Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)

1970 / 2. szám - Tarnay Brúnó: A csoda - isteni jel?

érése végett. Így egy adott állapotban a természet ismert törvényeit nem nevezhetjük végső és teljes értelemben abszolút érvényűeknek [i i].

Azt is hangsúlyozni kell, hogy a csoda biblikus értelme magábafoglalja az isteni „erőnyilvánítás” jegyét [12].

Mindezek megfontolása után sem mondhatunk mást: a természettörvények determinizmusa nem lehet támpont, nem szolgáltathatja az isteni jelek jelentéstanát és semmiképpen sem használhatók a fenti, „oktalan meghatározások” [13].

Teljesebb értelmezés jelé

„Hogy a hit engedelmessége értelmes természetünknek megfelelő legyen, Isten a Szentlélek benső segítségével össze akarta kapcsolni a külső bizonyítékokat.. Az I. Vatikáni Zsinat megfogalmazásának sokatmondó árnyalatait csak nehézkesen tudatosítottuk!

A bensőnket átható isteni vonzás nélkül pusztán a külső tények aligha hajlítják akaratunkat a hit engedelmességére. „A jelek szükségesek, de sohasem elégségesek, minden az értelmezéstől és a benső igénytől függ ... a világosság csak elvakít, vagy a sötétség még inkább kiemeli a világosságot... A csodák nemcsak kihívást jelentenek a józan ésszel szemben...: elégültté teszik vagy nyugtalanítják a szívet” [14].

G. Marcel pedig még kifejezettebb. Hogyan lesz feltételezéseimből, magánvéleményemből, egyéni meggyőződésemből hit? Meg kell tisztítanom az önkényesség, az előítélet holt terhétől, fiktív személytelenségéből tudatos akarattal áttenni az önkéntes, szabad elkötelezettség szférájába. így a „hit színaranya” feltételek, kikötések nélküli szabad ajándék. „Ha a bölcselő megkísérli az .abszolút’ vizsgálatát, ilyen adottságokra kell építenie meditációit” [15].

Az abszolút természettörvényeket tehát az egzisztencializmussal rokon áramlatok hatására új ,,abszolút” váltja fel. Személyesség, szabadság, önkéntes elkötelezettség a tengely - ezek nyelvén értelmezi az isteni jeleket is.

A hitet a szürkület homálya előzi meg. A világosság feltüntetése a mi magatartásunktól függ. „És ez a szabadság órája” [16].

Teológusok, mint P. Rousselot és később G. de Broglie azt állítják, hogy - lélektanilag és de facto - a „hitelőzetek bizonyossága” (certitudo credibilitatis seu sig- norum) csak a „hit szemeivel” nézve válik teljessé [17].

De sokkal mérsékeltebb elmék is úgy látják, hogy a jel karakterisztikuma nem annyira elemezhető, elszigetelhető tárgyi mozzanatokban, mint inkább a szemlélet átalakulása révén, új „tenziók” kialakulásával ragadható meg. Az eddig végzetszerű, vak, abszurd szükségszerűség művének tekintett világ, mintha egy mindenek felett álló Személy kezében volna. A csodajel előtt talán úgy tűnt, hogy törvények, rend, jól ismert keretében élek — most vállalnom kellene a nem-értés, a kérdés, a végső, természetfeletti erővonalak feltételezésének bizonytalanságát [18].

A jelek „eszkatologikus dimenziói”

,,. . . akkor tehát elérkezett hozzdtok az Isten országa” - fejezi be érvelését az Ür Jézus egyik csodája alkalmával (Mt 12,28).

Azért emlékeztetünk ezekre a szavakra, mert az isteni „erőnyilvánítások”, az „erősebbnek az erős” felett aratott győzelme, a lourdesi „rendkívüli esetek”, amelyek következtében, ]. Mouroux szép szavai szerint, a „kemény, fájó és embertelen

67