Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 3. szám - TÁVLATOK - Az egyházi jog megújítása, - avagy támadás a Zsinat szelleme ellen
TÁVLATOK AZ EGYHÁZI JOG MEGÚJÍTÁSA — AVAGY TÁMADÁS A ZSINAT SZELLEME ELLEN? Sokat tbeszélnek ma az egyházjog szükségessé vált reformjáról. Kevés szakterületet ért az utóbbi időben annyi jogos - és olykor jogtalan - kritika, mint éppen az egyházjogét. A következőkben először is igyekszünk — mai neves szakemberek véleménye alapján - vázlatosan összefoglalni a kritika okát, majd szólunk az egyházi jog és törvénykönyv jelenlegi fejlődéséről, és az ezzel kapcsolatos észrevételekről. Az egyházi jog és a pozitivizmus Az Egyház egész szemléletéből következik, hogy el kell utasítania a jogpozitivizmust. A jogpozitivizmus követői szerint ugyanis nincs más, mint tételes jog: amit a törvényhozó elrendel, az a jog. A kritika - sajnos joggal - épp azt hangsúlyozza, hogy a jelenlegi egyházi jogot mélyen áthatja a pozitivista szemlélet. G. Söbrigen megfogalmazásában: „amíg a teológusok és kanonisták «kifelé» éles ellenfelei a pozitivizmusnak és a jogpozitivizmusnak, addig „saját házukon belül” vidáman építgetik a maguk teológiai és egyházjogi pozitivizmusát” (Hochland, 1965/64, 270; Vö.: ugyanő: LfTK VIII/639). A törvények pozitivista szemléletének veszélye egyaránt kézenfekvő a törvény létrehozói és magyarázói számára. „Amint a törvény belép a jog birodalmába - írja Bánk József - bizonyos optikai csalódás lép fel vele kapcsolatban. Szemünk előtt aránytalanul megnövekszik az új vendég: a törvény; maga a törvény mögött rejtőző lényegi probléma pedig összezsugorodik ... Az aránytalanság egyik oka, hogy a jogtudomány manapság kizárólag a „ius conditum et condificatum” (a törvényben megfogalmazott jog) értelmezésére és alkalmazására szorítkozik”, s elfelejtkezik a lényegről: a semmilyen jogban meg nem fogalmazható egyedi problémáról. „A bíró, az ügyvéd, a jogíró a törvényeket és rendeleteket tartja szem előtt, és ritkán veszi tekintetbe esetleges joghézag esetén a dolgok objektív állását” (Bánk J.: Kánoni jog, I, 49 — Bp. i960.). Amint erre számtalan egyházjogász és teológus rámutat - s a miként ezt a következő példák is szemléltetik - ilyenirányú sajnálatos félre- csúszás történt az egyházi jog területén is. A jogpozitivizmus valójában nem egyéb, mint a hatalomnak, a „hivatal"-nak önvédelme. Ha a jog az, amit a törvényhozó megfogalmaz, akkor ez ellen már nem lehet szólni, ezt nem lehet felülvizsgálni. így, bár lényegileg hamis módon, de úgy tűnhetik, hogy megvalósult a teljes jogbiztonság. Minél merevebben, dikta- tórikusabban, „központibban” szervezett egy hatalom, minél nagyobb az illetékességi területe, és minél kevésbé érzi esetleges téves döntéseinek fájó következményeit, annál inkább magában hordozza e betegség csíráját: annál inkább el tudja hitetni önmagával - s néha másokkal is -, hogy törvényei jók, következőleg önelégülten mondhatja: „a törvény én vagyok”. V. Steininger ismert grazi jogász hozzáfűzi: „ha a központi hatalomnak ráadásul még bizonyos mértékig a tévedhetetlenség is „rendelkezésére áll” - amint ez a helyzet a pápai Kúria esetében - akkor ez nemcsak a pápai tévedhetetlenség mértéktelen, minden kicsinységre vonatkozó kiterjesztéséhez fog vezetni (amint ezt igazolja a múlt), de ekkor már meg is lehet érteni a jogpozitivizmusnak azt a sajnálatosan erős beütését is, amely az Egyház kuriális vezetőségétől indult ki” (Wort und Wahrheit, 1971/2, 124). A teológusok előtt közismert ugyan, hogy a tévedhetetlenség nem vonatkozik a hétköznapi élet rendezésére hivatott egyes jogszabályokra, a gyakorlat azonban „quasi tévedhetetlenként” kezelte az ellentmondást nem tűrő „hivataltól” származó jog egészét. A kritika joggal veti szemére az egyházi jognak és jogalkalmazásnak, hogy számtalan esetben pozitivista módon nem vesz tudást a tényekről, ső olykor a kinnyilatkoztatásról sem, csupán saját „belső” - a valóságtól nem egyszer elszakadt — logikája szerint építgeti tovább rendszerének elefántcsonttornyát (LfTK: ih.; Rahner: Schriften zur Theologie V. [1968] 54-81; 115^135). V. Steininger a jelenkori félrecsúszás szemléltetésére részletesen kidolgozott példákat sorakoztat fel a Wort und Wahrheit hasábjain (1971/2, 116-132), és hangsúlyozza, hogy ha egy törvény ellentmond a természetjognak, akkor - az Egyház mindenkori tanítása értelmében - nem szabad engedelmeskedni neki. Ennek értelmében - hangsúlyozza - az általa felhozott esetekben pl. a jogásznak vagy lelkipásztornak addig is kötelessége a jelenlegi jogtól függetlenül eljárnia, amíg az új törvények váratnak magukra. íme néhány példa a pozitivista elhajlás szemléltetésére: I. Az 1099. kánon (egyházi törvény) meghatározza, hogy kik kötelesek megtartani a katolikus Egyház által előírt házasságkötési formát (c.1094). Eszerint idetartoznak mindazok, akik katolikus keresztségben részesültek, függetlenül attól, hogy katolikussal, vagy nem ka171
