Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 2. szám - Turay Alfréd: Két világnézet határán
Ezt az alapelvet azonban néha megsértik a marxisták. Figyeljük meg a következő tételt: „Nincsen anyag mozgás nélkül, e kettő egymástól elválaszthatatlan. Sem az anyag, sem a mozgás nem teremthető, és nem semmisíthető meg..[4] Ez a megállapítás bizonyos szempontból helyes. Hiszen a világ legkülönbözőbb tájain hatalmas gyorsító berendezések zúdítják egymásra az elemi részeket, s a fizikusok feszülten figyelik, szétesnek-e darabokra, vagy sem. Az eredmény meglepő: az elemi részek látszólag szétesnek, de a keletkező részecskék nem kisebbek, mint a hasított elemi részek. Ugyancsak tudományosan megfigyelt tény a mozgás egyetemes jellege. Ha azonban a dialektikus materializmus meg akarna maradni szigorúan logikus magyarázónak, iákkor a tétel második részét így kellene megfogalmaznia: a tudomány bebizonyította, hogy az anyag sem önmagától, sem emberi beavatkozásra nem teremthető, illetőleg nem semmisíthető meg. Az idézett tétel második része, amely kétségtelenül így is értelmezhető lenne, a marxista filozófusok számára annyit is jelent, hogy egy esetleges más létrendű létező (Isten) számára sem lehetséges mindez, sőt ezen az alapon a Teremtő léte is „hypothése inutile”-lé válik. Ez azonban logikai hiba. S, hogy ezt a logikai csúsztatást akaratlanul is elkövetik, az a marixsta valláskritika szemléletéből nyilvánvalóvá válik. Álláspontjuk ugyanis a következő: ,,... a marxi történetfilozófia egyik konstitutív eleme. .. az a felismerés, hogy azok a bizonyos ,örök’ létezők sok tekintetben emberi, történelmi konstrukciók, hogy nevezetesen a természetfeletti isten fogalmának is a társadalom meghatározott állapota, az emberi cselekvés lehetőségeinek meghatározott struktúrája ad tartalmat” [5]. Véleményünk szerint ez a felfedezés csak úgy erőszakolható rá a kereszténységre, és nevezetesen a történeti Jézus Krisztus személyére, ha e „felismerés” mögött és előtt már eleve ott áll az a „dogma”, amely szerint: Isten nem létezhet. Ez az apriori (elő-ítélet), amelyet a marixsta filozófusok már más területről (természetbölcselet) bizonyítva látnak, szerintünk nem indokolt. Következésképpen történetszemléletünk kevésbé korlátozott. Mindez természetesen nem lehet vád a marxista gondolkodóik felé, csupán arra szeretnők felhívni a figyelmet, amit egyébként ők is elismernek, ti., hogy az emberrel foglalkozó, az embert közvetlenül érintő (humán) tudományok sokkal rugalmasabbak, mint a természettel foglalkozók. A humán tárgyakban nagy szerepe van az emberi szabadságnak, lelki diszpozícióknak, előfeltevéseknek stb. S ha eltérések vannak pl. történeti események értékelésében, az csak azért lehet, mert a szempont, a szemléletmód már eleve adott a kutatásban, következésképpen azonban kor- láltolt, határolt a kritikai értékelés is. Kétségtelen, hogy ez érvényesül fordítva is. A keresztény történész másképpen értékeli pl. Jézus Krisztus személyét. Egyszerűen azért, mert ő is rendelkezik egy apriori kategóriával, amely viszont nem zárja ki eleve Isten létét, illetőleg történelembe lépésének lehetőségét. Ügy gondoljuk azonban, hogy az ő előfeltevése filozó- fiailag jobban megalapozott. Nézzük meg, miért! A töprengő ember kérdez Tegyük fel, hogy valaki elfogadja az anyag, tér-idő szerkezet stb. „abszolút” jellegére vonatkozó megállapításokat [6], Ezzel kapcsolatban két megjegyzést kell átgondolnunk: Az egyik az, hogy ezek még nem bizonyított tények. Minden materialista gondolkodó megfontolhatná Ámbárcumjan szavait: „A materialista beállítottságú csillagász szempontjából a metagalaktika bennünket körülvevő részének tágulása, bármilyen tudományos érdekességű legyen is, csak epizód a végtelen világmindenség jelenségeinek végtelen fejlődése során” [7]. Igaz ugyan, hogy ez a kijelentés sem mentes 85
