Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 1. szám - MEDITÁCIÓ - Szegedi László: Krisztus halálának kérygmája
kiengesztelje az Atya haragját. Az evangéliumok csak halványan utalnak Jézus halálának engesztelő voltára és hiányoznak belőlük a mi erőteljes kifejezéseink. Jézus Krisztus halálának bűneinket engesztelő szerepét Canterbury Szent Anzelm dolgozta ki részletesen a középkor elején. Ennek a kifejtésnek értékei mellett, megvannak az árnyoldalai is. Krisztus áldozata és a pogány emberáldozatok, továbbá az ószövetségi engesztelő áldozatok között bizonyos hasonlóság van. Szent Anzelm a hasonlóság alapján fejtette ki Krisztus engesztelő áldozatát, pedig inkább a különbségeket kell hangsúlyoznunk, mint a hasonlóságot, mert Krisztus áldozatát könnyen ezek mintájára képzeljük el. Krisztus áldozatának „értékeléséhez a szempontokat nem a régi áldozatokból kell venni” [56]. Az analógiákra való hivatkozás után könnyen „úgy tűnik”, hogy a beláthatatlan isteni igazságosság emberáldozatot, saját fiának feláldozását kívánja. Az ember rettegéssel fordul el attól az igazságosságtól, melynek haragja a szeretet örömhírét hihetetlenné teszi” [57]. A pogány vallásokban, áldozatokban az ember áldoz, hogy Isten jó indulatát megnyerje. „A kereszténységben fordítva. Nem az ember megy az Istenhez, és ad engesztelő ajándékot, hanem Isten jön az emberhez, hogy megajándékozza” [58]. A Szentírás gyakran említi hogy az áldozatok hekatombái semmit sem jelentenek Isten előtt önmagukban. „Istené minden, az emberé azonban a szabad igen és nem. A szabadon kimondott igen az egyetlen áldozat, amit Isten vár” [59]. Krisztus áldozatát nem szakrális, liturgikus ,,játéknak” kell felfognunk, amelyben Jézust azért ölték meg, hogy Isten haragját kiengeszteljék. Krisztus áldozata akkor lenne hasonló az egyéb áldozatokhoz, ha papok áldozták volna fel a jeruzsálemi templomban rituális törvények szerint. Jézus halála profán, hétköznapi esemény; politikai, vallási okokból gyilkolták meg Jeruzsálem határában. Jézus Krisztus nem saját érdekeiért küzdve halt meg, hanem az Atya akaratának teljesítéséért. Amikor meghalt az Isten-szolgálat áldozata lett. Jézus nem büszke daccal, szitkozódva, vagy kétségbeesve fogadta a halált, hanem a legtudatosabb engedelmességgel és szeretettel adta életét az Atyának. Halála így lett Istenért vállalt legszentebb életáldozat. Ez az élet szorosan hozzátartozik az emberi történelemhez. „Krisztus szabadon vállalt tökéletes emberi engedelmességével a mi oldalunkon áll az Isten előtt” [60]. Benne emberfeletti értéke, értelme, célja lett, az emberi történelemnek. Isten a maga életét, mindenét adja a Jézus körül gyűrűződő bűnbe esett emberiségnek és várja a szeretetből halált is elfogadó, a halálban mindent visszaadó viszontszeretetet. Igen hasznos lett volna, ha az átváltoztatás utáni imába belefoglalták volna, hogy Jézussal együtt egész életünket odaadjuk az Atyának, és elfogadjuk életünk áldozatát. Megváltásról, Krisztus haláláról beszélve az evangéliumi irányokat és hangsúlyt kell szem előtt tartanunk, mert előadásunk csak így lesz Istenhez méltó és vonzó. Különben az alantas, pogány emberáldozatok nívójára csúszik le előadásunk, mely érthetően és joggal nem talál érdeklődésre és megbecsülésre. Jézus halálát teljes összefüggésben kell néznünk, a társadalmi életbe ágyazva. Legerőteljesebben azt kell hangsúlyoznunk - az evangéliumok példáját követve -, hogy halálakor szeretetből adta életét, szeretetét akarta kifejezni azzal, hogy elfogadta a halált- hozó életet. Az engesztelési ne liturgikus játéknak mutassuk be, hanem életáldozatnak. Végül pedig a bűntől való szabadulásnál, ne az eredeti bűnt színezzük, magyarázzuk állandóan, amire az evangéliumok csak halványan utalnak, hanem lelki életünk érdekében hangsúlyozzuk erőteljesen, hogy Krisztus kiszabadított minket önző, hiábavaló, vak életmódunkból. Példáját kell követnünk. 39
