Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)

1973 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Koroncz László: A betegágy mellett

nek kiszolgáltatását a közvetlen forma előtt egy rövid imádsággal vezessük be, s utána is ugyancsak rövid hálaadás következzék. Viszont esetekként öntudatnál lévő, esz­méletét vesztett és végül exitus előtt levő betegnél más-más imákra van szükség. Je­lenleg használatos szertartáskönyveinkben levő imákat mind meg kell újtani. Ha azt akarjuk, hogy a beteg legalább lélekben velünk imádkozzék, akkor egészen egysze­rű, elvont fogalmazást és magasztos ért- hetetlenségeket mellőző imákat kell össze­állítanunk. Ezek közül ne maradjon ki a Miatyánk sem! Ezt legalább a beteg is ve­lünk tudja mondani. Nagyon fontos lenne egy egészen áttekinthető, könnyen kezel­hető, teljesen mai ima stílusú betegellátó könyv elkészítése. A betegellátás izgalmát ne fokozza idegességgé a könyvben való hosszas lapozgatás. A betegágynál való viselkedésünkkel fo­kozatosan ki kell javítanunk egy ma már sokfelé tapasztalható szomorú szemléletet, mely a beteglátogató papot „halálmadár­nak" nézi. Ehhez hozzásegítenek a nem hi­vatalos beteglátogatásaink is. — A plébá­niánkon 5 faluban élő 3600 hívőre a múlt évben 727 beteglátogatás jutott — szent­ségekkel. És számtalan „nem hivatalosan”, így érthető, hogy 54 halottból egy hirtelen halálon kívül, csak kettő maradt szentségek nélkül. Ha a szeretet melegével sikerült az em­beri reményeket az Istenre hagyatkozás re­ményéig felfokoznunk, megkönnyebbült lé­lekkel távozhatunk és azzal a tudattal, hogy megerősödött és megkönnyebbült lelket hagytunk a betegszoba ajtaja mögött. Korona László „Megmunkálni a földet... mert csak utána jön az aratás. A Föld munkálá- sa azt jelenti: legyünk rajta, hogy el­tűnjenek az előítéletek, tegyünk tanú­ságot a tevékeny, hathatós szeretetről, dolgozzunk becsületes és igazi, őszinte légkör megteremtésén, — tegyük felis­merhetővé Isten jelenlétét az emberek világában.” A. Liégé A kereszténynek Istent kell látnia mindenben ... meg keM éreznie, hogy akkor szemléli igazán üdvözítőjét, ami­kor földi munkáját végzi, bármik is le­gyenek a rábízott teendők. (Newman) Ilyenek voltak az apostolok is: meny- nyei volt a hivatásuk, de földi a munká­juk: munkában és fáradságban éltek mindvégig. (Newman) * * * Nigériában imádkozzák az alábbi modern hitvallást, melyet egy oklaho- mai egyetemi lelkész ültetett át afrikai miliőbe. Horváth Tamás, Afrikában élő leJkész — aki fordítását folyóiratunknak közlésre megküldte —, Oklahoma-lle- lle-i Credo-nak nevezte el. Pap: Hiszünk az emberben Hívők: és a világban, amelyben az egész emberiségnek jó együtt élnie. Hiszünk abban, hogy egy iilyen világ megteremtésén fáradoznunk kell. Hiszünk abban, hogy minden ember jogai egyenlők, hiszünk a szeretetben, igazságban, testvériségben és békében. Valljuk, hogy mindenkor ennek a hit­nek megfelelően kell élnünk. Ehhez az indítást a Názáreti Jézusba vetett hitünk adja. Életünket az ő életének megfelelően kell alakítanunk. Hisszük, hogy ezáltal Azzal kerülünk titokzatos egységbe, Akit úgy hívunk, hogy Atya. Mivel Jézusban hiszünk, nem tartjuk magunkat jobbnak másoknál. Népeink egyenlők, és nem kiválóbbak a világ megteremtéséért. Valljuk a hívek közösségét. Valljuk, hogy a föld sójának és a világ világosságának kell lennünk. Mindezt azonban alázatosan és min­den nap a keresztet hordozva kell megtennünk. Hiszünk abban, hogy minden ember hivatott egy jobb életre való feltáma­dásra. Ámen. 196

Next

/
Thumbnails
Contents