Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Meszlényi Antal: Nemzetünk égő áldozata
annyit és úgy tudott volna imádkozni, mint Soror Margit [17]. Ugyanígy nyilatkozott róla Alexandra nővér is. Ezek a tanúvallomások annál nyomatékosabban esnek latba, mivel a dominiká- nák idejének legnagyobb részét az imaélet foglalta le. A mi szentünknek ennyi sem volt elég, hanem külön engedéllyel megtoldotta még ezt is. Az esti csengetésre sokszor le sem feküdt, hanem vagy az ágya mellett térdelt, és folytatta imáját; esetleg a templomban tette ugyanezt. Áhítatának mélységére nézve elég megjegyeznünk, hogy a feszület látása a szeretet különböző aktusainak kifejezésére indította. A szentmisékben pl. vágyva-várta az úrfelmutatást, s ilyenkor minden érzékével az oltár felé fordult, mélységesen és átadóan adorált. Ami pedig áldozásait illeti, azokra már előző nap készülgetett, s magához véve a Legszentebbet, szeméből úgy megeredtek a könnyek, hogy átnedvesedett fátylát ki lehetett facsarni [18]. Ami nála természetes, imaáhítatát mégcsak fokozták az ún. sátoros ünnepek: Karácsony, Húsvét és Pünkösd. Különböző engesztelő gyakorlatait ilyenkor megsokszorozta, s a virrasztásoknak, böjtöléseknek nem bírt véget vetni. A túlzott térdeléstől térde kisebesedett, lába megduzzadt, de ő ezekből alig érzett valamit. Az Istenanya ünnepeit ezer, azaz egyezer Ave Maria-val tisztelte meg. Szerette benne hazánk Nagyasszonyát, s kérte is, hogy őrködjék hazánk felett. Honi szentjeink között, Szent Istvánban áldotta keresztény honalapítónkat, Lászlóban a lovagiasság mintaképét, Imrében a szívtisztaság követőjét. Nagynénjében, Szent Erzsébetben csodálta az alázatosság, irgalmas szeretet és béketűrés példáját. Hozzájuk sorolta névadóját, Antiochiai Szent Margitot is, akiben a vértanúságot értékelte nagyra. Példája nyomán könnyű volt követnie az Üdvözítő hívását: ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye fel keresztjét mindennap, és kövessen engem (Lk 9,23). Keresztútjának újabb állomásai A földi élet keresztjeit ikertestvérének tekintette. Vallotta, hogy élete a kereszt- viselésre lett elkötelezve. A földi keresztutat azért sem találta elviselhetetlennek, mivel szülei példájából is meríthetett. A sors őket sem kímélte meg a különböző próbatételektől, s azokat derekasan állták is. Ezért is hallgatta oly szívesen Marcellus atyát, vagy szerzetes társait, valahányszor kolostorukban Krisztus szenvedését, kínihalálát fejtegették és a vértanúk megrázó élettörténetét. Érthető, hogy amikor Szent Jakab apostol szenvedését és martíriumát ölvaisiták előtte, így sóhajtott fel: de szeretném, ha én is abban az időben élnék, s Jézus Krisztus szerelméért darabokra tépnének. Am úgy, hogy szenvedésem sokáig tartson, s végül fejezzenek le Krisztus vérontásának követésében. A tanú azt sem hallgatta el, hogy amikor ezeket mondta, öröm ragyogta be arcát, s látszott, hogy a vértanúságot szívből óhajtotta [19]. Ámde rá az a küldetés várt, hogy hosszabb szenvedéssel kedveskedjék teremtő Urának, s úgy égjen el, miként a gyertyaszál. Kétségtelen, hogy a kolostori életben is nyílt erre bőven lehetőség. Éppen ezért nemegyszer hangoztatta kora, a középkor nézésével: a szerzetesség nem azoknak való, akik az evilági örömöket hajszolják, hanem akik a jövendő javak szerzésére törekszenek. Az utóbbi programot váltja be a nyulakszigeti kolostor, s Margitunk itt minden tekintetben példamutató volt. Szerzetességének egyik alappilléreként tekintette az engedelmességet. Szenttéavatásának vizsgálói nem kevesebb, mint 14 esetben hallhatták, mennyire készséges volt ennek az erénynek gyakorlásában. Megtudhatták, hogy a priorisszának nem lehetett olyan óhaja, ami ne -találta volna készenlétben. Ha kellett sepert, mosott, súrolt, 215
