Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)

1973 / 3. szám - FIGYELŐ - Casalis, Georges: Az emberiség jelszava szólásra kötelez

-attól félnek, hogy az amerikai ellenzék mellett! harc immunissá tehet minket a holdópium és a boldog álmok hatásával szemben? Vagy fenyegetve érzik magukat a harmadik világ felemelkedésétől, amiért szabaddá akarják tenni magukat?

A megkínzott dominikánusok

Ugyanebben az időben Brazíliában a rendőrség megkínozta azokat a dominikánus papokat, akiket egy forradalmi vezető meggyilkolásával kapcsolatban őrizetbe vettek. Barátaink, a francia dominikánusok — többek között Carré, Chenu, Congar, Liégé — hosszú levelet tettek közzé szerzetestársaikról: „Tudjuk, hogy tettük főoka az, amely egyben minden hivő és erkölcsileg fejlett ember lelkiismereti felfogása, mely szerint a politikán az egész embernek és minden embernek kibontakozását értik, — és ez igazi kihívást jelent. Azok közé tartoznak, akik ma Brazíliában a nép hangját akarják hallhatóvá tenni és emiatt egyiket a másik után hallgattatják el. Úgy gondoljuk, hogy teljes joggal nevezhetők keresztényeknek és törekvésükkel — hogy az életet a hittel összhangba hozzák —, csak tiszteletet érdemelnek. Szolidaritást vállalunk velük.”

A barátoktól támogatott éhségsztrájk

Párizs egyik déli peremkerületében, — ugyancsak ebben az időben —, péntek este öt ember azzal vált el egymástól, hogy a köréjük tartozó különféle szellemi irányzatú barátaikkal együtt a szó legteljesebb értelmében ökumenikus csoportot létesítenek és így harcolnak a szegények jogaiért és emberi méltóságáért. Sikerült az érzéketlen és személytelen közigazgatási gépezettel szemben jelentős győzelmet kivívniok. Amikor tiltakozó éhségsztrájkjuk 19. napján elérték céljukat, — a francia protestánsok Grenoble-ban tartott 13. közgyűlése, egyházunk kétszáz képviselőjével a következő üdvözletét küldte nekik: „Gyülekezetünk az ót férfi azon tanúságtételét, hogy a Palai- seau-i templomban a Saclay-i atomerőközpont legszegényebb munkásai érdekében éhségsztrájkot kezdtek, — tisztelettel és megrendüléssel fogadta. Elismeri a Palai- rseau-i közösség tettében az egyházszolgálat igazi formáját. A vállalat vezetősége magatartását pedig, amely a jóérzésű emberek segítő közbelépése ellenére sem volt hajlandó tárgyalni a 98 elbocsátott takarítónő Tigyében —, felháborítónak minősíti.” A felhívásra ugyanis, — amire az öt sztrájkoló

élete kockáztatásával a közvélemény lelkiismeretét felrázta, — a vezetőség csak megvetéssel válaszolt.

A gyűlés felszólítja az egyházakat, hogy a jövőben méltassák figyelemre az ilyen tanúságokat, miszerint társadalmunkban ilyen szélsőséges eszközökhöz kell folyamodni, ha az igazságosság elemi követelményét akarjuk kifejezni.

A példákat folytathatnám, de most elég erre a négy jellemző esetre szorítkoznom.

A bőség és az értékek felfogása

Értjük, hogy mit jelent mindez? Egyik oldalon a hold felé száguldó három ember, akiket az egész civilizált világ hatalma, gazdagsága és tekintélye kísér, mintegy szimbólumai egy olyan világnak, amelynek sikere a kizsákmányoláson, sőt — érdekük esetén, — a szegények kiirtásán (Vietnám) nyugszik. Ezek az asztronauták azt képviselik, amit Girardi az „Übermensch erkölcsének" nevezett, mivel emberfeletti, de egyszerre embertelen is. A másik oldalon állnak azok, akik sohasem fognak a holdra lépni, még nem is álmodnak róla, mert, amit ők minden áron, még életük árán is el akarnak érni, az olyan föld, — ahol az igazságosság és a szabadság uralkodik. Ezért harcol a nép Vietnámban, ezért harcolnak a „halálmenetek” résztvevői és az egész világon olyan emberek, akik mások igazságtalan halála ellen titltakoznak. Ezért börtönözték be a francia dominikánusokat, ezért tartott ki Saclay-ban az öt férfi rendíthetetlenül az éhségsztrájkban, míg céljukat el nem érlék: hogy az egyszerű munkásnők létminimumát biztosítsák.

A dominikánusok legkiválóbb teológusaival és a francia protestánsok közgyűlésével együtt megpróbálom mindazok tanúságából, akik nem engedték magukat a holdprogrammal elidegeníteni, a hozzánk intézett kérdést meghallani. Mindenek előtt úgy gondolom, hogy radikális döntést hoztak: szabad akaratból véglegesen lemondanak a gazdagságról, hogy a szegényekkel legyenek, értük dolgoznak és hozzájuk hasonlók akarnak lenni, olyan szegények, mint ők.

A gazdagság butává és embertelenné tesz

Az éhségsztrájk 18. napján az öt férfi egyike azt mondta nekem, amit Pierre abbé tizenöt évvel ezelőtt hangoztatott: „A gazdagság legnagyobb átka az, hogy butává tesz", — vakká és süketté mások iránt. Habozás nélkül kiszolgáltat egyik napról a má376