Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 1. szám - FIGYELŐ - Ikvay László: In memoriam Romano Guardini
telezve természetesen a teljes beszámíthatóságot. Ami ezen felül a két nembeli fiatalság szórakozásába belevegyül, az erősen a divat és a közszellcm hatása alatt áll. Azért itt kár lenne a kazuisztikával kísérletezni. Inkább vissza kell térnünk Pál apostol kifejezéséhez: „Mint nappal, járjunk tisztességesen” (Róm 13, 13). Ez a tisztesség vonatkozik az öltözködésre, beszédre, viselkedésre. Benne van önmagunk és mások megbecsülése, a közjóért való felelősség, a szerénység és az igazi szemérem. A szellemi tényezőknek a közösségi életben való kiemelése az egyént is hozzásegíti ahhoz, hogy a nemiséget besorozza az igazi emberi magatartásba. Jegyzetek: 1. Günther Struck: Sex and morality, Concilium, 4, 1958, 372. - 2. H. T hielicke: Sex - Ethik der Geschlechtlichkeit, Tübingen, 19 66. - 3. M. Shofield: The sexual behavior of young people, London, 1966. - 4. H. Schelsky: Soziologie der Sexualität, 1956. - 5. Sex and morality, London, 1966. - 6. A. Auer, Geschlechtlichkeit, Theol. Grundbegriffe, 500. - 7. Feiner-Löhrer: Mysterium salutis, II, 739. - 8. Mérleg, 1967, 3. füzet, 223. - 9. Günther Struck, uo. Concilium, 4, 1968, 372. - 10 F. Böckle: Geschlechtliche Beziehung vor der Ehe, Mainz, 1967, 27. Gál Ferenc IN MEMÓRIÁM ROMANO GUARDINI 1968. október 3-án nyolcvanhárom éves korában elhunyt Romano Guardini, korunk egyik legjelentősebb teológusa és legképzettebb, legsokoldalúbb gondolkodója. 1885. február 17-én született Veronában, de egészen fiatalon Mainz- ba kerül és Németországban él és működik élete végéig. Eredetileg vegyésznek készül és Tübin- genben tanul, majd a berlini egyetemen közgazdasági előadásokat hallgat és végül beiratkozik a freiburgi egyetem teológiai karára. 1910-ben pappá szentelik. Több évi lclkipásztori működés után 1922-től magántanárként dogmatikát ad elő a bonni és breslaui egyetemen, 1928-ban a berlini egyetemen a vallásbölcsclet és katolikus világnézet tanára, 1939-ben a hitleri uralom alatt megfosztják tanszékétől, 1945-ben újra katedrát kap Tübingenbcn, majd 1948-ban Münchenben, ahol egészen az 1963-ban bekövetkezett nyuga- lombavonulásáig tanít. Tudományos munkássága doktori értekezésével kezdődik, amelyben szent Bonaventura megváltástanával foglalkozik. Majd filozófiai tanulmányt ír az ellentmondásról, amelyben már megmutatkozik kiváló tehetsége. Guardini egyéni gondolkodó és eredeti teológus, aki új szempontokkal gazdagította a filozófiai és teológiai irodalmat. Elsőként alkalmazza a fenomenológiai módszert hittudományi problémák megvilágítására, nyelve és terminológiája is egészen újszerű, elüt a hagyományos skolasztikus műnyelvtől, átveszi a modern filozófia kifejezéseit, hogy minél jobban megközelítse a mai ember gondolatvilágát. Mindazonáltal teológus marad, akinek központi gondolata: Isten, a kegyelem, a megváltás és az ember üdvössége. Sokoldalúsága és alkalmazkodása ellenére teológiai koncepciója nem ekletikus, hanem szerves egész. Ez magyarázza azt a rendkívüli nagy hatást, amelyet kortársaira kifejtett. Ehhez nyilván hozzájárult az a szerencsés helyzete, hogy személyében egyesült, olasz eredete folytán, a latin szellem világossága és szintetizáló ereje a német alapossággal és analizáló képességgel. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a liturgia terén és ezért méltán tekinthető a liturgikus megújulás egyik elindítójának és a II. vatikáni zsinat által kezdeményezett liturgikus reform előfutárának. Tulajdonképpen ő fektette le a liturgikus reform szolid alapjait. Már 1918-ban megírja A liturgia szelleme című könyvét, majd a szent jelekről szóló művét, amelyben kiemelte a liturgia szakrális dráma-, játék- és közösségi jellegét, amit Huizinga is nagyra értékelt és felhasznált Homo ludens című híres munkájában. Guardini nagy tekintélyével kiállt a liturgikus mozgalom mellett annak támadóival és a maradiakkal szemben, azonban ugyanakkor óva intett a túlzásoktól. Ugyanilyen előremutató volt egy új ekklezio- lógia kidolgozását célzó tudományos munkássága is. Az Egyház lényegét egészen új oldalról közelítette meg, amikor felfedezte és kihangsúlyozta közösségi jellegét. Az Egyház nem pusztán üdvintézmény, tanítóhivatal, hanem a hívők és megkereszteltek élő közössége, a corpus Christi mysticum értelmében. Tőle származik a szállóigévé vált mondás: „Az Egyház hívei lelkében él és ébred öntudatra”. És ebben a vonatkozásban is elmondhatjuk, hogy alig akadt teológus, aki a II. vatikáni zsinat gazdag programját ennyire korán, már több mint negyven évvel ezelőtt ily pontosan előre körvonalazta. Ugyancsak igen jelentősek azok az új szempontok, amikkel az Egyház krisztológiai tanítását gazdagította és ezzel szervesen kiegészítette liturgikus és ekkleziológiai téren kifejtett munkáját, mivel e három témakör nála szorosan összefügg és teljes egészet alkot. Legismertebb művében: ,,Der Herr” (Az Úr) foglalta össze krisztológiai mondanivalóját, ami nem a régi summák értelmezésében vett iskolás rendszerezés, hanem inkább exegezisek formájában kifejtett tanítás. Ebben a könyvében Guardini igen nehéz feladatra vállalkozott, amikor megkísérelte, hogy két évezred Krisztus-képét új vonásokkal egészítse ki, mert vajon mi újat adhatott még hozzá? Ez azonban a legmesszebb- menően sikerült neki, mivel a modern fenomenológiai, lélelektani és antropológiai módszerek segítségével megrajzolta az Istenember59
