Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 1. szám - Klostermann, Ferdinand: A holnap papja
Ferdinand Klostermann A HOLNAP PAPJA Néhány hónappal ezelőtt jelent meg Ferdinand Klostermann, a bécsi egyetem paszto- rális professzorának könyve: „A holnap papja” (Priester für morgen”, Innsbruck, 1970). Ez a munka a papság korunkban felmerülő problémáival foglalkozik. A szerző folyóiratunk számára a következőkben foglalja össze könyvének legfőbb tételeit. Nem szabad, hogy nagyon megzavarjon minket, ha ma újra felvetik a kérdést: mi is a pap tulajdonképpen az Újszövetségben, és valójában mi is a szerepe? Az se zavarjon, ha ennek a papságnak a formája újra változáson megy keresztül. Mindig így volt ez ugyanis, és minden kérdést minden korban újra fel kell vetni. Amikor a következőkben az újszövetségi papság lényegével és mai formájával kapcsolatban leszögezünk néhány gondolatot, nem minden aggodalom nélkül tesszük ezt, mert egy ilyen témát néhány oldalon alig lehet úgy kifejteni, hogy félreértéseket ne váltanánk ki. Ennek ellenére megkíséreljük. 1. Az újszövetség papsága nem uralom, hanem szolgálat. Közelebbről: az Úr Jézus Krisztus és az ő közösségének szolgálata, a közösségben meglévő szolgálatok egyike. 2. Az újszövetségi papság általában felsorolt három feladata közül, a papi-liturgikus, az igehirdető-prófétai és a lelkipásztori-királyi feladat közül egyrészt mindinkább háttérbe kellene húzódnia a kultikus-papi feladatnak az igehirdetés javára, másrészt a közösségi-lelkipásztori vezetést kellene e hivatal központi és döntő tényezőjének tekinteni. Ez a vezetés nem egyenlő egy technikai szervező-vezető külső tevékenységével, hanem rendes körülmények között teljes egészében lelkipásztori szolgálatot értünk rajta. Ehhez lényege szerint hozzátartozik a másik két feladat, az igehirdetés és a liturgikus ünneplés irányítása, a közösségen belüli feladatok és új közösségek alapítása, tehát a misszió. A Tridentinum felfogásával szemben, ahol előtérben állt a kultikus-papi feladat, a II. Vatikáni Zsinat az igehirdetés feladatát emelte ki. A vezetés primátusa mellett nemcsak a II. Vatikáni Zsinat fontos szövegei szólnak, hanem mindenekelőtt azok az újszövetségi nevek és körülírások, amelyek arra vonatkoznak, amit ma mi püspöki és papi hivatalon értünk. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azonban, hogy az Egyházban, amelyet végül is Jézus és az ő Atyjának Lelke irányít, minden a Pneuma, a Szentlélek által történik, minden pneumatikus és szakramentális; hogy az egész Egyház szentség, s erre irányulnak döntő funkciói és rendeltetése. Tehát hogy a vezetői hivatalt nem lehet pusztán szociológiai-funkcionális értelemben felfogni. S ha mindehhez még nem felejtjük el azt sem, hogy ennek a vezetői hivatalnak szolgálat-jellege és alapvetően koinonikus (közösségi) struktúrája van, amelyről majd még beszélünk, nem kell félnünk, hogy a vezetésnek ebből a primátusából újabb klerikalizmus származna. 3. Ha közelebbről szemügyre vesszük, kitűnik, hogy a szokásos három-funkciós séma: a papi, prófétai és lelkipásztori funkció egyáltalán nem felel meg a valóságnak. A keresztény vezető-szolgálat sokkal inkább több feladat összefüggése, kapcsolata. A keresztény vezetői szolgálat végül a közösség egységéért van, a többi közösséggel való kapcsolatért, a folytonosságért, vagyis a közösség apostoli eredetével való összefüggésért; Jézus evangéliumának jó és helyes továbbadásáért; a közösség tagjainak missziós szolgálatra való küldéséért; a megszentelődésért, amely történhetik a szentsé3
