Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 2. szám - FIGYELŐ - Goják János - Hajdók Zsolt - Tomka Ferenc: Beszélgetés B. Häringgel
oldal. — 2. Szent Ágoston, Epistola 55, 14. — 3. Természetesen bizonyos ellentmondások éppen a január 1-i ünneppel kapcsolatban adódnak. Az új misekönyvben a különböző alkalmakra megadott misék között a 24. számú: A polgári év kezdetén — gyakorlatban nem vehető soha. Szűz Mária főünnepe miatt; VI. Pál pápa pedig jan. 1 -ét a „béke világnapjának” nyilvánította. Az elmélet és élet itt alig van kapcsolatban egymással. Lásd: Rudolf Schwarzenbergerr Die Liturgie ist für die Menschen da. Gottesdienst 1970. 24. szám. — 4. Sacramenta- rium Sangallense 1032. — 5. Az új kalendáriummal kapcsolatos kritikai hangok összefoglalójához lásd: Philipp Harnocourt: Kritische Erwägungen zum neuen Calendarium. Romanum. Lit. Jahrbuch 1970, 2. szám. Sólymos Szilveszter BESZÉLGETÉS B. HÄRINGGEL A Római Pápai Magyar Intézet január havi rekollekcióját P. Bemard Häring, az Academia Alfonsiana neves morálisprofesszora tartotta. A rekollekció alaptémájául a teológia és az imádság viszonyát választotta. Az elmélkedés után az Intézet ösztöndíjasai több időszerű kérdést tettek fel a profesz- szórnak. Nemrégen fejeződött be a II. Püspöki Szinódus. Ténykedését és határozatait különbözőképpen ítélik meg. Többen elégedetlenségüknek adnak hangot. Hogyan értékeli Professzor úr a szinódus határozatait? B. Hörinq: Legyen szabad válaszomat három pontban összefoglalnom: 1. A papi szolgálatról szóló határozat tekintetében én is inkább az elégedetlenek táborába tartozom. Úgy érzem, hogy bár a bizottság az igazságot őszintén keresve, még éjszakáit is rááldozta a szöveg kiformálására, mégis a rendelkezésre álló rövid idő bizonyos „elkapkodottságot” eredményezett. Ne felejtsük, hogy a II. Vatikáni zsinat határozatait hosszú évek munkája érlelte ki. Hibának tartom azt is, hogy a cölibátus kérdése „túlzott súlyával” elnyomott, illetve maga alá rendelt néhány nem kevésbé égető problémát. 2. Az „Igazságosság a világban" határozatot, ha nem tökéletes is mindenben, sikerültebbnek vélem. Érettebb munka benyomását kelti. Érettségében bizonyára jelentős osztályrésze van a szakértőknek. Névszerint is megemlíteném Barbara War- dot, a nemzetközileg ismert közgazdászt, aki döntő szerepet kapott a határozat megfogalmazásában. Az ő példája is figyelmeztet, hogy a jövőben nagyobb bizalommal kell hallgatnunk a szakértők szavára, hiszen a szakértelmet, az illetékességet a Szentlélek nem pótolja. 3. Végeredményben — véleményem szerint - a két dokumentumot együttesen kell szemlélnünk. A szinódus mindkettőben együtt óhajtott választ adni a pap sokszor vitatott szerepéről a ma, és méginkább a holnap egyházában. Az elsőben a papság institu- cionális, úgy mondhatnám: statikus jellege kapott nagyobb hangsúlyt. A második viszont a papság jövőt munkáló, prófétai szerepét emeli ki. Hadd ismételjem meg az elmélkedésban mondottakat: „lélekben és igazságban imádkozni" annyit jelent, mint munkálnunk az emberek üdvösségét, és megvalósítanunk az igazságosság követelményét a világban. Mi Professzor úr véleménye az egyház fejlődésének jelenlegi állapotáról? B. Häring: A kérdés túlságosan átfogó. Egy szempontra szeretném felhívni a figyelmet. Nem szabad nekünk sem az „eredmény” statikus, történelmietlen keresésének hibájába esnünk. Az egyház legsajátosabb jele, hogy vándorló, hogy „úton van". Ez más szavakkal állandó haladást, folytonos kibontakozást jelent, még akkor is, ha a fejlődés néha gyorsabb, — néha lassulni látszik. Gondoljunk arra, hogy hány olyan „eredmény" valósult meg az utóbbi időben az egyház életében, amely akár 20 évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna. Mi fiatalok (B. Häring a napokban töltötte be hatvanadik évét!) türelmetlenek vagyunk, többet akarunk: s ez jól van így. De tévednénk, ha nem látnánk, és nem értékelnénk a már befutott utat is. Említek egy példát. Nyolc éve előadást tartottam a Vatikánban a Szentatya személyes jelenlétében. Tudtam, hogy „érzékeny” problémát érintek, ezért sok imádság után — „félelemmel és remegéssel” - említettem meg, hogy az egyháznak, mint irgalmas anyának módot kellene találnia a kibékülésre azokkal is, akik elhagyták papságukat. A Szentatya helyeselte elgondolásomat, ám attól kezdve sokan „veszedelmes emberként” kezeltek. Ezt később nem egyszer éreztem. - S azóta? 128
