Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)
1973 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Rónay György: Jézussal találkozni
a hierarchia bizonyos jelentésekre való „figyelmeztetése”. Illetékességük tehát a „mi van” területe, és nem a „hogyan tovább”-é. Föladatuk a világ várakozásának közvetítése; a várakozások betöltése, a betöltés mikéntjének kidolgozása már másokra tartozik. Annyi mindenesetre bizonyosnak látszik, hogy a világnak ez a várakozása ma — és talán még soha úgy, mint ma — a személyes Jézusra irányul, a vele való személyes találkozás élményét keresi. Aki „odakint” jár, és akinek vannak — torzításmentes — antennái az „odakint" hullámjelzéseinek fölfogására, naponta észlelheti ezt. Maholnap semmi más, a világ számára emészthető táplálékunk nem marad, mint Jézus Krisztus és a benne fogant szeretet. És semmi úgy meg nem állja az élet próbáit, mint Jézusnak és szeretetének az élménye. Mint ahogyan egy hosszú, meleg, segítő kézfogás emlékét viszi magával az ember a sírig. Hiába tanítunk miniatűr dogmatikákat, naiv nyelvre lebontott teológiát gyermekeinknek: aki életek útjait végig kíséri, láthatja, évről-évre mint hullik el egy-egy mag ebből az útravalóból. De aki Jézussal találkozott, az ezt a találkozást sosem felejti el többé, és erre a találkozásra később, ha akarja, akár az egész skolasztika katedrálisát ráépítheti. Egy — szintén a „világ" várakozásának, irántunk támasztott igényének „jézusi” voltát tanúsító — idézettel szeretném nem lezárni, hanem csak abbahagyni ezeket a gondolatokat. Jean-Claude Barreau könyve, a sok nyelvre lefordított best seller, egy ízig-vérig mai Jézushoz találás története van előttem, La lói d'un paien (Egy pogány hite), abból írom ki a következőket: „Tizenhárom éves koromban tagja lettem egy keresztény ifjúsági egyesületnek, véletlenül, egy barátom kedvéért, és szórakozásból. Ugyanezzel az erővel valamilyen állami, vagy kommunista ifjúsági otthonba is beiratkozhattam volna ... És ha már így történt, eljártam a hittanár óráira is. De ha ezek az intézmények sok mindent adtak is nekem, Krisztust sehol sem mutatták meg. Ha ma visszagondolok erre, könnyebben megmagyarázhatom a szinte hihetetlent: Legtöbb keresztény intézményünkben föltételezik, hogy az evangéliumot már valahol másutt meghirdették! Az evangélium hirdetése annyit jelent, mint az embert Jézussal szembesíteni; benne ismertetni meg valódi Urunkat, szavát mint Isten szavát tenni fölfoghatóvá a világ számára. Az evangéliumot hirdetni annyi, mint fölhívni az embereket, foglaljanak állást abban a kérdésben, amit Jézus személye tesz föl nekik: ,Ki ez az ember?' (Mk 4, 41); annyit jelent, mint szemléletünk elé állítani halálának és föltámadásának titkát; annyit jelent, mint kapcsolatba hozni az embereket az evangéliumokkal, melyek az apostolok egyházának tanúságtétele az Ö földi életéről ... és annyit jelent, mint a mindennapok eseményeiben fölismertetni Annak a láthatatlan jelenlétét, akiről már Keresztelő Szent János megmondta: .Köztetek áll, akit nem ismertek.' ” Krisztus szava nem csak emberi szó, az ő szaváért élni s halni kell. Krisztus szava a feltétlen és egyértelmű igazság, általa és benne Isten szól, ezért ráhagyatkozhatom. Krisztus közelében Isten kerül közelebb hozzám, jelenléte Istennek jelenléte. Aki Krisztussal kerül kapcsolatba, Istennel él közösségben, aki Krisztus megnyilatkozásaira ügyel, Isten kinyilatkoztatását hallja meg. Aki Krisztus felé indul, Isten felé menetel, aki Krisztust kéri, Istenhez könyörög. Aki Krisztust keresi, Istent keresi, aki tőle bocsánatot nyer, annak Isten bocsát meg. Aki minden baját, gondját és vétkét Krisztushoz viszi, az Isten kezébe ajánlja önmagát. Aki Krisztus hatalmában és jóságában bízik, az Istenben bízik. A Krisztust kereső Istennel találja magát szemben. König bíboros 7 Teológia 97
