Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)

1971 / 2. szám - Rosta Ferenc: A hitigazságok rangsorolása

vesse el tévedéseit, és tegye le a hitvallást, — mint ahogyan a régi előírás megkövetelte [i 8] - és nemcsak hailálveszedelemben engedi meg a communio-t, hanem elégnek mondja, ha „önként kérik” a szentségeket, és „kellőképp fel vannak készülve”.

Az 1967. május 14-én kiadott vatikáni ökuménikus Direktórium ezt még kiegészíti azzal, hogy a szentségek szóban forgó kiszolgáltatása előtt - ez nyilván nem vonatkozik a végszükség, halálveszedelem esetére - meg kell kérdezni a kérelmezők egyházi hatóságát is, és csak a konzultáció kedvező kimenetele után szabad a szentségeket kiszolgáltatni [19]. Hasonlóan jelentős az a követelmény, hogy törekedni kell a kölcsönösségre [20].

E két rendelkezésből nyilvánvaló, hogy itt már nemcsak egyes keresztények magánügyéről, hanem - bármily korlátozott mértékben - az egyházak közti communio-ról van szó. És ez a communio létrejön anélkül, hogy a keletieket Rómától elválasztó legfőbb okról, a pápai primátusról és csatlakozhatatlanságról szó esnék.

Viszont a protestáns felekezetek köztünk élő híveire nem terjed ki a communio-nak ez a lehetősége, mert - mint az Ökuménikus Határozat mondja - „nem őrizték meg sértetlenül az Oltáriszentség titkának eredeti mivoltát” [21]. Rájuk vonatkozólag az Ökuménikus Direktórium is úgy rendelkezik, hogy csak halálos veszedelemben vagy súlyos szükséghelyzetben (üldözés, börtön) szolgáltatható ki az Oltáriszentség, a bűnbánat szentsége vagy az utolsó kenet egy-egy elszakadt testvérnek, ha 1. saját feleke- zetének lelkipásztorát nem tudja elérni, 2. ha saját kezdeményezésére kéri a katolikus paptól a szentségeket és 3. ha kifejezésre juttatja, hogy e szentségekre vonatkozó hite összhangban van az Egyház hitével [22].

Íme tehát itt is világos a különbségtevés a szentségek - főleg az Eucharisztia - és a pápai primátus között. Nincs mód, még halálos veszedelemben sem, a szentségek vételében kifejezésre jutó közösségre (communio-ra), ha valaki nem fogadja el a szentségekre vonatkozó katolikus tant. Mivel az elszakadt keletiek saját egyházukban ugyanazt a tant vallják, és mivel a feltételezett egyes esetekben valamely protestáns testvér magáévá teszi ezt - ezek számára lehetséges a communio. Pedig egyik sem teszi magáévá, és nem is kívánja tőlük senki, hogy elismerjék a pápai primátusra vonatkozó dogmát. E megkülönböztetés gyökere a szóbanforgó hitigazságoknak más és más tartalmi rangfokozata. Az Eucharisztia ugyanis szorosan összefügg a keresztény hit alapigazságával (benne a magát Jézus Krisztusban kijelentő Isten közeledik az emberhez), míg a pápai primátus csak külső szerepet játszik az üdvrendben: őrködik a hit sérthetetlensége fölött. A hitigazságok tartalom szerint való rangsorolásában az Eucharisztia magasan ragyog a pápára vonatkozó dogmák fölött.

Mühlen szerint könnyebben járhatóvá lehetne tenni a keresztény egység felé vezető utat, ha ezekről (és esetleg más hasonló „periférikus” dogmákról) levennénk a kiközösítést jelentő „anathema” súlyát. Bár ezek számunkra továbbra is változatlanul igazak maradnának - elszakadt testvéreinktől ezek miatt nem tagadnék meg a communio-t.

Csalogató, szép ötlet. Hitigazságot nem ad fel, csak cenzúrákat, anathemákat. De vajon van-e a gondolatnak gyakorlati értelmei Sajnos, azt kell mondanunk, hogy - legalábbis nyugati viszonylatban - pillanatnyilag nem túlsók.

Először is azért nem, mert könnyen félreértik. Maga a jóindulatúnak látszó Ulrich Valeske, aki tárgyilagosan ismerteti Mühlen elméletét, könyve végén mégis ilyen furcsa és bántó értetlenkedéssel foglalja össze Mühlen indítványát: „Mühlen... követelte az ezekkel a (általa az üdvösségre nem szükségesnek tekintett) dogmákkal összekötött anatbemáknak és kiközösítéseknek a megszüntetését. Megfordítva: a katolikus egyháznak meg kell engednie, hogy feltegyék számára a kérdést, hogy ha csak saját tagjai számára is .. . kitart ilyen mélységes tévtanok mellett (an so profunden Irrlehren festhält), vajon akkor egyáltalán unió-képesnek lehet-e tekinteni” [23].

Mit jelent ez? Azt, hogy Valeske nem tud bánni az „igazságok hierarchiájával” és „mélységes tévedésnek” minősíti azt, amit Mühlen joggal periférikus hitigazságnak mondott. Jobb lenne, ha ehelyett ő is periférikus tévedésről beszélne, ha már egyszer hivatva érzi magát annak eldöntésére, hogy igazak-e azok a dogmák, vagy sem. Kérdésében ott lappang az a gyanúsítás, hogy a Mühlen indítványa szerint esetleg eljáró katolikus egyház nem tárgyalóképes fél, mert nem