Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 1. szám - TÁVLATOK - Hitünk alapigazságai
TÁVLATOK HITÜNK ALAPIGAZSÁGAI 1. Két szempont teszi időszerűvé, hogy foglalkozzunk hitünk alapigazságaival. Az egyiket a Zsinat ökumenikus Határozata hangsúlyozza: „A hittudomány katolikus szakemberei ... ne feledjék, hogy a katolikus tanításhoz tartozó igazságoknak egymásutánjuk, vagyis rangsoruk van, mert másképpen kapcsolódnak a keresztény hit alapjához”. Ezt pedig azért kell tanulmányozni, „hogy egyre mélyebben megismerjük, és egyre világosabban feltárjuk Krisztus kifürkészhetetlen gazdagságát" (11. pont). Erről szól pl. Rosta F. tanulmánya. (A hitigazságok rangsorolása, TEOLÓGIA, 1971. március.) Másrészt a hitoktatók sürgetik munkájuk maradandóbb eredményének biztosítására a vallási tudás lényegének életkorok szerinti összefoglalását. (Pl. Jungmann: Katechetik. Freiburg, 1965,3 1965, 116). Ennek kiérlelt formáit a hitvallások nyújtják. 2. Mivel napjaink törekvései nem mentesek bizonyos egyoldalúságtól, szükséges fontolóra vennünk a Szentirás gondolatgazdagságát ezen a téren is. a) Az emberi élet alakulására nem elméletek, hanem tények vannak döntő hatással. Isten ószövetségi népének életében ilyen tény volt elsősorban az egyiptomi szolgaságból való kiszabadulás, és az ígéret földjének elfoglalása. „Én, az Úr, kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából” (Ex 20,2; Dt 5,6 stb.). A liturgikus célra készült történeti összefoglalások is ezeket az alapvető tényeket sorolják fel (elsősorban: Dt 26,5—9, azután Jós 24,2 s köv., Judit 5,6 s köv., 104, 134, 135. zsoltár). Ezen alapul az ószövetségi ember mindennapos imája: „Halld Izrael: az Úr, a mi Istenünk egyetlen Úr! Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből” (Dt 6,4—5). A Talmud szerint ezt minden izraelitának naponta kétszer el kellett imádkoznia. A Szentírás szavainak (uo. 8—9) betű szerinti értelmezése szerint ezt a szöveget később imaszíjra kötötték, az ajtófélfára erősítették. b) Az apostoli igehirdetés Krisztus megváltó tettét állította a középpontba. Lukács így foglalja össze Jézus búcsúbeszédét: „Meg volt írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnapon halottaiból föl kell támadnia. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni, Jeruzsálemtől kezdve, minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek” (24,46—48). A pünkösdkor mondott első apostoli beszédet (Csel 2,14,40) úgy tekinthetjük, mint a fenti szavak kifejtését. Mindennek lényege ez a hitvallás: „Jézus az Úr” (azaz Kyrios, 1 Kor 12,3. Ennek a szónak akkori sokatmondó jelentése kifejezi azt a meggyőződést, hogy Jézus felette áll minden emberi elgondolás szerinti hatalmasságnak.) Már liturgikus használatra látszik utalni a filippiekhez írt levél mondata: „Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr” (2,11). c) Ez a hitvallás az istentiszteleteken kifejezte a közösség egységét, illetve az egyénnek határozott állásfoglalását a közösséghez való tartozása mellett. Krisztus megváltásának misztériuma áll Szent Pál himnuszszerű ritmikus szövegének középpontjában is: Testben nyilvánvaló lett, Igazolást nyert lélekben, Megjelent az angyaloknak, Pogányoknak hirdették, Világszerte hittek benne, Fölment a dicsőségbe (1 Tim 3,16). Itt már megtaláljuk a Krisztus-misztérium alapvető mozzanatait, amint az kifejtésre kerül a későbbi hitvallásokban. (2 Tim 4,1 45
