Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Meszlényi Antal: Nemzetünk égő áldozata
gyünk?” értelem és jelentés nélküliek, tehát egyszerűen el kell ejteni őket. A legfőbb filozófiai tekintély a „józan ész”, s az a valóság, amit az átlagfogyasztó realitásnak tart. A köznapiság és a jelentéktelenség, az elcsépeltség és a közhely győzelme száműzte a metafizikát, de vajon meddig lehet elviselni ezt a rettenetes be- szűkültséget? Az embernek ennie és innia kell, szívesebben issza ezt a bort, mint a másikat, vannak barátai és ismerősei, vannak pillanatnyi érzései és felindulásai, de ez még nem jogosítja fel a komornyikokat - mondja Hegel —, hogy filozófiai tekintélynek tartsák magukat. Az emberiség rosszul jár, ha ők szolgálják ki a filozófiában. Mindenképpen elszegényedik, mert mind a tapasztalatai ész, mind az elméleti ész annak köszönheti gazdaságát, hogy az ember képes kilépni magából, hogy megnyílik az őt minden oldalról körülvevő tágabb valóság előtt. Minden bizonnyal erre gondol Lukács is, amikor azt írja, „hogy a vallásos szükségletben gyakran az önkiteljesedés felé ható, igazi emberi erők hozhatók mozgásba, amelyek nyomtalan eltűnése szegényebbé tenné emberi életünket”. Megoldásképpen a vallásos szükségletek termékeny átirányítását ajánlja [13]. Aki nem tekinti szükségszerű etikai posztulátumnak a transzcendencia tagadását - mivel meggyőződése, hogy ezt az etikus szenvedélyt is a transzcendencia teszi lehetővé -, az nem a vallásos szükséglet - nagyon kérdéses - átirányítására gondol, hanem kiteljesítésére. Olyan hitre, amely tevékeny a szeretedben, szolgál a többinek, mert nem csupán egyéni bensőségesség, hanem társadalmi tevékenység is. Remény és felelősség, a világban a világért végzett munka, amely nem tűri, hogy a hit tágassága a konkrét tett előli menekülés lehetőségévé váljék. Végezetül hangsúlyozni kívánjuk, hogy nem az élet negatívumaiból érveltünk, hogy - Berger gondolatain túllépve - nem vágyaink posztulátumának tekintjük a transzcendenciát. Nem a gyermek rettegése, hanem az anya bizalma, nem a kikerülhetetlen halál, hanem a halál véglegességét tagadó bátorság, nem az idő múlása, hanem ia játék öröme, nem a sírás, ihanem a nevetés villantja föl a túlparti fényekeit. IRODALOM I. G. W. F. Hegel: Előadások a világtörténet filozófiájáról, Budapest 1966. 75. o. - 2. P. L. Berger: A Rumor of Angels. Modern Society and the Rediscovery of the Supernatural, Garden City 1970. - 3. K. Rahner: Alltägliche Dinge, Einsiedeln 1963. — 4. P. L. Berger: i. m. 49-75. o. - 5. F. Nietzsche: Werke in zwei Bänden, Leipzig 1930. 1. Ik. 578. o. - 6. J. Huizinga: Homo Ludens. Vom Ursprung der Kultur im Spiel, Reinbek bei Hamburg 1956. 23. o. - 7. E. Bloch: Das Prinzip Hoffnung, Frankfurt am Main 1959. 1. k. 1. o. - 8. K. Rahner: Schriften zur Theologie, Einsiedeln, Zürich, Köln 1967. 8. k. 555-609. 0. - 9. Lukács Gy.: Utam Marxhoz, Budapest 1971. 2. k. 465-466. o. - 10. H. Bergson: A nevetés, Budapest 1913. 83. ο. - ii. Platon összes művei, Budapest 1943. 2. k. 143. ο. - Ι2. Κ. Rahner: Kleines Kirchenjahr, München 1954. 44-51· ο. - 13. Lukács Gy.: i. m. 481. ο. Meszlényi Antal NEMZETÜNK ÉGŐ ÁLDOZATA Ez volt Szent Margit a legtisztább értelemben! Égett, míg kereken 700 évvel ezelőtt lobogva el nem égett az engesztelés tüzén. Így lett megfizetett ára a tatár veszedelem elmúlásának, amelyről Rogerius mester elsírta a Carmen Miserabile-t. A niederaltaichi monostor apátja, Hermannus a magyarság 1241. évét Krónikájában ezzel a sötét szólammal zárta: Magyarországot, mely 350 évig fennállt, ez évben a tatárok megsemmisítették [1]. Mi tagadás, a veszteség emberben és egyéb értékben akkora volt, hogy a látszat ezt igazolta, de mégsem ez volt a valóság. 211
