Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)

1971 / 3. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Rosta Ferenc - Koroncz László: Az év 25-32. vasárnapjaira és Mindenszentek ünnepére

ami csak kötelessége. Suhand bíboros szerint az a keresztény élet, amely „másoknak jó”. A keresztény élet nem vegetatív funkcionálás még lelki értelemben sem: nem folyhat a „nihil noceat” jegyében, hanem szüntelenül a „prosit”-ra kell törekednie: másoknak javára lennie.

Nyilván, ha ez az élet többet akar elérni eredményekben, mint a csak kötelesség- teljesítő élet, akkor erősebb fundamentumra is kell épülnie, mint amilyent a földi érdek nyújthat. Ez a szilárdabb fundamentum a hit. Az „igaz ember a hite által fog élni” - mondja a próféta a mai olvasmányban (Hab 1,4). Azaz: a hite segít neki abban, hogy „igaz” lehessen.

A hit segítségével győzi le az ember a megpróbáltatások kísértését. „Meddig kiáltsak még, Uram, hogy meghallgass?” (Hab 1,2). Keserűen ömlik a panasz a próféta ajkáról. „Folyik a per” - mondja. A szöveg nem zárja ki a lelki értelmezést: Folyik a per a hivő kudarca és a hitetlen szerencséje, a hivő gyengesége, és a hitetlen magabiztossága: a hivő jajkiáltása, s a hitetlen kacagása között. Ebben az örök ellentétben, és a hit látszat-kudarcában nem szabad a hívőnek meghátrálnia, hiszen ott áll mögötte Isten hatalma és hűsége: „Ha késlekedik is, higgy benne, mert biztosan e'ljő” (Hab 2,3). Ezt sokszor nehéz kivárni, de a hit értéke éppen a hűséges kitartásban van.

E várakozás azonban nem meddő passzivitás. A hitnek tevékenységre kell serkentenie, hogy „termelni” tudjuk azt a bizonyos többlet-életet: a testvéri szeretet, az áldozat, a lemondani tudás, a türelem · életét. A hit segít, hogy - a mai evangélium szerint - szüntelenül tudjuk „kiszolgálni az Urat” (Lk 17,8) embertársaink személyében, akikkel Jézus azonosítja önmagát. Igaz, hogy a mi „asztalhoz ültetésünkre” esetleg megint türelmesen várnunk kell, de a hit erőt ad ehhez is. Mert nem szabad felednünk, hogy a jócselekedeteket termő hit csodát is terem egyúttal. Nincs nagyobb csoda, mint ha a mai ember önzésének mérlegén latba tudjuk vetni a szeretet ráadásait. Gondoljunk rá, mekkora öröm találkoznunk egy udvarias boltossal. így kell értenünk: a hegyeket mozgató hit nem a csodaváró, hanem a szeretet csodáit cselekvő hit lelsz.

„A hit, ha nincsenek cselekedetei, önmagában holt” (Jak 2,17). Ez fordítva is érvényes: a cselekedetek, melyek nem támaszkodnak a természetes fölé emelkedő hitre, nem jutnak túl a „normán”, a normális határon. A keresztény ember hitből él; tehát tetteinek felül kell emelkedniük a normán: az erő, a szeretet és józanság leikével, - amint ezt. Pál írja a leckében (1 Tim 1,7). Ez lesz a „mi Urunk mellett szóló legszebb tanúságtétel” (uo.). Ez lesz számunkra is a bővebb élet, s ebből jut másoknak is bővebben.

K. L.

28. vasárnap (2 Tim 2,8—13; Lk 17, 11—19).

Az isteni orvos

Aranybetűkkel írná a történelembe nevét az, aki feltalálná a rák elleni orvosságot. Százezrével reménykednek az emberek: talán holnap, talán rövid idő múlva eljön a várva-várt pillanat. Pedig jól tudjuk, hogy ezzel még nem leszünk mentek minden betegségtől, s legkevésbé a haláltól. A lepra a ráknál is kétségbeejtőbb betegség; s ráadásul ragályos. Jézus már a tíz poklos meggyógyításával is valami nagy, isteni tettet művelt. E tettnél csak egy a megdöbbentőbb: a meggyógyultak hálátlansága. Különös, ahogy a jótettekre reagálunk. A hála csaknem fordított arányban van a jócselekedetekkel. Valakinek felveszem leejtett tárcáját, nagy köszönetét mond. Fel177