Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 1. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: (Szentírási részek rövid magyarázata)
átadjuk magunkat az Atya akaratának, s így feltámadásának ereje is bennünk működik. Ezért írja az apostol: „Ha feltámadtatok Krisztussal, azt keressétek, ami fönt van’ (Kol 3, 1). Krisztus feltámadását az igazolja, hogy ez az igyekezet nem hal ki a kereszténységből és az emberiségből. Fehérvasárnap: A húsvéti közkegyelem A hatalom birtokosai ünnepi alkalmakkor gyakorolnak közkegyelmet. A háttérben azt is jelzik, hogy hatalmuk szilárd és nem félnek ellenségeiktől. Jézus feltámadása Isten országának végleges megalakulása, az élet győzelme és visszavonhatatlan bizonyítéka annak, hogy az üdvtörténetet az Atya irgalma indította el. Mivel Jézus szerctete és engedelmessége az egész emberiség nevében több hódolatot nyújtott az Atyának, mint amit a bűn megtagadott tőle, azért nem volt akadálya annak, hogy a bűnbocsátó hatalom megmaradjon abban a látható intézményben, ami hivatva volt művét folytatni. A kiengesztelődés műve az Atya irgalmának realizálása lesz: Amint engem küldött az Atya, én is úgy küldelek titeket... A Szentlélekre való hivatkozás azt bizonyítja, hogy a kegyelmi életnek szentháromsági struktúrája van: Krisztus által útunk nyílt a Lélekben az Atyához (Ef 2, 18). A Szentlélek lesz a biztosítéka annak, hogy az Egyházban a bűnbocsátó hatalom nem esik áldozatul az önzésnek és rövidlátásnak, mégha gyarló emberek hordozzák is. Az Egyház nem semleges fórum, ahol mindenki tetszése szerint elnyerheti bűnei bocsánatát, ha akarja, hanem az Istennel való kiengesztelődés hivatalos hirdetője és megvalósítója. A Szentlélek jelenléte arra képesíti, hogy úgy ajánlja fel a kiengesztelő- dést, mint az Isten szeretetének előzetes jelét. Már az apostolok úgy fogták fel feladatukat, hogy „Jézus nevében bűnbánatot és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek” (Ap Csel 13, 38). A bűnbánat nem a szolga meghúnyászkodása, hanem a gyermek magábaszállása és töredelme. A bűnbánat szentségének állandósítása igazolja, hogy Isten a konkrét ember számára gondolta el az üdvrendet. Természetünk ingatag, magunkban hordozzuk az ösztönösséget, botladozunk, ezért rászorolunk az irgalomra. Természetesen bűnbánatot csak ott lehet hirdetni, ahol előzetesen megvan a bűntudat. Az Ószövetségben a bűn az Istennel fennálló szövetségnek, illetőleg a belőle fakadó törvénynek a megsértése, vagyis szembehelyezkedés Isten akaratával és szere- tetével. Az Újszövetség átveszi ezt a meggyőződést, de még hozzáteszi a gyermek hűtlenségét és a Krisztustól mint főtől való elszakadást. A Szentírás gondolatkörében tehát a bűn visszaélés az ember szakrális helyzetével: olyan elhatározás, tett vagy mulasztás, ami méltatlan teremtmény! és istengyermeki hivatásához, s ezért Isten akarata ellen van. Ma a szekularizáció és a technika világában ez a gondolat sok embertől távol esik, mert a világ nem az Istentől neki adott küzdőtér és út az örök élet felé, hanem az a tér, ahol szabadságát kiélheti. A lélektan, a filozófia, a szociológia is legföljebb rosszról beszél, nem bűnről. Ezért szükséges arra gondolnunk, hogy a kiengesztelődés hirdetése és a bűnbánat szentségének kiszolgáltatása nem lehet csupán a Krisztustól kapott jog gyakorlása. Először el kell mélyíteni a hitet és a szeretetet azzal, hogy értékeljük Isten személyes közeledését az üdvtörténet eseményeiben, főleg Jézus Krisztus életében. Csak így tanuljuk meg, hogy magunkat is az ő szentségének és irgalmának a tükrében szemléljük. 45
