Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Tarjányi Béla: Az Új Szövetség előzményei
uralkodó képviseli a népet Isten előtt, ezért az Isten rajta keresztül újítja meg a választott néppel kötött szövetségét: „Szövetségre léptem választottammal, megesküdtem szolgámnak Dávidnak: örökre megerősítem ivadékodat...” (Zsolt. 89,4—5, vö. uo. 29.V.). A salamoni templom felszentelésének ünnepe (1 Kir 8) újabb alkalom az Istennel való találkozásra. Az Úr felhő alakjában leszáll a templomba, és ezentúl mindörökre ott fog lakni népe közelében (8,10—13). Salamon arra kéri Istent, hogy gyakoroljon irgalmat mindazok iránt, akik e tempómban vagy e templom felé fordulva könyörögnek, még akkor is, ha megbántották Istenüket, de bocsánatért esedeznek (8,14—61). Sajnos a történelem folyamán — egyre gyakrabban — a nép elfordult Istenétől. A legfőbb veszélyt a pogány istenek tisztelete jelentette. Ez volt a legnagyobb hűtlenség az igaz Istennel szemben. Időnként azonban — egy-egy nagy vezető útmutatása nyomán — a nép ráébredt bűnösségére, és megújította az Istennel kötött szövetséget. A babiloni fogság különösen komoly figyelmeztetés volt számára. Vétkeik miatt megérdemelték volna, hogy Isten magukra hagyja őket, és elvesszenek. De ő nagylelkűen megbocsátott, és megengedte, hogy a Maradék visszatérjen hazájába. Ezért tartanak Ezdrás vezetésével bűnbánatot, megújítják a szövetséget, és megígérik, hogy hűségesen megtartják a parancsokat (vö. 2 Ezd 9). Csak a legfontosabb eseményeket említettük, de mindezek alapján már láthatjuk, hogy a szövetség gondolata mindvégig Izrael vallási és nemzeti életének alapja maradt. Ha erről gyakorta meg is feledkeznek, a nehéz időkben ismét visszatérnek a szövetséghez, ebből merítenek vigasztalást, új reményt, és kezdik meg a további útat a helyes irányban. A próféták tanítása A történelem viszontagságai közepette Izrael népe sokszor tanácstalanul, reményt vesztetten néz a jövő elébe. A küzdelmes időkben a próféták azok, akiket Isten népe tanítására, vigasztalására küld. A szövetség gondolata az ő vezetésükkel a későbbi időkben is a figyelem központjában marad. Tanításukban a szövetség teológiája tovább mélyül, gazdagodik. Ebben az időben történik meg a teremtés tényének teológiai értékelése is. A próféták - közöttük elsőként talán Izaiás (4) — rámutatnak, hogy Istennek a szövetségkötést megelőző jótéteményei közül az első nem is az Egyiptomból való szabadulás, hanem az emberiség megteremtése volt (Iz 51,15—16, vö. 44,24—28; 49,7-26 stb.). Izrael így tudatára ébred annak, hogy nem csak szabadságát függetlenségét köszönheti Istenének, hanem létét is. A választott népnek lesz feladata, hogy erről az iqazsáqról más népek előtt is tanúskodjék (Iz 42,6; 43,10-12 stb.). A próféták tanítására jellemző, hogy a szövetséggel kapcsolatban mellőzik a jogi szemléletmódot, és hangsúlyozzák az Istennel való kapcsolat lelki oldalát. Keményen visszautasítják azt a felfogást, hogy az Isten szeretetére elegendő válasz, ha az áldozatokat bemutatják, ha betű szerint teljesítik a törvényeket. Izaiás „hazug áldozatoknak” nevezi az ajándékokat, amelyekkel Izrael meg akarja vásárolni magának Isten szeretetét, bár alapvető magatartása és egyéb cselekedetei miatt méltatlan arra (1,13; vö. ,, . . . kezetek csupa vér!” 1,15). Nem azt jelenti ez, hogy az áldozatok és a törvények megtartása önmagában rossz, hanem, hogy azok lélektelen teljesítése képmutató és helytelen. A jogi szemléletmóddal (,do ut des’) szemben a próféták rámutatnak, hogy a szövetség bensőséges kapcsolatot jelent, melynek át kell formálnia az egész embert, át kell hatnia egész magatartását, hiszen Isten a „szeretet kötelékével” láncolta magához a népet (Óz 11,4). A korábbi időkben a szövetségben kifejezésre jutó kapcsolatot az atya-fiú viszonyával igyekeztek megvilágítani, elmélyíteni (vö. M Törv 8,5). A próféták ennél mélyebb, kifejezőbb hasonlatot keresnek. Izaiás az anyai sze- retethez hasonlítja Isten szeretetét, mely sohasem feledkezik meg gyermekéről (49,15). Ózeás, Jeremiás és Malakiás pedig a jegyesek szeretetével érzékelteti azt 10
