Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 2. szám - Tarnay Brúnó: A csoda - isteni jel?
Tarnay Bruno A CSODA — ISTENI JEL? Húsz éve történt. Május 17-én, szerdán, az agóniához közeli állapotban érkezett Lourdes pályaudvarára egy fiatal leány. A zarándoklatot kísérő orvosok fejcsóválva kifogásolták: hogyan kockáztathatták a harmincórás utazást Ulmtól - egy haldoklóval? Thea Angele a betegek szállásán felvette az utolsó kenetet és az éjszakát kegyetlen szenvedések között töltötte ... Hat esztendeje tartó betegségének történetét aprólékos gondossággal állapította meg a lourdesi Orvosi Iroda. Szakember számára rendkívül tanulságos lehet a kartotékok tanulmányozása. A kezelő orvosok diagnózisának felülvizsgálása után sem lehetett kétséges: a beteg „sclerosis multiplex”-ben szeved . . . Ma, a tudományos ismeretterjesztés korában, bizonyára szabad emlékeztetni az olvasót: ez a kór az egész idegrendszer károsodása. Az idegrostok (axon vagy tengelyfonál) működéséhez okvetlenül szükséges velőhüvely elpusztulása után ennek helyét kötőszövetből álló (gliaszövet) heg tölti ki. A legkülönbözőbb pályák állományában szétszórt gócok a legváltozatosabb zavarokban nyilvánulnak meg, mint tünetekben. Gyakran évekig tartó szünetek (remissiók) ellenére végeredményben csak fokozatos súlyosbodás lehetséges. „Szinte mérhetetlen munka ellenére sem sikerült okait tisztázni” [1]. Thea Angele kortörténete a jellegzetes tünetek seregét sorolja fel. Féloldali izomerő-csökkenés (hemiporesis) következtében egyre nehezebb járás. Kóros reflexek és reflex-kiesés [2], érzés-zavarok, kettős látás, jellegzetesen akadozó, „skandáló” beszéd. A mozgás koordinációs zavarai a kisagy károsodására utaltak (cél-mozgások végrehajtásakor jelentkező remegés, ún. „intentiós tremor”). Vizelési nehézségek és székelési zavarok, hányás, a mozgás és állás teljes lehetetlenülése, az ún. „cerebel- laris tünetcsoport”, valamint bulbáris tünetek jelezték, hogy a betegség súlyos, halálveszéllyel járó formájáról van iszó. A kegyhelyre az említett nap estéjén ájult, magatehetetlen roncsként érkezett. Hónapokkal előbb megszűnt normális táplálkozása. A tarkógörcs (opitosthonos), a fejfájások, a combizmok görcse következtében befeléforduló térdek fájdalmas feszültségét a beavatkozás csak átmenetileg enyhíthette: így a szimpatikus pályák bé- nítása csupán 48 órára csökkentette a gyötrelmeket, a novokain befecskendezések - naponta háromszor! - egy-két órás ájulással jártak... Ebben az állapotban fürdetik meg első ízben a medencéknél. Egyetlen hatás: egy fintorszerű mosoly a hosszú idő óta görcsösen zárt ajkakon. .. annak a jele, hogy az arcizmok beidegződése még működőképes. És ezúttal hatnak a befecskendezések: az éjszakát nyugodt alvással tölti. Másnap kétszer fürdetik meg a vízben. Az első után folyadékot vesz magához - hónapok óta először. A második után fájdalmai megszűntek. Szombaton, a negyedik fürdő után, fejét mozgatja, mosolyog. Wimmer doktornő, a zarándoklat egyik kísérője, először hallja a beteg hangját: „Rettentő éhes vagyok ...” Az Orvosi Irodában a május 20-2i-én végzett vizsgálatokról vannak jelentések. A beteg minden végtagja mozgásképes, segítséggel felül. A „Babinski-tünet” negatív - hasbőr-reflex és pupilla-reflexek épek. A térd és a felső végtagok sajátreflexei élénkebbek a normálisnál. Négy nappal megérkezése után a beteg felkel és jár - igaz, csupán rövid ideig. 63
