Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 2. szám - FÓRUM - Liturgia és zene (Hozzászólások Domokos Péter Pál cikkéhez)
Örömmel olvastam Domokos Pál Péter hozzászólását a magyar nyelvű énekes szertartásaink kérdéséhez. Amit mond, a lelkipásztorkodó papság egyetértésével találkozik, csak attól félünk, hogy szava nem jut el az illetékesek füléhezA mozgalom eddigi zenei eredményét mi is negatívnak tartjuk. Mikor egy ilyen fontos dologban a végső szót kimondják és egy olyan művet, mint a Collectio Rituumot kiadják, meg kellene kérdezniök a hozzáértő civileket, néprajztudósainkat. Fájlaltuk annak idején, hogy Kodály Zoltán oly kevésszer hallatta szavát. A Collectio Rituummad úgy vagyunk, mint dr. Blaiberg a beoperált szívével. Hiába erőszakoljuk a megszerettetését. Idegen tölünk, versikéi óvodásoknak valók és úgy érezzük, hogy eljön a nap, mikor kiadnak egy olyan szertartás könyvet, ami teljes egészében magyar lesz és közel áll majd népünkhöz. Lónay Ödön „A mozgalom eddigi zenei eredménye negativ” - összegezi Domokos Pál Péter a liturgikus reformmal kapcsolatos egyházzenei törekvésekről alkotott véleményét. Megállapításával, sajnos, egyet kell értenünk az általa felsorolt indokok alapján; sőt, ha helyünk lenne, nem lenne nehéz a múlthoz való hűtlenség vádja mellett a jelen és jövő iránti hűséget is számonkérni. E helyett inkább a kibontakozás feltételeit szeretnénk keresni. Helyszűke miatt ezt is csak tételesen. (Mivel az egyenként külön-külön dolgozatot igénylő tárgypontokról részletes, adatszerű fejtegetést nem írhatunk, fogalmazásunk szükségszerűen élesebbnek fog tűnni.) i. Munkamód. Mindenekelőtt a munkamódban kellene előnyös változásnak történni, és a kapkodó gyorsmunka helyett a Domokos által részletezett alapos előkészítésen alapuló megfontolt döntéseknek helyt kapni. Növekvő számú bizottságaink csak a Parkinson-törvény érvényesülését bizonyítják, ha a sana pars kialakítása nem biztosíttatik, ha előzetes vizsgálódásokra nincs idő, ha fontos kérdésekben úgyszólván improvizáltan kell dönteni. Mi ér többet? akár több év nyugodt munkája árán is Pázmány imakönyvének, az Apostoli Hitvallás ősi fordításának - nem hívők által is tisztelettel emlegetett - színvonala, avagy olyan gyorsmunkák, melyek a jelen és jövő szemében lejáratják a liturgikus reformot? Megszólal viszont a napi szükség - mit tegyünk? Véleményünk szerint hosszabb távon: komoly, alapos munka - ideiglenesen: a meglevő, élő, folyamatos hagyományt minél kevésbé megzavaró kisebb kiigazítások; ez lehetne a nyugodt, pánikszerűséget kizáró, de dolgos eljárás, mely Egyházunkhoz méltó. E kettős szempontra figyelve vegyük szemügyre az egyes munkaterületeket. i. Munkaterületek. a) Népének. Az eddigi „népének” (hiszen népénekké kell majd válnia új, vagy elfelejtett ősi énekeknek isi) értékeinek reprezentálására az SzVU-gyűjtemény - minden történelmi érdeme ellenére - alkalmatlan. A Domokos-felsorolta hiányosságokat kiegészíthetjük: a kompromisszumképpen felvett értéktelen anyag csaknem felét teszi ki e gyűjteménynek, a gyakorlatban elnyomja az értékesebb maradókot; a gyűjtemény elrendezése a liturgia szellemétől idegen; hiányoznak a múltból már akkor rendelkezésre állt magyarnyelvű liturgikus énekek; kísérletei ellenkeznek a dallamok sajátosságaival; merev ritmikai gyakorlata a hajlékonyabb, sajátosan magyar énekmódot nagyrészt máris kiölte; az élő hagyományban található értékes dallamokról nem vett tudomást; szövegeinek nagyrésze elavult (főképpen éppen az akkortájt divatos stílusban írt szövegek - élénk figyelmeztetésül!). - Űj, e hiányosságokat pótló, tudományos előkészítőmunkával megalapozott, a régi értékeket és az új énekeket egyaránt felölelő ének- és imakönyv (!) elkészítése 4-5 év alatt megvalósítható lenne, ha megfelelő emberekre bíznák. Addig maradni kell annál, ami van, hogy a nép énekes gyakorlatát fenntartsuk. Ahol a nép énektudása a SzVU-ra épül, ott azt kell értelmesen használni. Ahol még élnek más, értékes énekek, azokat is újból használatba kell venni, nehogy a közösség élő énektudásából kiesve, sajátos előadásmódjuk is elfeledtessék. (De hogy ez ne legyen alkalom a silány anyag' beözönlésére, a még élő népének- értékekből jegyzéket kellene összeállítani, közölni.) b) Ordináriumok. A magyarnyelvű miseszövegek megjelenése után született mintegy 60-80 ordinárium a magyar egyházzene történetének mélypontját jelenti. Az okokat, a szakmai kifogásokat nem részletezhetjük (az elemi zeneszerzői tudás hiánya, teljesen elavult zenei nyelvezet stb.); de liturgiailag sem felelnek meg, mert a szövegeket tőlük teljesen idegen (lényegében a polgári zene kedélyes közhelyeiből leszállt) sablonokba erőltetik. Nem tudjuk: a közvélemény mérhetetlen türelmével, vagy ízlésének megromlásával magyarázzuk-e, hogy nem tiltakozott e giccsáradat ellen. (Nem véletlen, hogy éppen az az ordinárium lett legnépszerűbb, amely a leg- együgyűbb módon törekszik „egyszerűségre”.) - Az egyháznak művészi ízlésben is testet öltő spiritualitása (!) mindig kedvelte az egyszerűséget, de mindig a nemes egyszerűséget kereste. Ennek szellemében kellene az ordináriumoknak valósággal elimádkozni a szent szövegeket. — Ha magyar, szerzők vitán felülállóan érdemes művei nem állnak rendelkezésre, a gregorián hagyo101