Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Rezek Román: Teilhard de Chardin belső dialógusa
szerűbb módon fogjuk fel azt. Azt hiszem, hogy az egyház még gyermek. Krisztus pedig, akiből az egyház él, mérhetetlenül nagyobb, mint ahogy az egyház elképzeli; s mégis a következő évezredekben, amikor Krisztus igazi arca egy kissé jobban tárul majd elénk, a jövendő idők keresztényei viszolygás nélkül mindig ugyanazt a Credo-t fogják imádkozni. Na mármost: ha én azt hiszem, hogy csakugyan ilyen az igazi keresztény szellem, hát akkor miért nem kiáltom ezt világszerte még erősebben? — Először is azt válaszolom, hogy én bizony szertekiáltom ezt az igazságot, amennyire csak bírom. Amit most önnek elmondtam, azt sok barátom vallja. Folyton erről beszélünk, ebből élünk; s jómagam sosem mulasztom el, hogy el is hintsem ezeket az eszméket minden kedvező talajba. Csakhogy, látja, nem kell .ajtóstul betörni', mert akkor attól félhetünk, hogy feljajdulnak a lelkek. Azt gondolom, hogy a (szabad, de nem eléggé vallásos) Gondolat területe, meg a (vallásilag erős, de nem mindig eléggé emberi) keresztény élet területe között kell lenniök olyan embereknek, akik mindkettőben résztvesznek — éspedig oly módon, hogy kiépíthetik és fokozhatják az érintkezést. A keresztény szellem s a keresztény élet elfonnyadna, ha elszigetelné magát azoktól a gondoktól és hódításoktól, amelyek a földi erőfeszítésnek és a földi alkotómunkának régióiban bontakoznak ki. De a katolikus organizmusnak mély rétegei bizony gyakran megmérgeződnének, ha bizonyos igazságokat brutális módon és egy- csapásra oltanánk beléjük. Hogy éltető hatásúak legyenek, ahhoz az kell, hogy bizonyos — rendkívül aktív — új igazságokat (evolucionista teóriák, szociális elméletek...) már előbb többször fölvetette, légyen több olyan személyes eszmevilág, amely in vivo — saját életében — asszimilálta, akklimatizálta, kereszténnyé alakította. Mivel temperamentumom és a körülmények miatt jómagam így találom meg helyemet az egyház isiszínén, s mert képtelen vagyok másképp élni, mint csakis mindkét erőtérben fürödve és onnan merítve erőimet, ezért papi kötelességemnek tekintem, hogy magamban valósítsam meg a két igazság szintézisét, a külső és a belső igazság összhangját. De ugyanakkor óvakodom attól, hogy elsietve általánosítsam tapasztalataimat, és hogy kíméletlenül dobjam be meglátásaimat a mélyebb sejtekbe; mert vannak olyan sejtek, amelyeket ez megölne, — s ekkor az egyháznak joga lenne arra, hogy elhallgattasson. Részemről ez nem kétszínű játék, hanem az életnek s az élet haladó lépéseinek tisztelete. Tudom és érzem, hogy veszélyes ez a mesterségem; de azt gondolom, hogy ez kötelességem, s valamiképp a misszióm is: nem cserélni fel mással ezt a hivatásomat. Először is: képtelen volnék rá. Aztán pedig ugyebár az is szükséges, hogy legyenek olyan emberek, akik X-sugarakkal és mikrobákkal dolgoznak?.. (1921. január 5.). Ezek a „röntgensugarak és mikrobák” — Teilhard esetében — az eredeti bűnre vonatkozó hipotézisek voltak, amelyeket egy rendtársa kérésére dolgozott ki. Jól tudta, hogy ezek az elgondolásai (már közölték a Művei 10. kötetében, 19ó9-ben) — bár „csak első megközelítések és elirányító szempontok a probléma helyes kife- jezésű megoldásához", mégis „teljesen megőrzik a hagyományos keresztény magatartást Isten iránt” (1922). Csakhogy ezek a hipotétikus magyarázatai, amelyek szintetikus megoldást kerestek a dogma lényege és a sürgető tudományos eredmények között, Rómába is eljutottak, ahol Teilhard-t „heretikusnak és szeleburdi- nak” bélyegezték, a biztonság kedvéért Kínába küldték száműzetésbe . . . „Megtörtént — írja Teilhard P. Valensin-nek, — kiraknak Párizsból. Drága jó barátom, segíts egy kicsit. Jó képet vágok ebben a históriában, de lelkileg agóniát s óriási vihart élek át. . . A lényeges az, hogy példámmal mutassam meg: bár eszméim újdonsülteknek látszanak, engemet mégis arra segítenek, hogy mindenkinél hűségesebb legyek az ősi hithez... Mondd ki te is, jó barátom, hogy amikor engedelmeskedem az elöljárói rendelkezésnek, ezzel nem válók hűtlenné eszméimhez... Ellentmondó eszmék kínoznak. Azt tudom, hogy Isten segítségével elfogadom az elöljárói parancsot: megyek Kínába. De szeretném érezni azt az erőt és mély örömet, hogy valóban és biztosan a legjobban cselekszem. Félek (s ez gyötör annyira), hogy csak a biztosabbat (tutius), de nem a legvalódibb megol- dást (verius) követem, vagyis hogy félelemből és a hűség látszata alatt csak a banális utat követem ... Boldogan iszom ki ezt a kelyhet. De legalább biztosan tudnám, hogy Jézus Vére van benne" .. . (1925). „Mily szánalmas tény, hogy Rómában nem is próbálják észrevenni, hogy szándékom, erőfeszítésem mennyire konstruktív és hagyományt megőrző" 1929). „Már oda jutottunk, hogy ugyanazon szavakon különböző dolgokat értünk?” (1922). „Én 155
