Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 4. szám - Döpfner bíboros az egyház mai problémáiról és feladatairól
zelíteni az emberiség problémáit. Az egyház a problémák gyakorlati megoldásában, mint pl. a béke biztosítása vagy az éhínség leküzdése, csak jóakaratának komolyságát tudja bizonyítani. Ezt lehetőségei szerint teljes erejéből meg is teszi. Gondoljon csak a pápa nyomatékos békefelhívásaira vagy az úgynevezett harmadik világ népei javára irányuló akciókra. Hogy azonban itt valóban segíteni lehessen, figyelemben kell tartani ezeknek a területeknek sajátos törvényszerűségeit. A béke- és konfliktuskutatás, vagy a gazdaságtudomány fölismeréseit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az egyház feladata az, hogy állandóan kutasson és figyelmeztessen, hogy minden szükséges intézkedés az igazságosság és a szeretet keretei között maradjon. 4. Mi a véleménye arról, hogy éppen kívülállók, vagyis olyanok, akik nem tagjai az egyháznak, pozitívan ítélik meg az egyházban tapasztalható bizonyos jelenségeket: pl. az egyház különféle állásfoglalásait a társadalmi fejlődés kérdéseivel, a családtervezéssel, a népek közötti béke megőrzésével kapcsolatban? Erre a kérdésre a II. Vatikáni zsinat a világiak apostolkodásáról szóló dekrétumában nagyon világos feleletet ad: ,,A közös emberi értékek gyakran megkívánják az apostoli célokra törekvő keresztényektől, hogy együttműködjenek olyanokkal, akik nem vallják ugyan kereszténynek magukat, de elismerik ezeket az értékeket” (Nr. 27.). Nem kell itt föltétlenül „anonym” (névtelen) keresztényekről beszélnünk. Ahol az egyház olyan emberekre talál, akik becsületesen dolgoznak a szociális körülmények megjavításán, az igazságosság és a béke megvalósításán, azokkal szívesen együttműködik. Nem szabad azonban elfelejtenünk azt sem, hogy sok olyan szociális cél, amelynek elérésére ma törekszünk, eredetileg a kereszténységből származik, vagy legalábbis ott van az alapja. 5. Véleménye szerint vannak-e egyházunkban „veszélyes áramlatok", pl. a teológiában, a túlzott liturgikus reformokban, stb. Ügy hiszem, nem kétséges, hogy vannak manapság a teológiai vitákban, de az igehirdetésben is olyan irányzatok, amelyeket nagyon gondosan meg kell vizsgálnunk. Ez azonban korunknak nem specifikus jellemzője. Már az Újszövetség lelkipásztori leveleiben is szó van arról, hogy az „értékes örökség” megőrzése az egyház legfontosabb feladatai közé tartozik. Mi mást jelentene ez, mint azt, hogy már ezekben az első időkben is megvolt a hamisítás veszélye. Azt sem szabad természetesen figyelmen kívül hagyni, hogy az új teológiai felismerések és hangsúlyozások a történelem folyamán gyakran egyoldalúságokra vezettek. Amikor pl. Jézus isten- fiúságát erősen hangsúlyozni kellett a téves tanításokkal szemben, emberi természete túlságosan is háttérbe szorult. Ma talán épp a fordított irány veszélye áll fönn. Maguk a legnagyobb teológusok, mint pl. Szent Ágoston, vagy Aquinói Szent Tamás, az eretnekség vádját kellett, hogy elviseljék. Alapjában véve a veszélyes áramlatok a teológiában nem annyira a jelentős tudósoktól származnak, hanem azoktól, akik a vitákban még teljesen ki nem érett hipotéziseket azonnal az igehirdetés területére viszik át és ezáltal zavart keltenek. Kérdésében érinti a túlzott liturgikus reformokat is. Ez természetesen álláspont kérdése. A zsinat értékes indításokat adott, amelyek talán nem találtak mindenütt megfelelő készségre. A liturgia lényegéhez biztosan hozzátartozik a szilárd, megbonthatatlan váz, amelyen belül aztán bizonyos szabad tér bontakozhat ki. Végzetes volna azonban véleményem szerint, ha a liturgiában eltűnnének az imádság és jelek szilárd formái, és az egyház istentisztelete ki volna szolgáltatva a gyorsan változó divat jelenségeinek. 6. Az egyház világi hatalma visszahúzódóban van az egész világon. Kívánatos ez? Vagy nem kellene-e az egyháznak talán még jobban lemondania a világi hatalomról? 205
