Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 2. szám - TÁVLATOK - Egyházunk - öt évvel a zsinat után
ember számára, amikor és ahol már elnémul az ember; olyan helyzetekben, melyekben a csüggedés, a magányosság, a csömör vagy kétségbeesés, betegség, szenvedés vagy halál miatt nehezdik rá a csend, némul el az ajka. Az egyháznak ezekben a határhelyzetekben is lesz biztató, vigasztaló szava. Akkor is, amidőn oly szavak és gondolatok, amelyeket ma igen sokra tartanak - siker, teljesítmény, strukturális, forradalmi változások - a szenvedő, kérdező, töprengő ember számára csak üresen konganak. * Mindezek a gondolatok - fejezi be tanulmányát Fries az egyház jelen helyzetének felmérése nyomán születtek. A kitűzött cél az volt, hogy bátorságot, reményt, bizalmat öntsenek az olvasókba, a kortársak leikébe. A krízisnek túl gyakori emlegetése, a miatta való siránkozás feltétlenül bénítólag hat, s regizná- cióhoz, fatalizmushoz vezethet. Nem a krízis- tudatnak elmélyítésére van szükség, hanem a jól értelmezett, a hitben fogant kritikára. Oly ítélő— és megkülönböztető képességre, amely szintén a bitből táplálkozik. Csakis ezen az úton válhatunk Istennek érett, nagykorú, szabadságra meghívott népévé. így leszünk képesek rá, hogy a mában a holnap felé forduljunk, a ma és holnap egyházának tegyünk szolgálatot. A jövő a mi hitünk, mi reményünk és szeretetünk erejétől és nagyságától függ. Efelé a jövő felé mutatott a zsinat, efelé tart a zsinat utáni egyház; ezt kell szem előtt tartania minden kereszténynek a maga életében és lehetőségei között. nr. „Krisztus csodáinak háttere” (Teológia 1971. 1. sz.) A szerző kiegészítő gondolatai A folyóirat ez évi i. számában került közlésre Krisztus csodáival foglalkozó írásom. Az ebben felállított elmélettel kapcsolatban - úgy tűnt - félreértések merültek föl. Ezért kiegészítést szeretnék fűzni tanulmányomhoz. A közölt írás egy nagyobb munka részlete. Így szükségképpen nem érinti a kérdés minden vonatkozását. A problémát a nemhivők Jézus-kutatásával való dialógus keretében vetettem fel. Ezért csak utalni akartam a biten belüli következtetésekre. Itt, a teológiai gondolatkörön belül azt a vonatkozást próbáltam kiemelni, milyen szerepe lehetett Krisztus csodáiban emberi természetének. Mégsem magyarázatot kerestem, csupán analógiákat sorakoztattam fel. Ilyen hasonítások elől nem zárkózhat el a teológia. Még Istenről is a lét analógiája alapján felállított fogalmak segítségével beszélünk („per analogiam” tudat, akarás!). Jézus csodái is csak hasonlítanak a parapszichikai jelenségekhez. De ez a kimutatott hasonlóság igen jelentős lehet a credibilitas (hihetőség) szempontjából. Legkevésbé sem akartam azonban ezzel tagadásba venni a kérdés másik oldalát, hogy ti. ezek az erőnyilvánulások természetfölöttiek. E „másik” odalra egyébként nézetem szerint elegendően (ha nem is „iskolásán”) utaltam is, mikor az igen távoli analógiák mellett a mérhetetlen különbséget is igyekeztem érzékeltetni, amely Krisztus erőnyilvánításai és a lelki-erő-átviteli jelenségek között vannak. S éppen ez a különbség az, ami örökre megmagyarázhatatlan Krisztus csodáiban. Ez az, ami örökre a természet lehetőségein túli erőforrásra mutat. — Krisztus csodáiban az isteni lét - a természetfölötti - transzparense. Ezért amikor hivő ember Krisztus csodáiról elmélkedik, ma sem tehet egyebet, mint amit Tamás apostol Jézus legnagyobb csodájának, feltámadásának megtapasztalása pillanatában: hittel és lelkesedéssel kiáltja Krisztus felé - „Én Uram, én Istenem!” Cselényi István Gábor 110
