Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)

1972 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: Megvalósítható-e a kereszténység?

mus jellemzi, mert megmutatja a hidat, amely átvezet a valóság és az ideál között meg­húzódó szakadékon. — Az ember tehát nem tökéletes, nem befejezett lény. Nem tökéletes és nem befejezett a kereszténység sem. Még a szentek élete sem tökéletes. Szent Pál a ví­vóhoz és a bokszolóhoz hasonlítja magát (1 Kor 9,26). A küzdelem, a törekvés, a kibonta­kozás, esetleg a visszahullás és újra-fölemelkedés jellemző nemcsak az emberi történelem­re és társadalomra, de az egyház növekedésére és benne a keresztény életre is. „Isten temploma még mindig épül" — olvassuk az efezusiakhoz írt levélben (2,21—22). Karl Adam pedig így nyilatkozik: „...ahol Isten örök tervei emberi formát öltenek, ott elkerülhetet­len, hogy az emberi gyarlóság az isteni tökéletességgel belső feszültségbe ne kerüljön" (A katolicizmus lényege, Bp. 1936, 225.). Amikor az emberi lét törvényszéke előtt a kívülálló szembesíti a keresztény ideá­lokat a keresztény realitásokkal, valóban érezzük a probléma jogos voltát. Krisz­tus személyes példája és tanítása tényleg nemegyszer hajótörést szenved a törté­nelem hullámverésében. És mégis. Vajon megvalósíthatatlanná válik-e ezáltal a kereszténység? Vajon az ideálok tökéletességének és a realitás kudarcainak any- nyiszor átélt ellentéte csupán a Krisztus nyomába lépők számára volna fönntart­va? Vajon nem éli-e át ezt a problémát, sokszor megdöbbentő drámaisággal a tu­domány, a művészet, a sport, a politika és egyáltalán: minden magasabb célki­tűzés? Aki a Tátra csúcsaira akar feljutni, ajánlatos, ha a Mont Blanc megmászását tűzi ki célul. Emerson ezt így fogalmazza: „A lehetetlenre törekedve elérhetünk olyan lehetséges dolgokat, melyekhez egyébként sohasem juthattunk volna el”. De túl ezen a pedagógiai bölcsességen, valóban arra a következtetésre kénysze­rülünk, hogy az ideál és a valóság ellentéte nem csupán „keresztény jelenség”, hanem sokrétűen megnyilvánuló, egyetemes emberi tapasztalat. A Krisztus-követés értelmezése A Krisztus-követés az előbbihez hasonlóan úiabb alapvető nehézséget jelent­het. Nem véletlen, hogy egyre többet írnak és beszélnek róla, teológusok és nem- hivők egyaránt. Sokan kifejezetten azért nem tartják emberi tágasságban megva­lósíthatónak a kereszténységet, mert jézus követésében jelöli ki életeszményét. Érdemes ezzel kapcsolatban visszamenni az alapokig. Ha megkérdezzük, mi is tulajdonképpen a kereszténység lényege, minden vo­natkozásban eljutunk Krisztus személyéhez, „akiben az Isten számunkra megnyi­latkozott” (Karl Adam). A „keresztény” név a „christíanus” szóból származik. Je­lentése: Krisztushoz tartozó. A kereszténység lényege tehát maga Krisztus, illetve a hozzá való viszonyulás, a vele való sorsközösség valamilyen formája. „Jézus Krisztus személye maga az — szögezi le Guardin'! —, amely meghatározza a ke­reszténység létét, cselekvését és tanítását” (Das Wesen des Christentums, (1933). Newman egzisztenciális ízű fogalmazása szerint pedig „a keresztény élet lényege, hogy Krisztus szavára kockára tegyük azt, amink van, azért, amink nincs”. Mit jelent ez legalapvetőbb vonatkozásaiban? Először azt, hogy a kereszténység nem egyszerűen „íeista” vallás, hanem — újszerűbben fogalmazva — teokrisztiánus, minthogy a keresztények Krisztusban és Krisztus által hisznek Istenben. Másodszor azt jelenti, hogy a keresztények Krisztusban és Krisztus által hisznek a világban, annak fejlődésében és vég­ső beteljesülésében. Harmadszor azt is jelenti —■ és számunkra ez a lényeges —, hogy a keresztény magatartás előtt Krisztus személye az eszmény és a norma, mégpedig nemcsak az erények normája, hanem a bűnök mértéke is. Ez utóbbit abban az értelemben mond­juk, hogy ha a keresztény vétkezik embertársa ellen, bűne Krisztus elleni bűn is egyben (Mt 25,42—45). Az emberiség ugyanis éppúgy egységet képez Adóm bűnében, mint Krisz­tus megváltásában. Mindebből még a kívülálló számára is érthetővé válik, hogy a kereszténység megvalósítása valamilyen formában Krisztus-követés. „Az egyház alapvető célja - mondja Karl Adam —, hogy a hivőben Krisztus mását alakítsa”, ami valamiképpen Krisztusnak „az egyedi emberben való megtestesülését” jelenti. 165

Next

/
Thumbnails
Contents