Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 3. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Homilia-vázlatok az év 26-33. vasárnapjáig
Jeruzsálem pusztulására vonatkozó jövendölést. Ezt az utóbbit megteszi előképnek és bizonyítéknak. Tudja, hogy ha Jeruzsálem pusztulása bekövetkezik, ez a teljesedés hitelt szerez másik jövendölésének is. A világ végének idejéről semmit sem árul el, sőt bejelenti, hogy az kizárólag az Atya titka. Ezért fel kell tételeznünk, hogy ez a meghatározás: nem múlik el ez a nemzedék..., Jeruzsálem pusztulására vonatkozik. A prófétai stílusban az ilyen mozzanatok: a nap elsötétedik, a csillagok lehullanak ... a régi világképből valók, s jelenteni akarják mindannak elmúlását, ami ideigvaló, s annak megérkezését, ami majd az örök életet hordozza. A jövendölés lényege az, hogy a meg- dicsőült Krisztus maga jön el, illetőleg a világ követi őt abban az átalakulásban, amelyen ő átment a halálban és a feltámadásban. Ő már nem jöhet vissza a mi múlandó világunkba, hanem nekünk kell őt követnünk az örök hazába. Ezen túlmenően semmi közelebbit nem mondhatunk a világ jövendő állapotáról. Bizonyára olyan lesz, hogy teljesen tükrözze a Teremtő bölcsességét és a Megváltó nagyságát. A történelmet tehát Krisztus megjelenése zárja le. Ha ő mondja ki a végső szót, akkor az élet és a történelem szálai az ő kezében futnak össze. A Jelenések könyve is úgy beszél róla, mint aki egyedül képes felnyitni az élet könyvét. Az emberiség tehát: nem nyitott kapu felé vándorol, hanem határozott cél felé. Ezt a célt nem veszélyezteti semmi. Isten előre látott minden eseményt és mindent előre beleszámított tervébe: a jót, a bűnt, a szenvedést és a halált. Krisztus állandó éberségre int, de szavait nem fenyegetéssel, hanem bátorítással zárja. Eljövetele megdicsőülés lesz azok számára, akik evangéliuma szerint alakították életüket. A jónak ez a végső diadala, a megváltásnak ez a konkrét kifejezése megment bennünket a lehangoltságtól s erőt önt belénk, hogy minden nap újra kezdjük elhatározásainkat, mert fáradozásunk nem hiábavaló (1Kor 15,53). Gál Ferenc Az én filozófiám csúcspontja: egyszerűnek lenni, okosan! Okos ember az, aki el tudja hallgatni az igazságnak egy részét, amit nem lenne alkalmas elmondani, de aminek elhallgatása nem rontja etl és nem hamisítja meg a kimondott részét; az, aki el tudja érni a maga elé tűzött jó célokat, kiválasztva az akarás és a véghezvitel leghatékonyabb eszközeit; az, aki minden cselekedetben előre tudja látni és felmérni a szembenálló nehézségeket s az ellenkező végleteket, és ki tudja választani a legkevesebb nehézséggel és veszéllyel (járó középutat; az, aki ha egyszer kitűzött maga elé valami jó, nemes és nagy célt, sohasem veszíti azt szem elől, sikeresen legyőz minden akadályt és jól végrehajtja; az, aki minden dologban megkülönbözteti a lényeget és nem hagyja, hogy megzavarják a járulékos dolgok és így megőrzi és összpontosítja erőit a szerencsés vég érdekében; az, aki mindezek mélyén a sikert egyedüli Istentől reméli, benne bízik, és ha nem is ért el sikert egészben vagy részben, tudja, hogy mindent jól cselekedett, amikor az Isten akaratára és nagyobb dicsőségére vonatkoztatta. Az egyszerűség nem mondom, hogy megvetést, de kisebb tiszteletet kelt a tudálékosokban. De mi gondunk a tudálékosokra? Tekintetbe sem kell venni, ha ítéletükkel és modorukkal valamiképpen meg tudnak alázni valakit: mindez saját kárukra és megszégyenü- lésükre üt vissza ... Az egyszerű ember, aki nem szégyeili megvaillani az evangéliumot olyan emberek előtt, akik csupán gyöngeségnek és gyerekségnek tartják. Nem hagyja, hogy embertársa megcsalja vagy előre megítélje és nem veszíti el lelkének derűjét, bármilyen magatartást is tanúsítanak iránta mások. Az egyszerűségben semmi sincs, ami ellentmondana az okosságnak, sem pedig fordítva. Az egyszerűség szeretet, az okosság gondolat. A szeretet imádkozik, az értelem virraszt! (XXIII. János pápa lelkigyakorlatából) 174
