezi azt, amit az Ószövetség megkezdett. A tanítás tartalmának szemléltetésére az „Űr esztendejét”, a jubileumi évet használja fel. Ez a kép is Izajástól való. Ő a fogságból való szabadulás örömét és a messiási idők kegyelmi kiáradását jelölte vele. Krisztus ebbe kapcsolódik bele. Hirdeti, hogy mindaz teljesült, amit Isten az Ószövetségben megígért. Ezzel a módszerrel igazolni akarta az Atya hűségét és egyúttal meg akarta könnyíteni az emberek számára, hogy benne felismerjék a Megváltót. Ha csodákkal igazolja magát, akkor biztos, hogy Isten vállalt érte felelősséget, tehát szavának hinni lehet és kell. Az Ószövetségből vett idézet azt mutatja, hogy a Megváltó működésének tartalma az ember alapvető nyomorúságának gyógyítása. A szöveg ezt négy fokozatban adja elő. A szegények felkarolása az Ószövetségben Isten különleges leereszkedését jelentette. Ő nem emberi mértékkel mér, nem azzal keresi dicsőségét, hogy a gazdagokat és hatalmasokat gyűjti maga köré. A szeretet nagyságát az mutatja, ha olyanok felé fordul, akik igazán rászorulnak. Krisztusról a farizeusok megállapították, hogy a „bűnösök” barátja. Példabeszédeiben is az elhagyatottakat hívja az Isten országának lakomájára. A Korintusi levélben (I. 1,26-31) Pál apostol is arra hivatkozik, hogy Isten a gyöngéket, a semminek látszókat hívta meg és általuk akarja megmutatni erejét és dicsőségét. A foglyok szabadulása újszövetségi értelemben a bűnből való szabadulást jelenti. Krisztus megszerezte a bűnök bocsánatát, példájával és kegyelmével erőt ad a kísértések ellen, önneveléssel és a kegyelem gyarapításával eljuthatunk Isten gyermekeinek a szabadságára. A vakság és a látás is szellemi értelemben szerepel. Alapvető fogyatékosságunk a tudatlanság. Bármennyit tanulunk, nem tudjuk, hogyan állunk Isten előtt és mi lesz a jövő sorsunk. Krisztus a feltámadásával és mennybemenetelével ezt világosította meg. Ezért nevezhette magát a világ világosságának. A jubileumi évben fel kellett szabadítani a rabszolgákat is. Krisztus az egyetemes felszabadulást hozta. Nem a törvény betűjét hangoztatta, hanem úgy mutatta be Istent, mint akit lehet szeretni. Aki szerétéiből végzi kötelességét, bármennyit fárad is, nem érzi magát rabszolgának, hanem Isten gyermekének. Krisztus azonban több volt, mint amit az Ószövetség megjövendölt róla, és ezért hatása is több. Nemcsak kegyelmet osztogat, hanem — mint ahogy a szentlecke tanítja — testének tagjaivá tesz minket. Saját erejét adja és saját sorsában részesít. Az év 4. vasárnapja (Jer 1,4—5,17—19; 1Kor 12,31-13,13; Lk 4,21-30) Isten adományai Az apostoli tanítás azt emlegeti, hogy a kinyilatkoztatás Isten előzetes szeretetének a jele, a megváltás pedig a kegyelem túlára- dása (Rám 5,20). Néha mégis úgy látszik, mintha Isten szűkmarkú lenne. Krisztus a mai evangéliumban arra hivatkozik, hogy az Ószövetségben is csak hellyel-közzel nyúlt bele az emberek életébe ínség vagy betegség idején, és ő maga is hasonlóképpen viselkedik, amikor jeleket kérnek tőle. A jelenetből mégis üdvös tanulságot meríthetünk. Amikor valaki szerencsétlenségének tudatában fordult Krisztushoz és abban reménykedett, hogy rajta keresztül Isten segítségében lesz része, akkor ő nem zárkózott el. Hittel és bizalommal mindent el lehetett érni nála, ahogy ezt a kafarnaumi százados és szír-fö- niciai asszony esete mutatja (Mk 7,24 kk). Ellenben visszautasítja azok kérését, akik vizsgáztatni akarják s úgy gondolják, hogy Isten köteles felötlő kívánságaikat teljesíteni, mert ők megtartják törvényeit. Krisztus megmagyarázza, hogy Isten nem adósa senkinek. Ö nem azért adott kinyilatkoztatást és vallást, mert szüksége volt az emberek egy részére, hogy felettük gyakorolja hatalmát. Azért ad jeleket, hogy köny- nyebben felismerjük őt és üdvözítő szándékát. Aki hisz és engedelmeskedik, nem neki tesz szívességet, hanem maga jut előnyösebb helyzetbe: felismeri az élet célját és igazi értékeit, és azokat közvetítheti másoknak is. A kritikus és bizalmatlan magatartás ellenszere a „kiválóbb adományra”, a szere- tetre való törekvés. Aki a kinyilatkoztatásból felismeri, hogy Isten valóban szereti a világot és megváltást, üdvösséget szerzett neki, az előtt megnyílnak a további mélységek. Mer bizalommal kérni és tudja, hogy Isten 233
