Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)

1972 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Hegyi Béla: A nemhívők mai Krisztus-képe

lános humanitárius kategóriákat leválasztjuk Jézus személyiségéről, amely a gyökerük volt, elég nagy kulturális szegénységre vall. Ennek oka valószínűleg abban rejlik, hogy a dogmatikus keresztény vallásközösségek mintegy monopolizálták őt, s így alakja a szellemi élet egyéb köreiben elhomályosult. A kereszténység bizonyos megjelenési tormáinak hanyatlása egyszersmind Jézus történelmi jelenvalóságának hanyatlását is előidézheti — ezt a veszélyt azonban el akarjuk kerülni. Földközi-tengeri kultúránk, amelyhez származásilag tartozunk, tudattartalmában a legszorosabban kapcsolódik Jézus nevéhez és tanításához. Eszmekincsünk tőle való, ő indította el egykor fejlődésének mai útján. Ezért eredménytelen és nevetséges minden olyan törekvés, amely Jézus személyének érvényét - annak az elvi hivatkozásnak ürügyén, hogy mi nem hiszünk abban az Istenben, akiben ő hitt — tagadni igyekszik és kirekesztené kultúránkból. Ilyen szándékot csak a tudatlanság táplálhat, olyan emberek tudatlansága, akik rendkívül szegényes ateizmussémájukat összetévesztik a világnézettel, de még elegendő jogcímnek is tartják arra, hogy valamiféle doktrinér ötlettől indíttatva megnyirbálják filozófiai és történeti tradíciónkat és megfosszák a leglényegét meghatározó magtól. (Hasonlóképpen értelmezi Jézus szerepét, de sokkal óvatosabban nyúl a kérdéshez Milan Machovec Neotomizmus című ismeretterjesztő brosúrájában. Kossuth, 1965.)

Kolakowski, Ernst Fischer és Gardavsky így összegezik Jézus célszerű történelmi tevékenységét elemző nézeteiket:

Ha a keresztény világ beváltaná a hozzáfűzött bizonytalan reményeinket, és végül is képes lenne a tényleges megújhodásra, a lényeget érintő átalakulásra, akkor csakis saját forrásaiból meríthetné a javulásához szükséges erőket (a nemhivők kritikája talán gyengítheti, de meg nem javíthatja a kereszténységet!); vagyis ha kitartóan összpontosítja figyelmét éppen azokra a szellemi tartalékokra, amelyek Jézus nevével forrottak össze. De még e reményeinktől függetlenül is tudnunk kell, hogy ha életben kívánjuk tartani és tökéletessé akarjuk tenni kultúránkat, semmiképpen sem száműzhetjük belőle, semmiképpen sem nyilváníthatjuk érvénytelennek Jézus Krisztus személyét és tanításait. Csak szellemi létünk folytonosságának megszakítása árán képzelhető el, hogy egy olyan ember alakja, aki évszázadokon át élt és hatott — nem pusztán a dogmák tanítójaként, hanem minta legmagasztosabb emberi tulajdonságok önmagában megszemélyesült példaképe — egyszer csak lemerüljön a jelentéktelen dolgok világába. Jézus megvalósította és ránk hagyta annak örök példáját, hogyan lehet az igazságot végsőkig, fennhangon és kerülő utak nélkül védelmezni, miután mindvégig ellenállt egy szilárd és kegyetlen valóságnak, amely nem fogadta el őt. Megmutatta, hogyan szállhat szembe az ember, anélkül, hogy az erőszak eszközeihez nyúlna, önmagával és a világgal. Ö a legősibb ideálja a minden egyéniség számára elengedhetetlen radikális igazságkeresésnek és valóságfeltárásnak, a hűségnek és következetességnek, amelyek hiányában egyetlen emberi személyiség sem tudja megismerni és hasznosítani önmaga értékeit.

Roger Garaudy költői képben rajzolja meg ateista Krisztus-felfogását:

„Feltehetően Tiberias uralkodása idején, senki sem tudja pontosan, hol és mikor, egy ember, akinek nem ismerjük a nevét, rést nyitott az emberiség látóhatárán. Kétségkívül nem volt sem filozófus, sem néptribun, de úgy élt, hogy egész élete azt jelentette: bárki közülünk, bármelyik pillanatban új életet kezdhet.

Több tucat, talán több száz népi regős zengett erről a jó hírről. Hármat vagy négyet ismerünk közülük. A megrázkódtatást, amit átéltek, olyan szóképekkel fejezték ki, amilyeneket az egyszerű emberek, a megalázottak, a bántalmazottak, a megkínzottak használtak, miközben arra gondoltak, hogy immár minden lehetségessé válik: a vak lát, a béna járni kezd, a sivatag éhezői kenyeret kapnak, a prostituáltakban felébred az asszony, a halott gyermek életre kel.

Hogy a jó hírt fenntartás nélkül világgá kiálthassák, ahhoz az kellett, hogy Ö feltámadásával meghirdesse, legyőzött minden akadályt, még a legnagyobbat: a halált is. Egyikmásik tudós kétségbe vonhatja életének ezt vagy azt az eseményét, de ez mit sem változtat azon a bizonyosságon, ami általa az életet változtatta meg. Parázs izzott fel. Ez tanúskodik arról a szikráról, arról az első lángról, amelyből megszületett.

230