Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 2. szám - FIGYELŐ - Aszódi László: A család a mai magyar társadalomban
zete a korábbi egyensúlyi helyzethez képest megváltozott, vagy ahol a két házastárs helyzete nem egyformán változott meg) ami óriási feszültségeket teremt a családokon belül. A korábbi rokoni kapcsolatrendszer is gyengült némileg. Az együttélő családtagok létszáma kevesebb, mint korábban .. . Mindezen túl a recenzensből kikívánkozik még egy megjegyzés, amit a könyv így nem érint. Ezekben az évtizedekben nemcsak a valláserkölcs szorult háttérbe — amint Kulcsár fogalmaz —, de helyére éppen a házasság és család kérdésében nem került más erkölcs, amit a társadalom általánosan tiszteletben tartana vagy követne. Ezeken a témákon a marxista szakemberek még vitatkoznak; szocialista házassági és családerkölcs még nem igen létezik, vagy legalábbis még nagyon kidolgozatlan. A család változását Szabady Egon egyebek között a gyermekek számának csökkenésével és az abortusok nagy számával jellemzi. így 1965—66-os vizsgálatot idéz, ami szerint ,,a 15—49 éves házas nők élve született gyermekeinek átlagos száma 1,9”. Ugyanez a kutatás azt is bizonyítja, hogy ,,a hosszabb ideje házas nőknek mintegy 70-80%-a vetette alá magát egy vagy több művi vetélésnek”. Szabady véleménye szerint a valóságban még ennél is többen. A család belső nyugalmát és egységét több szerző írása szerint alapjaiban rázta meg a nők helyzetének megváltozása is. Eerge Zsuzsa a dolgozó nőknek a férjüknél nagyobb terhelését emeli ki, Varga Károly pedig a házaspár által közösen eltöltött idő nagyságára irányítja figyelmünket. Az általa bemutatott nemzetközi összehasonlító vizsgálat látványos, bár nagyon szomorú eredménye, hogy a vizsgált 11 ország (Belgium, Bulgária, Csehszlovákia, Franciaország, Jugoszlávia, Lengyelország, Magyar- ország, NDK, NSZK, Peru, USA) közül a dolgozó házas férfiak hazánkban töltik a legkevesebb időt otthon. A válások aránya szerint viszont — s Varga az összefüggés lehetőségét mérlegeli — csak az USA előzi meg Magyarország adatait. A válásokról mondottakat Lőcsei Pál azzal egészíti ki, hogy vizsgálata szerint a válás jogi ténye nem is jellemzi eléggé a valóságos helyzetet, mert pl. Budapest II. kerületében a 15 éves és idősebb népesség 4,9%-a él egyedül, mert elvált, de további 3,2% nem rendezte helyzetét, azaz vagy nem él együtt házastársával (bár a forma és a jog szerint házas), vagy a kimondott válás után nem legalizálta új kapcsolatát. Lőcsei szerint tehát a II. kerület 15 év feletti korú lakosságának 8,1%-a (a IV. kerület megfelelő lakosságának pedig 9,8%-a) vagy egyedül (elválva) vagy rendezetlen kapcsolatban él. Az újra házasult elváltakkal a tanulmány nem foglalkozik. A kötet egyik utolsó írásában Andorka Rudolf, Buda Béla és G. Kiss Judit kimutatják, hogy a rossz családi körülmények a későbbi alkoholizmus, az öngyilkosság vagy bűnözés előkészítői is lehetnek. Arra ellenben nem térnek ki, hogy az előző tanulmányok a jelenlegi családok nagy részét sokkal kevésbé tartják nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak, zárt belső egységnek, mint az utóbbi évtizedek iparosodását és mobiitá- sát megelőző korok családját. A tanulmánykötet tényei és megállapításai szinte kikényszerítenek néhány kérdést. Noha a családi viszonyok legutóbbi hirtelen megváltozása elég pontosan évszámhoz köthető, legalább a századforduló óta lassú változás tanúi vagyunk, ami egyebek között a születések csökkenő, a válások és öngyilkosságok növekvő arányával jár együtt. (Mind a válások, mind az öngyilkosságok aránya a múlt század vége óta szinte minden évben magasabb, mint Európa más országainak megfelelő számaránya.) Lehetséges, hogy a jelenség magyarázatát elsősorban a gazdasági viszonyokban vagy a társadalmi és történeti fejlődésben kell keresni. Ez azonban nem csökkenti annak az első kérdésnek a súlyát, hogy az un. keresztény Magyarország kereszténysége ezekben a szaporodó tönkrement házasságokban hogyan érvényesült? A családfejlődés aktuális vonatkozásairól természetesen még égetőbb kérdéseket lehet feltenni. Egyebek között az egyházhoz, mint Isten népéhez s az egyházhoz, mint az intézményhez és szervezethez. A család problémája ma nemcsak társadalmi vagy egy házaspár egyéni kérdése, hanem az egyház szavahihetőségének és az Evangélium gyakorlati alkalmazhatóságának mércéje is. A téma társadalmi és egyéni vonatkozása az előző megjegyzésekből adódik. Itt csak azt kell kérdeznünk, hogy Isten népe talál-e jobb megoldásokat, mint a társadalom többi része? Vajon az a szeretet, amely a keresztények ismertetőjele kell, hogy legyen, megmutatkozik-e a családi szeretetben, talán a családok nagyságában, talán egymás kölcsönös támogatásában, talán a különösen megterheltek terheinek könnyítésében? Minél nagyobbak tehát a magyar családok előtt álló nehézségek, annál nagyobb a keresztény családok felelőssége, hogy a nem létező általános társadalmi megoldások helyett megkeressék és megvalósítsák az evangéliumi üzenet megoldásait. Megfordítva pedig, a katolikus családok békéje, rendje és perspektívája egyaránt jelzi a házastársak Istenhez kapcsolódásának mér119
