Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Bencze Anzelm - Söveges Dávid: Én és te
Ez a szeretetlcnség. (Hasonló a helyzet, ha a Te-t lefokozza Valamivé, ha hatalma tárgyává teszi, és az Én-és-Te viszony lesüllyed az Én-és-Valami viszonyba. Ha ez a viszonyromlás az örök Te, az Isten ellen irányul, akkor bűn a neve. De mivel Isten benne van minden emberi személyes kapcsolatban is, azért ezek megromlása az Tcten ellen is bűn, és nemcsak „erkölcsileg rossz” a szeretett személlyel szemben. Ezt a „teológiai bűnt” azonban teljesen csak az Isten látja, csak ő ítélkezhet felette. Ennyiben a bűn is „misztérium”: semmiféle keresztény erkölcstan sem tudja egészen megfogni a maga rendszerével. Persze lehet erkölcsi rossz és bűn az Én-és-Valami kapcsolatában is. A legsúlyosabb bűn itt a Valami beemelése a Te helyére: a „bálványimádás”, a Pénz, a Hatalom, a Kéj istenítóse. Egyik sem rika eset. A rossz nem mindig tett, hanem sokszor a cselekvés elhagyása, vagy töredékes, rossz irányú cselekvés. Például ha nem válaszolok Isten szavára, - lustaságból vagy kényelemből. A rossz lés jó azonban nem állmaik egy szinten, miként pl. egy útmutató tábla jobbra és balra mutató karja. A rosszat nem lehet teljes lélekkel tenni, a jót viszont csak így lelhet, azaz így kellene. A jó a személyiség vonalába esik. De épp a rossz ilyen töredékes megvalósulása miatt van lehetősége az embernek a megtérésre is. A megtérés A megtérés igazi személyiségünkre való rátalálás Isten színe előtt. Az ember csak Istenhez térve, vagy legalábbis Istent komolyan keresve lesz teljesen emberré, személlyé. Akiből ez hiányzik, lehet emberi, személyes kapcsolataiban bármilyen jó, korrekt és nemes, valami emberi hiány mégis van benne. ítélnünk persze nem szabad, mert nem látunk bele, épp a vallásosság elrejtettsége miatt! - Aki azonban önmagát a mai helyzetében véglegesen igenli, aki nem akar már más, több lenni, mint ami most, ez a llázadó ember, a „Lucifer”, a megátalkodott: a rosszat választja. L. Boros szerint ez a Pokol. Isten nem „küld” senkit a pokolba, oda inem is lehet jutni, a „mennybe” csak 'Isten kegyelméből lehet fölemelkedni, - hanem az ilyen önmagában megelégült embert az Isten örökre bezárja önmagába. Belekövesül önmagába. „A ipokol - |az a mások” - mondja Sartre. Nem, a pokol az az ember maga, de örökre. A pokolban nincs „jó társaság”, egyáltalán nincs társaság, nincs az Én -és-Te kapcsolatnak a leghalványabb mása sem. A megtérés: teljes összeszedettséggel Istenre-találás. Ez természetesen nem egyszeri: ismét és ismét fel kell kelni, el kell indulni, keresni, elmélyedni, gyarapodni. A megtéréssel ismét kinyílok, kitárulkozok, feltétel nélkül az önátadás útjára lépek. A szentségek A szentségek a Krisztussal való személyes találkozás helyei. Hol találom a feltámadt, élő Krisztust? A misztikus élményekben? - Azokban lehet sok szubjektív csalódás is. A szentségekben 'azonban valóságosan, tévedés nélkül. Ez nem azt jelenti (ahogyan sokan az „ex opere operato”-t értelmezték), hogy a szentségek szinte mágikusan hatnak. Ha valóban a találkozás helyei, akkor személy szerint, ténylegesen nekem is ott kell lennem, hogy találkozzam Krisztussal. 224
