Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)

1971 / 2. szám - Pál (VI.) (pápa): 'Quinque iam anni" apostoli levele

teljességében el akarják juttatni az emberekhez, és ha Isten üdvözítő tetteit ferdítés nélkül, az igazság szeretetének megfelelően fel akarják tárni előttük. Amikor ugyanis a liturgiában Isten szavának hirdetése nagyobb helyét kapott, a hívő népben növekszik a Szentírás szeretete, a katekézis új módszerekkel gyarapszik, a biblikus, patriszti- kus és teológiai kutatás értékes támogatást nyújt a kinyilatkoztatott igazságok feltárásához, akkor sajnos a hívők nagy részét megzavarja a lényeges igazságok körül tapasztalható bizonytalanság, kétértelműség és kétkedés. Ide tartoznak a Szentháromságról és a Krisztusról szóló dogmák, a valóságos jelenlét az Euoharisztiában, az Egyházról, mint az üdvösség szervéről szóló tanítás, a papi szolgálat Isten népében, az ima és a szentségek jelentősége és a keresztény erkölcstan követelményei, mint például a házasság felbonthatatlansága és az emberi élet sérthetetlensége. Sőt a Szentírás tekintélyét is aláássák az ún. mitológiai elemek túlbuzgó kiiktatásával. A keresztény vallás egyes alapigazságait szívesen elhallgatják, és lélektani meg szociológiai elemekből igyekeznek felépíteni egy kereszténységet, amely szakít az apostolok hitéhez visszanyúló hagyománnyal, és meg van fosztva vallási tartalmától.

Ilyen jelenségek láttán a püspökök testületének bizonyságot kell tennie az Űr iránti engedelmességről. A rájuk bízott nyájnak szent joga van rá, hogy megkapja Isten egész kinyilatkoztatását. Ezért kell az evangéliumot fáradhatatlanul hirdetni, és ezzel elősegíteni, hogy a keresztény nép a tanítást megértse, és életével tanúságot tegyen a Krisztusban megjelent üdvösségről. A püspököknek ezt a feladatát a zsinat is ismételten kiemelte. Bár a hitben az igazságot Isten tekintélye miatt fogadjuk el, a hívők számára a tanítóhivatal az a jel és út, amelyen át Isten szavát megkapják és felismerik. Tehát minden püspök köteles egyházmegyéjében őrködni a hit épsége és az Egyház egysége fölött.

Az apostoli hivatal nehézségei

Könnyű meglátni, hogy hivatásunk gyakorlása ma nagyobb nehézségekbe ütközik, mint az előző századokban. Akkor az Egyház szoros kapcsolatban állt a társadalommal, befolyásolta kultúráját, gondolkodás- és kifejezésmódját. Ma sokkal nehezebb az Is- ten Igéjét olyan módon hirdetni, hogy visszhangot keltsen az emberek értelmében és szívében. XXIII. János pápa már a zsinat megnyitásakor rámutatott erre a nehézségre: „Más a hit letéteménye, és más annak érthető módon való továbbadása, de mindig olyan módon, hogy az eredeti értelem ne változzék. Olyan kifejezésmódot kell találni, amely az egyházi tanítóhivatal lelkipásztori jellegének legjobban megfelel”. (AAS 54, 782)

Minden pásztor köteles arra ügyelni, hogy az új kifejezések keresésében el ne vesz- szen maga az igazság és a tanítás folytonossága. Különösen vigyázni kell arra, hogy Isten üdvözítő tervét le ne szűkítsék az emberi értelem felfogó képessége szerint, és csak olyan tételeket hangoztassanak, amelyek a fül számára kellemesek. A pusztán természetes ismérvek alapján nem szabad mellőzni a természetfölötti misztériumokat. Ma is érvényes az apostol megállapítása: „Ha mennyei angyal más evangéliumot hirdetne, mint amit mi hirdetünk, átkozott legyen” (Gál 1, 8).

Nem mi ítélkezünk Isten szava fölött, hanem az mi fölöttünk. Egyes hívőknek vagy akár a hivatal birtokosainak felsülése még nem jogosít fel arra, hogy a kinyilatkoztatást megmásítsuk. Ma sem beszélhetünk másképp életszentségről, szüzességről, szegénységről és engedelmességről, mint maga Krisztus beszélt. A szociológiai vizsgálódás segít abban, hogy megismerj ük azok helyzetét, bajait, gondolkodásmódját, akikhez intézzük az Isten igéjét. Figyelembe vehetjük korunk szellemét, amely hirdeti, hogy a tudományos megállapításokon kívül nincs semmi magasabbrendű tudás, de tudnunk kell, hogy a közvéleménynek ilyen megállapításai nem okvetlenül az igazság ismérvei.

72