Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 2. szám - FIGYELŐ - A szexuális nevelés néhány alapvető tévedése
is aláásta. Hátgerincsorvadás és egyéb szörnyű betegségek emlegetésével rémítge- tett ez a „pedagógia", s oly beteges lelkialkatú fiatalságot nevelt, mely gyanakodva tekintett minden, az emberi vitalitásból fakadó megnyilatkozásra, értékre, örömre. Olyan aszkétákat nevelt, kik telve voltak „fixa ideákkal”, s gyakran már messziről fel lehetett őket ismerni rángatózó végtagjaikról, arcukról. Nem ok nélkül figyelmeztet már Keresztes Szent János, hogy az erős érzéki ingerek nem egyszer születnek épp abból a belső szorongásból, mellyel sokan fordulnak ezen egyébként természetes jelenségek felé. Semmiféle félelem és szorongás nyomán még nem született igazi erény. Ellenkezőleg: az ilyen beállítottság csak fokozza az ego- centrizmusra, az önnön magunkkal való túlzó foglalkozásra egyébként is bennünk szunnyadó hajlamot, beszűkíti a személyiséget. Sőt, oly kóros állapotot is teremthet, mely megöli az egészséges lelki-szellemi életet. 3. A tudatlanság pedagógiája E paradoxonos szemlélet alapelve: nem kell beszélni a szexuális életről, problémákról. Az élet „sajnos” majd megtanít mindenkit a kemény realitásra. E módszer szükségképp célját tévesztette. Azt érte el ugyanis, hogy a fiatalok még nagyobb „éhséggel”, kíváncsisággal fordultak a nem ismert, az agyonhallgatott felé. Sőt, ezen az úton valósággal ingerelni lehetett a fiatalság fantáziáját, olykor azután az egyébként legtermészetesebb érdeklődés is elfajult beteges kíváncsisággá. Pillanatig se véljük, hogy felvilágosodott korunkban már fölösleges szólnunk e különös pedagógiáról. Még ma is akadnak ugyanis szülők, tanárok, tanítók, akik az emberi szaporodásról, szexualitásról legfeljebb a növények és rovarok világából vett hasonlatokkal mernek szólni; vannak még ma is hittanárok, akik csak elolvastatni merik a 6. paranccsal kapcsolatos problémákat (lehetőleg régebben írt, nem „felvilágosult” könyvekből). Vannak morális tanárok a teológiákon, akiknél ezek a kérdések egyszerűen „kimaradnak”. Ma, midőn az ifjúság filmek, folyóiratok, stb. útján gazdag s nem épp egyértelműen csak „felvilágosító" képet kap a szexuális életről, a helyes szellemű, bátor és őszinte, az élet szentségét tiszteletben tartó felvilágosítás nemcsak szükséges, de komoly kötelességet is ró szülőre, tanárra, nevelőre. Az az erotika ugyanis, amit a „szexuális felvilágosítás” álruhájában árulnak konzumcik- ként, nem gyarapít tudást, ismereteket, hanem enerválttá, blazírttá teszi a fiatalokat, sárba tapossa a „szentet”. Ugyanakkor az érzékenyebb lelkíismeretűek számára kényszerképzetekkel teli tabuk világát jelenti, — a tabuk valóban szükséges leépítése helyett. Szokásos érv a szentekre, azok „szent ncivságára”, szeméremérzetükre hivatkozni. Ne feledjük azonban, hogy sok minden tükröz e téren egy-egy adott korszemléietbőí fakadó magatartást, másrészt ostoba ferdítés. Általában a szentektől távol állt az a tudatlan naivitás, mellyel sokan még ma is felruházzák őket. Egy Sziénai Szent Katalin vagy Aquinói Szent Tamás nagyon is reálisan gondolkodtak az emberi szexualitásról. Amit Gonzága Szent Alajossal kapcsolatban sokan emlegetnek, annak túlnyomó része nem több jámbor legendánál. „Még anyja arcára sem pillantott” — amint ezt a római breviáriumban olvassuk — „ez a testnélküli ember”. Ha valóban így lett volna — egyébként e fogalmazás tipikusan a korabeli hagiográfiai stílust tükrözi — akkor az utókor inkább neurotikus személyként tartaná nyilván, nem pedig olyan férfiként, aki valóban férfias keménységet árult el erényes életében. 4. A beszűkítő pedagógia Még mindig szép számmal akadnak szülők és lelkipásztorok, akik nyugodtak, ha abban a hitben élnek, hogy fiuk, lányuk, lelkigyermekük „tiszta életet” él, — ami pedig ezen kívül vagy túl van, az már nem is érdekes. E felfogás hátterében rossz teológiai és lélektani szemlélet húzódik meg: olyan, mely szükségképp alakít ki életidegen gyakorlatot. Ha ugyanis nem arra oktatják, nem azt mutatják be a felnövekvő fiataloknak, hogy a tízparancsnak (a 6.-nak is) egyetlen örökérvényű krisztusi alapozója vagy épp összefoglalója az Isten- és emberszeretet, s az erre épülő élet, — ha unos- untalan emlegetik a tisztaság „elméleti primátusát”, akkor legfeljebb csak „önmegtartóztató”, de nem valóban tisztalelkületű fiatalokat indítanak el az életbe. E beszűkítő pedagógiával csak savanyú és frusztrált aggszüzeket és agglegényeket lehet „kitermelni”. Sőt, az ilyenek magatartása nem egyszer bűnössé válhat: szellemi-lelki gőggel tekintenek mindenkire, aki nem rendezi be életét az általuk megfestett életideál szerint. Lehet-e csodálkozni, ha épp az ilyen fennhéjázó vagy megkeseredett emberek jutnak el bizonyos „rövidzárlat” után a másik végletbe: a féktelen érzékiségtől hajtott szabadossághoz. • 122
