Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Schmatovich János: A húsvéti híradások történetisége
túráját. Csupán a hagyomány által kialakított legjellegzetesebb sajátosságokra szeretnénk rámutatni: a) A megjelenésekről szóló tudósításokra legnagyobb mértékben vonatkozik az irodalmi szövegezés szabadságának törvénye. Leírásuk nem ad egységes képet az eseményekről. Példa erre a megjelenések helyének sokat vitatott kettős hagyománya (galileai és jeruzsálemi jelenések). E jelenésekre vonatkozólag legjobbnak tűnik az a magyarázat, mely utal az evangélisták szerkesztési törekvésére: Máté, akinek témája és szívügye az Isten országa, és Márk, akinek az apostolok iskolázása a fontos, célkitűzésüknek megfelelően előnyben részesítik a galileai megjelenéseket, ahol Jézus a jövőre vonatkozó utasításait adta. Ezzel ellentétben Lukács és a maga módján János is hangsúlyozzák a jeruzsálemi megjelenéseket, mert ki akarták emelni, hogy mindaz, ami korábban a szent városban történt a Föltámadott Clrral, Jézus megváltói halálának helyén folytatódik, és zárul le (3). Ha rá is tudunk mutatni a kettős hagyománynak teológiai motívumokból eredő eltérésére, ezzel még nem magyaráztuk meg e hagyomány keletkezését: Történetileg nagyon valószínű, hogy Judáson, valamint Péteren és Jánoson kívül (vö. Lk 24, 12.24; Jn 20,2—10: versenyfutásukat a sírhoz) az apostolok Jézus elfogatása után azonnal Galileába menekültek. Jn 16,31 sejteni engedi Galileát, mint a menekülés célpontját: „elszéledtek, ki-ki a maga útján ...” A korabeli hagyomány még pontosan tudhatta, „hova széledtek szét” a tanítványok. — Péter és János, miután meggyőződtek az üres sír tényéről, és értesültek Jézusnak az asszonyok előtti jelenéséről, Galileába indultak, s társaikat újra összegyűjtötték. Az apostolok azután — Jézusnak szülőföldjükön történt megjelenéseitől és utasításaitól ösztönözve - hozzátartozóikkal együtt újra Jeruzsálembe mentek, hogy ott telepedjenek le, hirdessék Jézus feltámadását, és megalapítsák a hívők ős- és anyaközösségét. E tény később könnyen vezethetett ahhoz az elgondoláshoz, hogy az apostolok Jézus szenvedésének napjaiban nem is hagyták el Jeruzsálemet, és a Feltámadott megjelenései mind Jeruzsálemben mentek volna végbe. Lukács és János evangéliumában már ez az az üdvtörténeti szemlélet domborodik ki, akik — mintegy „elfeledve” már a galileai menekülést — Jézus győzelmének kinyilatkoztatását szűkítik le a jeruzsálemi megjelenésekre (4). Hasonló szerkesztési törekvés található a megjelenések időtartalmával kapcsolatban. Az 1 Kor 15-ben felsorolt hat megjelenés átlépi a három év keretét. Ebből több megjelenés ment végbe pünkösd után, az ősegyház korai időszakában. Ez vonatkozik mindenekelőtt Jézusnak „egyszerre több mint 500 testvér" előtti megjelenésére, mert csak pünkösd után volt a közösség köre ilyen nagy. Természetesen ekkor történt a damaszkuszi jelenés is. — Az Ap Csel és az evangéliumok azért zárják le a megjelenéseket pünkösd előtt, hogy így elhatárolják Jézus-idejét (az utolsó megjelenéssel bezárólag) az Egyház időszakától, amikor a Szentélek és a hit veszi át a vezetést. így a történeti valóságok megrövidülnek, és olyan formát öltenek magukra, amely egyben világos üdvtörténeti képet nyújt. A lukácsi mennybemenetelnél (Csel 1,3) a megjelenések 40 napos keretét csupán kerek számnak kell vennünk; ezenfelül Mózes és Illés történetére, és Jézusnak a pusztában való tartózkodására utal — ennek megfelelően szent számként kell felfognunk (5). A megjelenések valóságjellegével kapcsolatban az idők folyamán felmerült a Feltámadott testi voltának és a kereszten függő Jézussal való azonosságának kérdése is. Kezdetben csupán Krisztus látásának, illetőleg önmegnyilatkozásának tényét hirdették, és a tanítványoknak a Feltámadott által való megigézettségét. Hamarosan azonban, az Egyház húsvéti igehirdetése körül fellépő viták kapcsán egységes eszmei érintkezési alapot kellett kialakítani a vitapartnerekkel. Erre elsősorban a jeruzsálemi ősegyházon belül volt szükség a farizeusok szellemi irányzatával, de az Egyházban fellépő kételyekkel (vö. Mt 28,17) szemben is, hogy - a korabeli feltámadási elképzeléseknek megfelelően — érthető és elfogadható formában hirdethessék a húsvéti örömhírt. A feltámadást valló zsidóság eszmekörében pedig mindig a „test” feltámadásáról esik szó, amely tehát testi-lelki mivoltában érinti az embert. Mindez szükségszerűen oda vezetett, hogy a feltámadásról szóló hagyomány fejlődésében 35
