Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)

1970 / 1. szám - Felszabadulásunk 25 éve

szándéka van. A jószándékú ember tudja azt, hogy különböző világnézetű táborhoz tartozók is együtt működhetnek a természetes erkölos alapján. Hiszen a jószándékú embereket nem akadályozzák a hitbeli különbségek abban a törekvésben, hogy együtt küzdjenek a földi jólét munkálásában, a szegénység, a betegség, tudatlanság elleni küzdelemben. Mindenben egyetérthetnek és egymás törekvéseit támogathatják.

Harmadszor hangsúlyoznunk kell: meg kell tanulnunk az újraértékelést. Le kell vetni a régi előítéleteket. Huszonöt év elmúltával, a Vatikáni Zsinat és az azt követő heves diszkussziók után higgadtan látjuk, hogy negyedszázaddal ezelőtt a „hivatalos” katolicizmus, talán úgy is mondhatjuk, a magyar egyház az integralizmus vonásait viselte: meglehetős triumfalizmus, tagadhatatlan klerikalizmus, kétségtelen intolerancia és némi antiszemitizmus, a jozefinizmustól örökölt etatizmus és az erősen jogi gondolkodásmód jellemezte azt. Ma már jól tudjuk, hogy annyi idővel ezelőtt a magyar katolicizmus a korabeli társadalom mintájára inkarnálódott. Ha ezt megértjük, ákkor azt is meg kell értenünk, hogy alkalmazkodnia kell az aggiorna- mento törvénye szerint ahhoz a társadalomhoz, amelyben jelenleg él. Negyedszázadra visszatekintve azt kell mondanunk, hogy a békés együttélés és építés helyett kár volt e negyedszázad első éveiben az egyik felszabadult magyarnak „harcolni” a másik felszabadult magyar testvér ellen.

A kölcsönös megértésnek meg keli lennie, hogy a vázolt teendőknek megfeleljünk. Ha mi a nálunk régi, a külföldön még ma is meglevő propaganda szemüvegén keresztül szemléljük a szocialista államrendet, ne csodálkozzunk, hogy tőlünk is továbbra idegenkednek. Viszont kérjük azt, hogy bennünk ne lássanak középkori csökevényt, akik annyira iparkodunk megértésre. Mert csakugyan törekedünk megszabadulni fél-feudális múltunktól és annak függvényeitől. Az egyház nem akar uralkodni és uraskodni, hanem szolgálatot óhajt tenni, hogy kövesse Urát, aki „körül járt jót tevén”. Lemondtunk a régi előjogokról, elvetjük az „Ecclesia prae- cedit” hamis elvét és levetjük a középkori egyház köntösét, amely már nem korszerű. Mert embertársak akarunk llenni, a közjót szolgáló emberek. Nem felejtjük el, hogy közös múltunk van. Együtt ültünk iskolapadokban, együtt dolgoztunk műhelyekben és gyárakban, együtt ránduitunk ki, együtt szórakoztunk. Többet mondhatunk: egy családban élünk, mind inkább többen, ahol a két világnézet követői békésen megférnek egymás mellett. A feszültség ellenére megférünk, mert szeretjük egymást, megbecsüljük egymást. Ugyanannak a földnek a lakói vagyunk, ugyanannak a hazának a gyermekei.

Közös eszménk az, hogy egy népnek vagyunk a fiai, egy anyaföldnek, azonos hazának gyermekei. Közös eszménk nagyon sok van, különbség csak a világnézet terén. Közös múltunk megmutatta, hogy ezekben a közös eszmékben összefonódtunk a múltban: hiszen még a felszabadulás előtt ugyanazon eszmékért küzdöttek, szenvedtek és haltak meg koncentrációs táborokban keresztények és marxisták, katolikus és kommunista emberek. A szabadságért, a békéért, az emberi jogok tiszteletben tartásáért. A közös származás, a közös anyaföld, a haza gondolata fűz egy frontba, bennünket hivő vagy nem hivő magyarokat.

4