Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Sulyok Elemér: "Ez az ember valóban az Isten Fia volt" (A történetíró, a katechéta és a teológus Márk)
ezt követően, felhasználva a második evangéliummal foglalkozó szakemberek (H. Conzel- man, Xav. Léon-Dufour, W. Marxen, R. Pesch, J. M. Robinson, W. Wrede stb.) kutatásait, rátérünk Márk teológiai mondanivalójának ismertetésére. Márk evangéliumában az elemzés során két forrásra bukkanunk. Az egyik a szemtanúk beszámolóiból, a másik a keresztény közösség hitéből táplálkozik. Jánosnál szinte eggyé olvad a szemtanú vallomása, és az Egyház hivatalos szóvivőjének a hite. Máténál a szemtanú szava az igehirdetőé mögé próbál rejtőzni. Márk evangéliumában azonban meglehetősen könnyű elválasztani a szemtanúk beszámolóit a hit reflexióitól, és az Egyház gyakorlatától. Ha tudatosítjuk, hogy Márk különböző forrásokat használ, akkor az író művében három szempontot különböztethetünk meg. Márk úgy mutatkozik be, mint történetíró, mint katechéta és mint teológus. Márk mint történetíró Ha Máté evangéliuma után elolvassuk Márkét, úgy érezzük magunkat, mint amikor egy templomból kilépve csodálatos táj tárul elénk. A hasonlat nem túlzás, mert Márk tehetséges elbeszélő, bár tehetsége kibontakozását mintha visszafogná elbeszéléseinek nyersanyaga, a szókészlet, a mondattan és a felhasznált források stílusa. Éppen tehetsége miatt tartják a kutatók szükségesnek kijelentéseinek gondos ellenőrzését. A szemita népeknek ugyanis ragyogó érzékük van különböző történeteknek, sokszor teljesen költött elbeszéléseknek lélegzetelállítóan szemléletes elbeszéléséhez. Ezért nem egykönnyen egyezhetünk bele, hogy ami szemléletes, az egyben ténylegesen megtörtént eseményről ad tudósítást. Márk evangéliumának alapos elemzése azonban mégis azt mutatja, hogy szemtanú áll a beszámolók mögött. Ez a szemtanú minden bizonnyal Péter apostol. Az apostol jelenlétét sejteti a Péterrel kapcsolatos történetek szemléletessége. Ezekben a részekben Márk alig él a görög aorisztosszal, amely klasszikus ideje az elbeszélésnek. Helyette praesens historicumot, vagy imperfectumot használ. Néha annyira elragadja az elbeszélő hév, hogy szinte kénye-kedve szerint cserélgeti az időket. Mintha ezeknek a jeleneteknek az ügyetlen szerkesztése is Péter közvetlen kérdéseiből fakadna. Talán ez a kötetlen, személyes stílus a magyarázata annak, hogy Márk megfeledkezve a fegyelmezettebb írói logikáról, átengedi magát az élmény sodró erejének. Gyakran gyorsabb az észjárása, mint a tolla. Sokszor csak ott fűz magyarázatokat a hallottakhoz, ahol éppen jónak látja. Nemegyszer magyarázó mellékmondatokkal töri meg mondatainak ívét. Pl. „Mihelyt hallott róla egy asszony, akinek lányát tisztátalan lélek szállta meg, odajött, és a lábához borult. Az asszony szírföníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki lányából az ördögöt” (7,25-26). Péter jelenlétére látszik utalni az a tény is, hogy Márk a többes szám harmadik személyű ők-et az arám gondolkodásmódnak megfelelően áltclános alanyként kezeli. Pl. „Ők (nem tudjuk kik) egy vakot vezettek hozzá" (8,22). Még jellegzetesebbek azok az esetek, amelyekben az első mondat alanya ők, a következőé pedig Jézus nevének említése nélkül egyszerűen csak ő. Pl. „Nemsokára (ők) átértek a tó túlsó partjára, a gerázaiak földjére. Amint (ő) kiszállt a bárkából, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje" (5,1-2). Ezekben a tudósításokban a többes szám harmadik személyű ők gyakran helyettesíthető első személlyel (mi). így beszélhetett Péter személyes élményeiről igehirdetésében, pl.: „Nemsokára (mi) átértünk a tó túlsó partjára, a gerázaiak földjére. Amint (ő) kiszállt a bárkábólEzáltal rögtön megelevenedik előttünk az egész epizód. Végül az ún. „márki részletekre” hivatkozunk, amelyek szintén Pétert sejtetik mint Márk jólértesültségének forrását. Ezek a részletek sokszor összefüggéstelenül illeszkednek bele az egyes elbeszélésekbe. A szöveg erkölcsi, vagy apologetikus mondanivalójához sem adnak többletet. Némelyek közülük színezik a történetet.
