Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 3. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Gondolatok az egyházi év 24-30. vasárnapjainak és Mindenszentek ünnepének szentírási szakaszaihoz
ja, saját életét osztja meg velük. A külső képből arra is következtethetünk, hogy amikor a lelkiismeret szaván vagy kegyelmi megvilágosítóson keresztül hív, akkor is érezteti, hogy közelsége életet és örömet nyújt. Az egyházi igehirdetésnek és a keresztény pedagógiának utánoznia kell ezt a módszert. A hitet, a vallásosságot úgy kell felajánlania, hogy a válasz szabad és örömteli döntés lehessen. Biztos, hogy mint teremtmények szolgálattal és engedelmességgel is tartozunk. De teremtmény! mivoltunkat csak a hit alapján ismerjük el, a hitnek pedig szabad választáson kell nyugodnia. Készség és szeretet csak így folyik belőle. Csak az hajlandó „mennyegzős köntösbe" öltözni, aki tudja, hogy ilyen lakomára megy, és Istennek lesz asztaltársa. 29. vasárnap (Iz 45,1.4-6; 1 Tesz 1,1-5; Mi 22,15-21) A VILÁG ÉS A TERMÉSZETFQLOTTI REND A keresztény tanítás abból indul ki, hogy Isten a teremtett világot természetfölötti célra rendelte, azért a természetes rend és kinyilatkoztatás természetfölötti rendje között nincs ellentmondás. Az Isten országát a konkrét emberi életben kell megvalósítani, nem pedig attól elvonatkoztatva. A császár és az Isten iránti kötelességnek megvan az egyetemes emberi vonatkozása. Az ember benne él az adott családi, társadalmi, állami, gazdasági környezetben. Természetes testi és szellemi kibontakozásához ez a környezet adja meg a feltételeket. A felelősség gyakorlásához a rendező elv az igazságosság erénye: megadni mindenkinek, ami őt jogosan megilleti. Mivel a természetes rendnek is Isten a szerzője, ezek a kötelességek lelkiismereti problémaként jelentkeznek. A keresztény hagyomány természeti törvény néven foglalta össze őket. Ezeket a törvényeket elvileg saját értelmünkkel felismerhetnénk, és saját erőnkből megvalósíthatnánk, bennünk van azonban az az ösztönös rendezetlenség, amely az áteredő bűn következménye, ezért csak a kinyilatkoztatás adhat tiszta látást, és csak a kegyelmi segítség adhat kitartó erőt. Istennek azonban ennél többel tartozunk. Nemcsak azt követelte, hogy ismerjük el a teremtés urának és a természetes erkölcsi rend bírájának, hanem megalkotta az üdvösség rendjét. Mint Atya kezdte a párbeszédet azzal, hogy elküldte a Fiút. Végül kiárasztotta a Szentleiket, hogy az ő belső hatására válaszoljunk az Atya közeledésére. Keresztény szempontból akkor adjuk meg Istennek, ami az övé, ha mint gyermekei megtesszük akaratát. Magatartásunkat ekkor a hit, remény, szeretet irányítja. Ha ezzel a lelkülettel végezzük kötelességeinket, az állandó dicsőítés, hálaadás, engesztelés és kérés lesz. 30. vasárnap (Kiv 22,21-27; 1 Tesz 1,5-10; Mt 22,34-40) A SZERETET KRISZTUSI ÚJDONSÁGA Az ember akarata és érzelemvilága úgy be van állítva a szeretetre, mint értelme az igazság keresésére. Mindkét irányban mutathat fel eredményeket saját erejéből is, de megmarad a tévedés, a túlkapás, az önzés és a szertelenség veszélye. Kell valamilyen rendező elv, amely meghatározza a szeretet tárgyát, és a gyakorlás módját. A bölcselők az okosságban látták a rendező elvet. Az ószövetségi törvény a kinyilatkoztatás alapján jelöli meg, hogy a szeretet irányuljon Istenre és az embertársra. A mód megfelel a szeretet tárgyának: az élet szerzőjét és célját minden erőből kel szeretni, az embereket pedig úgy, mint magunkat. Krisztus további meghatározásokat is hoz: Istent úgy kell szeretni, mint atyát, aki a Fiúban testvért adott, és megváltást szerzett. Meghatározza azt is, hogy a szeretetnek nemcsak a rokonra, barátra és honfitársra kell kiterjednie, hanem az ellenségre is. Egyúttal hangoztatja, hogy a szeretetet kezdeményezni kell, és ott is éreztetni, ahol nincs érzék iránta. Az ilyen szeretet megnyilvánul a megbocsátásban, a segítésben, az önzetlenségben és önfeláldozásban. Krisztus nagy újdonsága azonban az, hogy rámutat a szeretet forrására. Főpapi imájában ezt a végső ajándékot kéri az Atyától: „A szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én őbennük” ÍJn 17,26). Másutt arra utal, hogy nélküle semmit sem tehetünk (Jn 15,5), viszont aki őbenne marad, az bő termést hoz. A szeretet tehát egyrészt ajándék, amelyet Krisztussal együtt kapunk, de egyben megvalósítandó feladat is: az ő tudatos követése. Az Isten szeretete annak az utánzása, ahogy ő tekintett az Atyára, és kereste akaratát. Az emberek szeretete pedig az a jóindulat, szelídség, igazságosság, részvét, áldozatkészség, megbocsátás és türelem, amellyel ő járt közöttünk. 176
