Teológia - Hittudományi Folyóirat 6. (1972)
1972 / 2. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Vida Tivadar - Gál Ferenc: Az évközi 11. vasárnaptól Szent István király ünnepéig
Isten atyasága rejtve marad azok előtt, akik ,.bölcsnek és okosnak” tartják magukat, de feltárul a kicsinyek előtt, akik alázattal, bizalommal közelednek hozzá, és akik valóban az élet megoldását keresik nála. Isten atyaságának jele az is, hogy Krisztusban testvért küldött, akinél enyhületet találhatunk az élet terhei között. Ha arra gondolunk, hogy az evangélista már Krisztus feltámadása után írta le ezeket a szavakat, megértjük azok kettős értelmét. Krisztus tanításával, kegyelmével és ígéreteivel már itt a földön enyhületet nyújtót a hívőnek, hiszen megéljük, hogy fáradozásunk nem reménytelen, az élet nem értelmetlen. Még a megpróbáltatásokat is úgy fogjuk fel, mint alkalmat hitünk, szeretetünk és lelki erőnk igazolására. Arról pedig különösen meg vagyunk győződve, hogy közbenjár értünk az Atyánál. A másik értelem az, hogy enyhületet nyújt az örök életben. Ö előre ment, hogy helyet készítsen az Atyánál, és ott saját örökségét osztja meg övéivel. Végül Krisztus megtanított arra is, hogy „az ő igáját” hordozzuk az élet feladataiban és terheiben. Pál apostol egyenesen úgy nyilatkozik, hogy az ő sebeit viseli testén (Gál 6,17). Krisztus igája a munka, az imádság, embertársaink elviselése, az önmegtagadás. Általuk őhozzá válunk hasonlóvá, és az ő országának értékeit gyarapítjuk. 75. VASÁRNAP (Iz 55,10-11, Rám 8,18-23; Mt 13,1-23) ISTEN GAZDAGSÁGA Pál apostol a megváltás bőségét így szemlélteti: az emberiség életében elhatalmasodott a bűn, de túláradt a kegyelem (Ro 5,20). A megváltás az irgalom műve, az irgalmassággal pedig nem egyeztethető össze a szűkmarkúság. A magvetőről szóló példabeszéd úgy állítja elénk Krisztust, mint aki szinte pazarolja adományait. A mag nemcsak a szóbeli tanítás, hanem minden kegyelmi adomány, amellyel megvilágosít, és elvezet a hitre. Jut belőle az utakra, a köves talajra és a tövisek közé is. Nemcsak annak adja, akiről előre tudja, hogy gyümölcsözteti. A bizalmat előlegezi, és mindenkit maga felé akar irányítani. Más helyen ezt így fejezi ki a Szentírás: Isten akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére (1 Tim 2,5). A példabeszéd elsősorban Isten nagylelkűségét, előzetes szeretetét hangoztatja. Isten mindenkit megelőz jóakaratával. Ösztönzése benne van a lelkiismeret szavában, mások példájában, figyelmeztetésében és a kinyilatkoztatott tanításban. De ugyanakkor együttműködést követel. Feltételezi személyes szabadságunkat, és azt akarja, hogy vele együtt munkálkodjunk üdvösségünk megszerzésében és az ő országának megvalósításában. Isten bőkezűségével látszólag ellentétben áll az, hogy nem távolítja el a töviseket, amelyek elfojtják a termést, vagy nem töri fel azt a köves talajt, amely kiveti magából a magot. Ez már összefügg azzal az alapvető kérdéssel, hogy miért alkotott Isten ilyen küzdelmes világrendet. Valószínűleg azért, hogy egyéniségünk kibontakozhassék a tudatos hitben, reményben és szeretetben. Természetfölötti országát éppen a jóra és a rosszra egyképpen hajlamos ember életében akarta megvalósítani, s alkalmat akart adni, hogy igazoljuk hűségünket a küzdelmes élet egész skáláján. A tudatos hit azzal kezdődik, hogy magunk eldöntjük, milyen talajra hullott bennünk az isteni mag. Az üdvösséget tehát csak önneveléssel, magunk ellenőrzésével és a bűnös hajlamok leküzdésével lehet elérni. Krisztus azért emlegeti az ötvenszeres és százszoros termést, mert az meg is valósítható. Isten bőkezűsége nyilvánul meg, nemcsak az előzetes kegyelem osztogatásában, hanem a hivő ember további vezetésében is. 10ó
