Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 2. szám - Turay Alfréd: Két világnézet határán
gondolunk, hogy a végtelen tér-idő kategóriákban létező, megsemmisíthetetlea anyagvilág olyan létformában mutatkozik, amelyről már elmondható: .. érzeteinkben feltáruló, érzeteinkkel lemásolt, lefényképezett, érzeteinktől függetlenül létező objektív valóság” [14], Sőt, amelyre érvényes a tudományos dialektikus materializmus összes többi megállapítása is. Ez a követelmény azzal a következménnyel jár, hogy Teilhard-i kifejezésekkel élve, meg kell különböztetnünk „a világegyetem szövetének” külső és belső oldalát. Ez a belső oldal, amely jelen van a tér-idő minden szakaszában, az általunk tapasztalt anyagvilág végső szubsztrátuma, vagyis az isteni gondolat. A külső oldal pedig ugyanennek a valóságnak más, a dialektikus materializmus által helyesen megismert megnyilvánulási formája. S ha valaki ezt a kontingenciából adódó reális feltevést magáévá teszi, akkor már nincs akadálya annak, hogy az egyre komplexebbé váló anyagot figyelve, a „múlt sza- kadékai fölé hajolva” örvendezzen a Bioszféra hajnalán megjelenő Életnek, és a dialektikus materializmus talaján állva üdvözölje „a láthatáron sok ezer évig emelkedő, aztán egy világosan meghatározott ponton feltörő lángot, a Gondolatot”, az öntudatra jutó anyagot [15]. Akkor már nincs többé olyan „rés” az univerzum életében, amelyet minduntalan Isten különleges közbeavatkozásával kellene betömnünk. És akkor már el lehet mondani Kremjánszkij-al, a neves szovjet biofilozóifussal: „A természet újat alkot, miközben úgy tesz, mint a régit felújító szegény vagy takarékos háziasszony. Emellett azonban lehetségesek a teremtés jelenlegi csodái. Ezek annál is inkább bámulatosak, mivel a természetben mindenfajta túlvilági erő beavatkozása nélkül valósulnak meg...” [16]. De ha valaki éppen akarja, mint ahogy az Egyház ezt megtette a kritikus pontoknál (élet, ember, tudat megjelenése) felhívhatja a figyelmet a világegyetem szövetének belső oldalára, az isteni gondolatra. De most fordítsuk meg a kérdést! Vajon szigorúan tudományos, materialista módszerekkel megközelíthető ez „az isteni gondolat”? Ügy tűnik, korunk fizikusai (Bohr, Einstein, Heisenberg stb.) válaszolnak erre. Kutatásaikban a materialista utat követik, ezt senki sem vitatja. Érdemes megfigyelni, hogyan nyilatkoznak róluk marxista szerzők! Szliv írja, hogy a Bohr-ral való beszélgetésekből erre a meggyőződésre jutott: „...Bohr és a mi nézőpontunk különbsége inkább terminológiai, nyelvi, de nem elvi. Bohr mint kiváló természettudós, nem volt képes nem-materialista pozíciókban állni” [17]. Ugyanez vonatkozik Heisenbergre is: „ösztönösen materialista fizikus”; „midőn Heisenberg felállította az anyag egyenletét, amely esetleg lehetővé teszi, hogy az ismert elemi részecskék minden tulajdonságát egységesen fejezzük ki, nem Platón idealista nézeteinek követőjeként járt el, hanem mint igazi természet- tudós” [18]. Érdekes azonban, hogy a tárgyában és módszerében szükségszerűen materialista fizikus ilyen megállapításra jut: ,,S az is egészen bizonyos, hogy a legmodernabb fizikában az anyag legkisebb végén (a legkisebb dimenziók világában) szintén matematikai formák állnak” [19]. Hasonló kijelentései miatt többen félreértik, és szubjektív idealistának titulálják, midőn így értelmezik: „A gondolat (tehát) nem teremti az objektumot vagy jelenséget, a gondolat nem lényegük alapja, hanem csupán tükrözi azt, ami rajta kívül, tőle függetlenül létezik” [20]. Valójában azonban, ha már minden áron ragaszkodni akarunk a hagyományos terminológiához, akkor Heisenberg „objektív idealista” - s ez írásaiból minden kétséget kizáróan kiderül. Mert amint Platón, úgy Heisenberg is, ezt a „kristálytiszta matematikai struktúrát”, „matematikai formát”, vagy, ha úgy tetszik, univerzális anyagot, végső soron a tudatunktól függetlenül létező valóságnak tartja. Igaz ugyan, hogy tesz ilyen kijelentést: „Az elemi részecske objektív realitására vonatkozó elképzelés (tehát) különös módon elillant” [21]. Ám jól kell őt érteni! Az „objektív”-nek elillanása az elemi rész megfigyelésének nehézségeire utal. A „realitás” eltűnése pedig nem azt jelenti, hogy a 88
