Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 1. szám - TÁVLATOK - Radó Polikárp: Az Eukarisztia titka
ez, ki fogadhatja el?” (Ján 6, 60). - Az eukarisztia elfogadásához alázat kell: ezt Jézus éppen Kafarnaumban egy házi tanításával kötötte tanítványai lelkére (Mk 9, 33-37). Hazaérkeztek, Jézus összehívta tanítványait és megkérdezte, mit beszéltek az úton? Hallgattak, Jézus pedig a ház gyermekei közül egyet karjaiba zárt és kijelentette, hogy aki első akar lenni közülük - mert az úton arról volt szó, ki a nagyobb — az legyen az utolsó és mindenkinek szolgája. Az alázatosság (a gyermek példája) és a diakonia, a szolgálat szelleme abszolút szükséges az eukarisztia titkának elfogadásához. Quarantania 1 Jézus kedvelte a magányt, alig várta, hogy vissza vonulhasson és Atyjával szóljon. Először is: életének csak egytized részét töltötte nyilvános működésben, az csak három évig tartott és legalább harminc évig élt Názáretben elrejtve; műhelyben dolgozott, semmi csodát nem tett, senki sem sejtette, hogy ő a világ megváltója. A magánosság csodája ez. - Azután, rövid nyilvános élete alatt: a kezdetén negyven napra elvonult Júda sivatagjába, a Quarantánia hegyre - a hagyomány szerint - és itt élt és böjtök és imádkozott negyven napig. Nemegyszer vonult vissza működése idején „elhagyott puszta helyre” (erémosz), hogy egyedül lehessen. Sokszor ment fel egy hegyre, magaslatra, míg tanítványai aludtak és ő „eltöltötte az éjszakát Isten imádásában”. A nép tömegesen kereste föl nem is egyszer és Jézus tüstént szóba állt velük és nekik szentelte magát. Máskor is, ha egyedül keresték, rendelkezésre állott: András és Péter, a Keresztelőnek két tanítványa kérdi: „Mester, hol lakói?” és Jézus hívja őket: „Jöjjetek, nézzétek meg!” Jézus magányában közöttünk él az eltett eukarisztiában. Szívesen veszi, ha fölkeressük őt. Az eukarisztia közös látogatása, mint mikor a néptömegek magányába betörtek: ez a nyilvános szentségtisztelet, amikor egyes tanítványai látogatták: ez a szentséglátogatás. 1. A nyilvános szentségtisztelet az egyház véleménye szerint nagyon helyes dolog. Így mondja ki véleményét: „A szentségnek kitétele akár az áldoztató kehelyben (ci- bo'rium), akár a szentségtartóban (monstrancia) történjék, azért van, hogy 1. a hívek figyelmét Krisztus csodás jelenlétének elismerésére vezesse, - 2. felhívja őket arra, hogy szívükkel egyesüljenek vele. így tehát a szentségkitétel a legkiválóbban elősegíti a lélekben és az igazságban való istentiszteletet” (n. 60. 1). Ez a nyilvános szentségtisztelet azonban nem a mise alatt történik ezentúl, más szóval: nem lesz többé mise szentségkitétellel. Ennek oka: az egyház manap helyesnek tartja, hogy fokozatosan bontsa ki Jézus megjelenésének különféle módozatait és így ezek a krisztusi jelenlétek egymásután nyilvánuljanak meg a szentmisében. Krisztus ugyanis 1. jelen van a gyülekezetben, amely az ő nevében jött össze, - 2. jelen van szent igéjében, amidőn a szentírást olvassák és magyarázzák, - 3. jelen van az ő szolgájának, a paptiak a személyében, — 4. különleges módon jelenik meg az euka- risztikus színek alatt. Már pedig, mondja az egyház, ezért illendőbb, ha az oltáron, ahol miséznek, nincs meg mindjárt kezdettől fogva Krisztus szentségi - tehát legintenzívebb - jelenléte, hanem fokozatosan bontakozik ki. Ezért, ha lehet, ne legyen a közösségi mise oltárán szentségház (n. 55), szentségkitételes misék pedig ezentúl már ne legyenek (n. 61), sőt a templomban misézni sem szabad, amíg a kitétel tart. 2. Ezzel az egyház nem eltörölni óhajtja a szentségkitételt, ellenkezően ki akarja a maga tiszta imádásában emelni. Az cukarisztikus hit megvallásának a módja változott ezzel. A szentségtisztele éppúgy megmaradt ezentúl is, például első (vagy újhold) vasárnapján, vagy első péntekeken stb., sőt még szebb, értelmesebb lesz. Az egyház ekként okolja meg a nyilvános szentségkitétel értelmét (n. 60, 1). A szentségkitételt jól kell megrendezni, ez a papok és velük egyesült híveknek a dolga. 54
