Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 1. szám - TÁVLATOK - Folyóiratunk távlatai
TÁVLATOK FOLYÓIRATUNK TÁVLATAI Az elmúlt évi, 1970 júniusi számunkhoz mellékelt „Kérdőívck”-et gondosan áttanulmányozva, úgy véljük, joggal állapíthatjuk meg, hogy azok nemcsak „felmérést”, „hozzászólásokat” tártak elénk, hanem egyben „távlatokat” is nyitottak. Olvasóink hozzászólásai kétséget kizáróan nem csupán „kritikát” tartalmaztak, hanem a holnap felé is mutattak. Ezért is szeretnénk jelen alkalommal — némi „formabontást” alkalmazva - e rovat hasábjain a kérdőívek kiértékelésével foglalkozni. Első megjegyzésem tán az lehet, hogy olvasóink válasza, hozzászólásai minden várakozást felülmúló optimizmussal töltötte el a Szerkesztőséget. Alig néhány cinikus hangú, komolytalannak minősíthető kérdőívtől eltekintve, százával érkeztek a rendkívül tanulságos javaslatok, bírálatok és ötletek. A kérdőívek hosszas, ismételten elvégzett tanulmányozása után megállapíthatom: olvasóink felbecsülhetetlen értékű lelkesedésről, érdeklődésről tettek tanúságot. Tán fölösleges is hangoztatnunk: felmérésünknek nem az volt a célja, hogy megjegyzéseket, kritikát egyszerűen „zsebrevágjuk”, és az sem, hogy csupán módot adjunk az olvasóknak igényeik, bírálatuk előadására - ennek megtörténte után pedig menjen minden a „régi mederben”. A beérkezett válaszok első olvasása nyomán bizonyos tanácstalanság érzése töltött el: hogyan képes ennyi jó ötletet, jogos igényt egyetlen - s csak negyedévenkint megjelenő, mindössze 64 oldalt számláló - folyóirat kielégíteni. Mert bármennyire is tudatában van a Szerkesztőség annak - amint ezt igen sokan meg is említették -, hogy folyóiratunk „hézagpótló”, egy eddigi hiányt pótol, bizonyos „űrt” tölt be, annak is tudatában vagyunk, hogy számos fontos igény kielégítésére nem vállalkozhatunk. Egyszerűen helyszűke miatt. S úgy véljük, az „ex omnibus aliquid ex toto nihil”, az „innen is, onnan is valamit” elv alkalmazása nem lenne kielégítő megoldás. Hogy csak egykét „szélsőséges” kívánságra (a szónak egyáltalán nem rossz értelmében, csupán a kivitelezhetőség szempontjából nézve használom itt e szót) utaljak: adjon helyt lapunk a teológiai, egyházi szakkifejezések lexikonszerű magyarázatának, foglalkozzunk részletesen a szentek életével, azután néhány kifejezetten „határterületi” szakproblémával (pl. az egyházi zenéről tegyünk közzé elemző szaktanulmányokat), nyújtsunk alapos régiségtani ismereteket stb. Tudjuk, az ilyen részleteket is feltáró szakproblémákkal csak lexikonok, szakkönyvek, egy-egy szakterülettel kizárólagosan foglalkozó szakfolyóiratok stb. foglalkoznak. Természetesen e negatív jellegű általános megjegyzés mellett sokkal nagyobb súllyal jelentkeztek a pozitív irányú, a járható út felé mutató gondolatok. Érdekes volt megfigyelni, mennyire sokan hangoztatták, hogy a Teológia egészét szeretik, mert változatosnak tartják, mert modernnek és mégis mértéktartónak ismerték meg. Számos tanulmányról, rovatrészletről, kisebb írásról így nyilatkoztak: mintha nekem írták volna. Az csak természetes, hogy az újra és újra felbukkanó ilyen megjegyzések: „Mindig örömmel várom az új számot” vagy: „elég anyagot ad egy negyedévi eszmélkedésre” vagy: „mennyit segített folyóiratuk a nálunk évtizedekkel hátramaradt teológiai továbbképzésben” - őszinte megelégedéssel és örömmel töltötték el a Szerkesztőséget. - Megnyugtató az is, hogy a hozzászólók között fiatalt és időseket, férfiakat és nőket, papokat és világi hívőket egyaránt találtunk. Ami a hazai papság részéről beérkezett anyagot illeti - tán érdekes lesz megjegyeznünk - az idősebb korosztály jelentősen nagyobb arányban válaszolt kérdőíveinkre. S ezt rendkívüli mértékben tiszteletreméltónak tartom. Mert csakis tiszteletet érdemelhet egyházunk zsinati megújulásával kapcsolatos érdeklődésük, az egyház, a teológia élete, problémái iránt megnyilatkozó nyíltságuk. Ugyanakkor rendkívül elgondolkoztatónak és sajnálatosnak kell minősíteni azt a tényt, hogy a sokszáz budapesti pap közül mindössze három (a név feltüntetése, ill. tartalom és postabélyeg összevetése alapján állítjuk) találta szükségesnek, hogy kérdőívünkre reflektáljon. Elöljáró megjegyzésként még ennyit: az elismerés, dicséret hangja mellett természetesen bőven akadt bíráló kritika is. De ezek is - alig néhány kivételtől eltekintve - azonos irányba mutatnak. Nem retrospektív, hanem előremutató szemléletről tanúskodnak. Erőteljesen igénylik - részben, mint hiányt emlegetik - a 2. Vatikáni zsinat szellemének, irányvonalának követését. Sokan kifejezetten figyelmeztettek: a Teológia I. évfolyamának „Beköszöntő”- jében ezt olvasták: „Ami célkitűzésünket illeti: hittudományról van szó, de ‘a Második Vatikánom értelme és szelleme szerint. A zsinattal 35
