Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)

1971 / 2. szám - Rezek Román: Teilhard élete és látomása

volt az oka ennek a látszólagos szenvtelenségnek: már másfajta szenvedély fűtötte, a kövek iszeretete”.

Hivatása kérdése az őszinteség és a becsület 'kérdése: „Minden attól függ, hogy Jézus világosan megérezteti velem: mit kíván, és meg is adja a döntéshez szükséges szilárdságot”. 1899. március 2-án lép a jezsuiták Aix-en-Provence-i noviciátusába. A harmincnapos lelkigyakorlat végén ujjongva írja: „Végre jezsuita vagyok, s teljesen boldog. Egészen Jézus Szívének ajánlom fel magamat, Szűz Mária közvetítésével. Imádkozzatok, hogy meg tudjam valósítani mindazt, amit Istenünk elvár tőlem”.

Kétéves noviciátus készíti elő az egyszerű fogadalmat. Aztán: kétéves „juvenátus”, amelyet íicenciátus zár le; majd hároméves skolasztikus filozófia, kétéves „gyakorló-tanárság” (Kairóban, fizika- és kémiatanárként), négyéves teológia (Angliában, ahová a francia jezsuiták átköltöztek a század eleji francia törvények miatt).

Már Jersey-ben, filozófiai tanulmányai közben, a fizika-kémia és az ismeretelmélet iránti érdeklődését mutatja a kéziratos házi folyóiratukba írt tanulmánya (1905). Belső életéről egy jellemző eset tanúskodik: azt véli, hogy a diákéveiben olvasott Kompis Tamás szellemében kell választania vagy az annyira lebilincselő „kövek tudományát”, vagy a kizárólagosan „természetfölötti életet”. Noviciusmestere magyarázta neki, hogy „a keresztrefeszített Krisztus ugyanúgy elvárja énje természetes ki- teljesedését, akárcsak természetfölötti megszentelődését”, - de nem magyarázta meg, hogy ez miként lehetséges. „Ez mégis elég volt, hogy kezemben tartsam a megoldás két sarkpontját: elszakadás és kibontakozás, birtoklás és lemondás lassacskán szinte önmagától szintetizálódott áthidaló mozgássá”. (Csodálatos világossággal fogja ezt bemutatni Az Isteni Miliő lángoló lapjain.) - 1902-ben írja egyik nővérének, a lelki szárazsággal küzködő apácának: „Ne kifordítva nézd a keresztfát, hanem Jézust lássad rajta, a mindenkit fölemelőt és föltámasztót”.

1902-től kezdve minden szabad idejét ásványtani terepmunkára szánja. Egy vidéki folyóirat közli is geológiai tanulmányát. De egyre inkább jut „új nagyságrendek szentélyébe”: „Mindenünnen az Anyag, az Élet s az energia, belső látásomnak hármas oszlopa hívogat, s köti le egyre jobban egész énemet. Csak elemi fizikát tanultam (a relativitás-előttit), és tanítottam; de meg sem tudnám mondani, mily teli tüdővel lélegzetű, s jól érzem magam az elektronok, az atommagok s a hullámok világában. Bennük találom meg azokat az ,őstípusokat’, amelyek arra szolgálnak, hogy még a krisztusinak világában is kifejezzem lelkem legmélyét” - írja 1950-es visz- szaemlékezésében.

Kairóban, 1906 táján, a „panteista kísértés” csap rá: „Találjunk rá a végtelen terekre, dajkáljanak s öleljenek át mindörökre, engedjenek szétfolyni a végtelenbe

__így duruzsolt fülembe az

a hang, amely már sok bölcset megigézett. Ringatta elbűvölt eszemet, szívemnek cinkosát. Az a pogány óra volt, amikor Szirének dala száll fel a Mindenség alsó régióiból. S amint húzott a lejtőn az Anyag bódító édes terhe, már megjelentek Epikurosz disznai”...

„S akkor az mentett meg, hogy hiszek az Életben. Ha minden biztonságunk meginog, ha dadogni kezd minden szavunk, ha kétessé válik minden alapelvünk, ugyan miféle végső hitbe horgonyozhatjuk veszni indult belső énünket? Csak ebbe: a növekedésnek abszolút iránya van, s feléje kell terelni önmagunkat. Ez kötelességünk s egyszersmind boldogságunk. Az Élet sosem csap be, sem útközben, sem akkor, haj mutatja, hogy mi a Végpontja. Persze az Élet nem határoz meg nekünk sem Istent, sem dogmát. De megmutatja, milyen utat követnek mindazok a tények, amelyek nem hazudnak s nem agyagbálványok. Jelzi, hogy a látóhatár melyik tája felé kell hajóznunk, hogy hajnalra leljünk, s meglássuk a fény növekedését. Minden tapasztalatom alapján· s a nagyobb boldogságra vágyó szomjas hitemmel vallom: van ahsfzolút többlét, abszolút jobb lét, amit így nevezhetünk: tudatnövekedés, egyre nagyobb szabadság, egyre nagyobb erkölcs. A létezésnek ezekre a felsőbb régióra pedig központosítással, tisztulással, a legnagyobb erőfeszítéssel juthatunk. A Kozmosz igazi hívó szava ez: tudatosan vegyünk részt abban a nagy munkában, amely őbenne folyik. A dolgok egyetlen leikével nem úgy egyesülünk, hogy határtalanul „szét76