Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Cselényi István Gábor: A világi hívő küldetése
nemcsak szükség esetén keresztelhetne, hanem pl. szülésznők, orvosok, sőt szülők is általános felhatalmazást kapnának (akár diákonusi felszenteléssel). Betegek mellett dolgozók kaphatnának megbízást áldoztatásra is. Nemkülönben a sokgyermekes szülők. Vannak, akik állítják - nézetünk szerint helyesen hogy alkalmas hívők arra is elnyerhetnék az Egyház felhatalmazását, hogy házasságkötésnél mint az Egyház hivatalos tanúi szerepelhessenek. A világi apostolkodás egész skáláját lehetne tehát kiépíteni. Még az is felvetődik, nem lehetséges-e a papi renden belüli további tagozódás? A papi hatalom pillanatnyilag sem egységes Kelet és Nyugat gyakorlatában (a keleti szertartásé pap bérmál is). Ha felmerül ennek égető szüksége (pl. a hivatások megfogyatkozása miatt), nagy segítség lenne világi foglalkozású hívők bevonása egy-egy sajátos területre. Ha kisebb szentségi fokozatokat is megkülönböztetnénk, akkor pl. orvosok és ápolók - férfiak, nők egyaránt - felszentelés révén lelki orvosolást is tudnának nyújtani (pl. a betegek kenetének feladása) '[8], A következő kérdés és feladat: a világi hívők Bevonása az ige-szolgálatba. A Zsinat megadja a lehetőséget, hogy a hívek igét hirdethessenek (Lumen gént. 45.). Itt is eddigi egyoldalúságok feloldásáról van szó. Az Ige hirdetése nem a lelkipásztor magánvállalkozása, hanem az egész Egyház ügye. Az Egyház nemcsak az Ige hallgatásának, hanem hirdetésének és megvallásának is közössége [9]. Ezért helyettesítheti bármelyik arra alkalmas hivő a „hivatalos” igehirdetőt, a felszentelt papot. Elsősorban ott, ahol erre szükség van. De elképzelhető ez a lelkipásztor mellett, jelenlétében is. Pl. a hitoktatás keretében, bibliaórákon, temetésen, más szertartásokon, sőt a szentmisében is. Nem zárhatjuk ki nők bevonását sem. (Ap.csel.18, 18 és 26. alapján, vö.: Laik.apost. 9.pont.). A számos lehetőség közül emeljük ki a hitoktatás kérdését. Folyóiratunkban sok szó esett e kérdés átértékeléséről (pl. az 1971. 1. számban). Felvethetjük, nem lehetne-e a gyermekek hitrenevelésének gondját mind nagyobb mértékben a szülök bevonásával megoldanunk? - Az alapot a Zsinat megadta, mikor a keresztény családot az evangéliumi élet nevelőotthonának nevezte (Lumen gént. n.,35. és másutt). Az oktatásba vagy a vizsgáztatásba be lehetne vonni a helyi képviselő testületeket, vagy a hívőknek erre a célra választott bizottságát is. Az igazi apostoli terület azonban a világi hívők számára is a felnőtt társaik körében felmutatott tanúságtétel. Itt vetődik fel a kérdés, nem lehetne-e az egyházközségeken belül kisebb családias közösségeket (team-eket) létrehozni, melynek vezetője nem Tenne telszenetelt pap, hanem mesfelelő felhatalmazással rendelkező világi hivő? [10J -"Xrra már a szentségek kapcsán utaltunk, hogy mire terjedhet ki a feladatköre. De ha semmilyen -más jogköre sincs, akkor i-s megkaphatná az igehirdetés feladatát. A szóval való tanúságtétel mellett ma még hangsúlyozottabbá válik a tettek igeszolgálata. A keresztény élet hitvalló élet, mely Isten Igéjéből táplálkozik. Ennek megfelelően viszont minden hívőnek tanulmányoznia kell az evangéliumot, amely a keresztény élet normája. (Lumen gént. 15.) Az evangélium megismerése mellett természetesen elengedhetetlen az i-s, hogy a hitet a mai kor szintjén és megfogalmazásában ismerje meg a hivő, a rendelkezésére álló eszközök (sajtó, könyvek, teológia) segítségével (Laik. apóst. 29.). Az ige továbbadásának egyik sajátos, hathatós módja lehet a keresztény alkotóművészek, sajtó-munkások tevékenysége, ha átérzik felelősségüket, és fogékonyak a Lélek ihletéseire. Másik kérdés a modern hittudomány kialakítása. Itt, a világiakról szólva, azt kell hangsúlyoznunk, hogy a Zsinat után a teológia -nemigen maradhat a papság kiváltsága, még érzésben és gondolkodásban sem [11]. Hadd utaljunk itt arra is, hogy Keleten mindig voltak kiemelkedő ,civil’ teológusok. Nem volna akadálya annak, hogy 141
