Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 2. szám - FIGYELŐ - Csanád Béla: Adatok a szentmise szociológiájához a Kalocsai Főegyházmegyéből
hozná az ember egész beállítottságának a megváltoztatását. Konkréten fogalmazva: ha valaki hetenként halálos bűnről vádolja magát a gyónásban, annál feltétlenül hiba van. Vagy nem veszi komolyan a bűn elleni harcot és akkor a gyónása sem ér semmit, vagy a megvallott bűnök nem halálosak. Az ugyanis a mondottak alapján képtelenség, hogy valaki hetenként változtassa az alapvető lelki irányát, hetenként cserélgesse a kegyelmi állapotot a bűn állapotával. Hivő ember számára mindennél fontosabb az, hogy a megszentelő kegyelem állapotában megmaradjon. Ez nehéz feladat, egy életen át küzdeni kell érte. Ugyanakkor nem lehetetlen. Sajnos, amint a bevezetésben láttuk, még a vallásukhoz ragaszkodó, Istent tisztelő és szerető hívek nagy része is úgy véli, hogy a kegyelmi állapot birtoklása egy-egy gyónás után néhány óráig, legjobb esetben egy-két napig tart. Ehhez az elképzelésükhöz kétségtelenül hozzájárul a megszentelő kegyelem fent vázolt materiális felfogása. A lelkipásztorok feladata éppen ezért az lenne, hogy ezt a felfogást a helyes irányba tereljék. Egyetlen katolikus igazságot sem kell és természetesen nem is szabad másképpen tanítani, mint eddig. Csupán a katolikus tanítást meg kell óvni az emberi képzelet tévedéseitől. És ha a megszentelő kegyelmet már nem materiálisán képzeljük el, hanem úgy, ahogyan azt az egyház mindig is tanította, akkor sokkal könnyebb lesz megérteni és híveinkkel is megérttetni a kegyelmi élet szépségét. Ugyanakkor éppen ez a gondolat segít az igazi bűntudat kialakításához és az igazi bűnbánat felkeltéséhez■ Ha valaki a bűn állapotát tartja természetesnek, akkor a bűn igazi valóságát, szörnyűségét sohasem fogja belátni. így természetesen bűnbánata sem lesz. Nem tudja komolyan megbánni azt, amit elkerülhetetlennek tart. Aki viszont megérti azt, hogy a hivő ember számára a kegyelmi élet, bár természetfölötti, de nem elérhetetlen, az meg fogja érteni a bűn nagyságát és fogja őszintén bánni minden elkövetett bűnét. Az elérhetetlen el nem érése nem fáj. Az elérhető, sőt elért elvesztése viszont fáj. Ezért kell bűnről és kegyelemről valóban hivő módon gondolkozni. Péteri Pál ADATOK A SZENTMISE SZOCIOLÓGIÁJÁHOZ A KALOCSAI FŐEGYHAZMEGYÉBŐL A pasztorálszociológia - mint az egyházi szociológia része - világszerte nagy lendületet kapott az utóbbi években. A lelkipásztorkodás számára igen hasznos adatokat, tudományos megfigyeléseket és szabályokat közöl: hogyan érvényesülnek a szociológiai törvényszerűségek a lelkipásztorkodás terén s milyen új feladatok elé állítják a pasztorációt az új közösségi formák? Olyan kérdések ezek, amelyek mellett nem mehetünk el szótlanul. A lelkipásztorkodás korszerű alkalmazkodását szolgálják a pasztorálszociológiai vizsgálódások. A pasztorálszociológiának először is tényekre van szüksége, a tények pontos felmérésére. Csak megbízható adatokra tud támaszkodni, amelyek a vallási élet fejlődésének vagy hanyatlásának irányát hűen jelzik. Hogy egy-egy pasztorációs módszer mindenben megfelel-e a helyzet követelte feltételeknek, azt áz eredmények, a tények megmutatják, akkor is, ha nem elemzik ki tökéletesen a hiányosságokat és hibákat. Jelzik azoknak az erőknek a jelenlétét is, amelyek a lelkipásztorkodáson kívül eső területről származnak, de amelyeket a paszto- rációnak tekintetbe kell vennie. S ,,conta factum non valet argumentum”. Sajnos, nálunk meglehetősen elhanyagolt gyakorlati tudomány a pasztorálszociológia. Régebbi pontos adatok sem igen állnak rendelkezésünkre, hogy összehasonlítható szociográfiai munkával messze távon lemérhessük eredményeinket és kudarcainkat. A kalocsai főegyházmegyében az elmúlt 20 évben kétszer is történt kísérlet általános egyházmegyei felmérésekre (persze csak bizonyos részproblémákban), 1958-ban Grősz József érsek rendeletére, majd 1967-ben dr. Hamvas Endre érsek rendelkezése folytán. Az első (1958-ban) - részben technikai fogyatékosságok miatt, részben a felmérést végző lelkipásztorok felkészületlensége miatt - kevésbé sikerült, mint az 1967-es, amely sokkal kisebb hibaszázalékkal végződött. Az 1958-as vizsgálat egyúttal arra a tényre is rámutatott, hogy a lelkipásztorok közül nem mindenki ismeri jól ,,munka- területét”. Az 1967-cs felmérés adatai pontosabbak, ezért alapul szolgálhatnak további szociológiai meggondolásokhoz. Az előző vizsgálódás nagyobb területet érintett: az eucharisztikus pasztoráció egészét (szentmise, szentáldozás, betegellátás stb.), a második munka csak a szentmisén való részvételre szorítkozott, különös tekintettel a liturgikus reformok bevezetésére. Az adatszolgáltatás megbízhatóságát erősíti, hogy az adatok a „szomszédok” előtt, ellenőrizhetően, a tavaszi koronákon elhangzottak. Egyben véleménykutaítás is történt a lelkipásztorok között: mi a tapasztalatunk a szentmisék ügyében, elegendő számú szentmise van-e területükön, megfelelő időben tartják-e a miséket, milyen körülmények befolyásolják a 115
