Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)

1973 / 3. szám - FIGYELŐ - Casalis, Georges: Az emberiség jelszava szólásra kötelez

-attól félnek, hogy az amerikai ellenzék mellett! harc immunissá tehet minket a hold­ópium és a boldog álmok hatásával szem­ben? Vagy fenyegetve érzik magukat a har­madik világ felemelkedésétől, amiért sza­baddá akarják tenni magukat? A megkínzott dominikánusok Ugyanebben az időben Brazíliában a rendőrség megkínozta azokat a dominiká­nus papokat, akiket egy forradalmi vezető meggyilkolásával kapcsolatban őrizetbe vet­tek. Barátaink, a francia dominikánusok — többek között Carré, Chenu, Congar, Liégé — hosszú levelet tettek közzé szerze­testársaikról: „Tudjuk, hogy tettük főoka az, amely egyben minden hivő és erkölcsileg fejlett ember lelkiismereti felfogása, mely szerint a politikán az egész embernek és minden embernek kibontakozását értik, — és ez igazi kihívást jelent. Azok közé tartoz­nak, akik ma Brazíliában a nép hangját akarják hallhatóvá tenni és emiatt egyiket a másik után hallgattatják el. Úgy gondol­juk, hogy teljes joggal nevezhetők keresz­tényeknek és törekvésükkel — hogy az éle­tet a hittel összhangba hozzák —, csak tisz­teletet érdemelnek. Szolidaritást vállalunk velük.” A barátoktól támogatott éhségsztrájk Párizs egyik déli peremkerületében, — ugyancsak ebben az időben —, péntek este öt ember azzal vált el egymástól, hogy a köréjük tartozó különféle szellemi irányzatú barátaikkal együtt a szó legteljesebb értel­mében ökumenikus csoportot létesítenek és így harcolnak a szegények jogaiért és emberi méltóságáért. Sikerült az érzéketlen és személytelen közigazgatási gépezettel szemben jelentős győzelmet kivívniok. Ami­kor tiltakozó éhségsztrájkjuk 19. napján el­érték céljukat, — a francia protestánsok Grenoble-ban tartott 13. közgyűlése, egy­házunk kétszáz képviselőjével a következő üdvözletét küldte nekik: „Gyülekezetünk az ót férfi azon tanúságtételét, hogy a Palai- seau-i templomban a Saclay-i atomerőköz­pont legszegényebb munkásai érdekében éhségsztrájkot kezdtek, — tisztelettel és megrendüléssel fogadta. Elismeri a Palai- rseau-i közösség tettében az egyházszolgá­lat igazi formáját. A vállalat vezetősége ma­gatartását pedig, amely a jóérzésű emberek segítő közbelépése ellenére sem volt haj­landó tárgyalni a 98 elbocsátott takarítónő Tigyében —, felháborítónak minősíti.” A fel­hívásra ugyanis, — amire az öt sztrájkoló élete kockáztatásával a közvélemény lelki­ismeretét felrázta, — a vezetőség csak meg­vetéssel válaszolt. A gyűlés felszólítja az egyházakat, hogy a jövőben méltassák figyelemre az ilyen tanú­ságokat, miszerint társadalmunkban ilyen szélsőséges eszközökhöz kell folyamodni, ha az igazságosság elemi követelményét akar­juk kifejezni. A példákat folytathatnám, de most elég erre a négy jellemző esetre szorítkoznom. A bőség és az értékek felfogása Értjük, hogy mit jelent mindez? Egyik ol­dalon a hold felé száguldó három ember, akiket az egész civilizált világ hatalma, gaz­dagsága és tekintélye kísér, mintegy szim­bólumai egy olyan világnak, amelynek sikere a kizsákmányoláson, sőt — érdekük esetén, — a szegények kiirtásán (Vietnám) nyugszik. Ezek az asztronauták azt képviselik, amit Girardi az „Übermensch erkölcsének" neve­zett, mivel emberfeletti, de egyszerre ember­telen is. A másik oldalon állnak azok, akik sohasem fognak a holdra lépni, még nem is álmodnak róla, mert, amit ők minden áron, még életük árán is el akarnak érni, az olyan föld, — ahol az igazságosság és a szabad­ság uralkodik. Ezért harcol a nép Vietnám­ban, ezért harcolnak a „halálmenetek” résztvevői és az egész világon olyan embe­rek, akik mások igazságtalan halála ellen titltakoznak. Ezért börtönözték be a francia dominikánusokat, ezért tartott ki Saclay-ban az öt férfi rendíthetetlenül az éhségsztrájk­ban, míg céljukat el nem érlék: hogy az egyszerű munkásnők létminimumát biztosít­sák. A dominikánusok legkiválóbb teológusai­val és a francia protestánsok közgyűlésével együtt megpróbálom mindazok tanúságából, akik nem engedték magukat a hold­programmal elidegeníteni, a hozzánk inté­zett kérdést meghallani. Mindenek előtt úgy gondolom, hogy radikális döntést hoz­tak: szabad akaratból véglegesen lemon­danak a gazdagságról, hogy a szegények­kel legyenek, értük dolgoznak és hozzájuk hasonlók akarnak lenni, olyan szegények, mint ők. A gazdagság butává és embertelenné tesz Az éhségsztrájk 18. napján az öt férfi egyike azt mondta nekem, amit Pierre abbé tizenöt évvel ezelőtt hangoztatott: „A gaz­dagság legnagyobb átka az, hogy butává tesz", — vakká és süketté mások iránt. Ha­bozás nélkül kiszolgáltat egyik napról a má­376

Next

/
Thumbnails
Contents