Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)

1970 / 2. szám - Tomka Ferenc: Modernség vagy modernkedés?

egyéni döntést, a személyes magatartást. Egyre inkább ez az egyetlen tényező, mely vallásossá tesz, nem pedig a szokásos vagy a „társadalmi kényszer”.

Az előbbi elméleti tévedéssel összefügg egy másik - a gyakorlatra is kiható - téves következtetés. Ez, látva a múlt vallási életének hiányosságait, s bizonyos értelmű sikertelenségét, válogatás nélkül elítéli az egész „hagyományos vallásosságot”, s a vallás minden közösségi megmozdulását. - Pedig a magyarországi kereszténység jelentős részének vallásossága erősen hagyományos színezetű, s ezt mint adottságot tudomásul kell vennünk. Nem pesszimista módon, nem beletörődve, de nem is felborítva minden eddigi szokást, hanem azzal a céllal, hogy ezt az adott kereszténységet kell elmélyíteni a Krisztus által történő, Istennel való találkozásban. - Néha hajlamosak vagyunk kimondani, hogy „bárcsak kiirthatnám ezt az egész mai formát, hogy megkezdődhessék az igazi krisztusi kereszténység”. Elméletben bizonyára van igazság e kijelentésben is, de ez az elmélet nagyon távol áll az élet realitásától.

Kiindulásnak fel kell elevenítenünk egy alapvető lélektani-pedagógiai gondolatot és tényt. Eszerint a nevelés célja nem elfojtani, hanem helyes irányba terelni az ösztönöket, illetőleg azok kiélését. Ezt az elvet minimális alakítással a közösség vagy társadalomlélektan is alkalmazza, s nekünk is tudomásul kell vennünk, ha a hívők közösségére hatni szeretnénk. - Egy közösség megszokottá vált, spontán magatartását az egyéni, ösztönös megnyilvánulásokhoz kell hasonlítanunk. E tradicionális jelenségek mögött is mindig bizonyos energiát kell feltételeznünk, s ezért e megszokott formákat aligha lehet nagyobb törés nélkül egy-kettőre megsemmisíteni. Át lehet azonban alakítani - amint az ösztönöket is szublimálni lehet az energiát be lehet fogni magasabb értékek szolgálatába, s így még segítségünkre is vannak. Köztudott, hogy ellenkező esetben az elfojtott energiák - társadalmi vonatkozásban is - vagy robbanáshoz, vagy fásult közömbösséghez vezetnek.

Idejét múlt szokások, vallási külsőségek, vagy akár giccses énekek és szobrok merev, azonnali megszüntetése, vagy pl. az új liturgiának magyarázat nélküli bevezetése sok fölös viszályhoz vezetett már, csupán azért, mert a fenti elvet nem vették figyelembe. Ráadásul olyan energiák mentek veszendőbe így, melyek a vallásosság elmélyítésében jól felhasználhatók lettek volna. - Az ismert vallásszociológus, Burgolassi, Olaszország vallási helyzetének felmérője, megállapítja az olasz vallásosságról, hogy: „Ez mélyen a hagyományban gyökerezik”, - s bár ezt természetesen inkább negatívumnak tartja, mintegy kérdésünkhöz szólva hozzáfűzi —, „de belülről újraéleszthető” [9]. - Ezt a „belülről” való újjáélesztést — a meglevő energiák szublimálásának és felhasználásának útját kell járnunk, ha a legnagyobb hatásfokkal kívánunk dolgozni.

A mondottakat jól szemlélteti egyes hagyományos vallási megmozdulások, ájta- tosságok stb. irányában való különböző magatartás. - Nem célunk most kitérni arra a kérdésre, hogy vannak ájtatosságok és formák, melyek önmagukban véve kétségtelenül idejüket múlták, és bizonyára automatikusan meg fognak szűnni, vagy egyes helyeken már meg is szűntek. Csupán arra utalunk, hogy a gyakorlatnak mindig figyelembe kell venni a helyi adottságokat. S egy korábbi fejlettségi szinten — amelyen sokszor pl. a falu áll a várossal szemben - nem léphetünk fel a legmodernebb igényekkel. Itt a meglevőre építve kell az „új” felé törni.

Vannak, akik nemcsak bizonyos helyi ájtatosságokat vagy búcsújárást igyekeznek megszüntetni, de a litániát és a rózsafüzérájtatosságot is. így sokszor összeütközésbe kerülnek a hívekkel. Ugyanakkor másutt ügyesen felhasználják az „energiákat”, és „belülről” alakítják át a hagyományos vallásosságot elmélyültebbé. A zsinat egyértelműen ezt az utat írja elő: „Ügyelni kell arra, hogy az új formák a már meglevő formákból mintegy szervesen nőjjenek ki” - figyelmeztet (Lit. Const. 2.3). - Vannak pl. közösségek, ahol évtizedes múlttal rendelkezik az ún.

75