Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)

1969 / 1. szám - TÁVLATOK - A vallásgyakorlás szociológiája

déli résznek, amely tudatlanságában a hit elemeiből is alig ismer valamit.

Itt említhetjük meg a lengyel vallásszociológusoknak a vallásgyakorlat csökkenésével kapcsolatos magyarázatát. Maika, a lublini katolikus egyetem vallásszociológiai intézetének vezetője rámutat a nagy többségnek pusztán hagyományokon és érzelmi elemeken nyugvó vallásosságára. Ezt nem alapozza meg megfelelő tudás és a papság jó része sem ad kielégítő oktatást és gyakorlati eligazítást. Az ilyen „vallásosság” nem tud ellenállni a modern kultúra hatásainak. A marxista Jaroszewski viszont abból indul ki, hogy mind általánosabb lesz a természettudományos gondolkodásmód, az emberek egyre inkább megkívánják a feltevéseknek kísérleti igazolását és gyakorlati alkalmazását. Ezzel szemben a teológia megismerési útja egyre értéktelenebbnek látszik szemükben. Még döntőbb szerinte az átalakító termelésbe való bekapcsolódás; ezzel ugyanis gyakorlatilag tagadják meg egy mindenható, gondviselő, felsőbb lénybe vetett hitüket (vö. Herder Korrespondenz, 1967, 410).

3. A munkássággal kapcsolatban ismételten mondják, hogy az egyház egyik legsúlyosabb mulasztása e társadalmi rétegnek elvesztése. („Rétegről” és nem „osztályról” szólunk, mert számos vallásszociológiai közlemény is ezt a terminológiát használja.) Mindenesetre fel kell vetnünk a kérdést: vajon az egyházé volt-e valamikor is a nagyvárosi munkásság? Azok az emberek, akik kitaszítva megszokott életkörülményeikből, a nagyváros nyomorúságos bérkaszárnyáiban egymásra zsúfoltan éltek? Találóan jegyzi meg Le Bras: ,,A nyomortanya egyszerre űzi el az igazi emberséget és Istent.” A városokba település gyakran a vallásgyakorlás abbahagyását vonja maga után. Sokaknál a templombajárás feltétele valóban a lakhelyhez fűző szorosabb kapcsolatok kialakulása. A valóságot inkább így fogalmazhatnék: a nagyvárosokban a munkásság soha sem volt az egyházé, így hát nem is veszhetett el számára.

Nyilvánvaló, hogy a vallásgyakorlás hanyatlását nem vizsgálhatjuk a társadalmi életfolyamatokból kiszakítva. A szociológus nem foglal állást abban a kérdésben, hogy a személyes vallásosságnak mik a lelki indítékai. A vallásosság megnyilvánulásait viszont mindig egybe kell vetnie a társadalmi magatartás alakulásával. A francia vizsgálatokból pl. levonták azt a következtetést, hogy a vallásgyakorlás buzgóságát elsősorban a családi kötelékeknek, a tekintélytiszteletnek és a község hagyományőrzésének ereje biztosítja. E tényezők közül legfontosabb a család. A vallásos vidékeken nagy a családi élet összetartó ereje, a válás ritka, a gyermek- áldás átlagon felüli s a szülők tekintélye csorbítatlan. Így tehát a vallásgyakorlás hanyatlása párhuzamosan folyik a családi kötelékek lazulásával, a tekintélytisztelet csökkenésével és a közösségek társadalmi ellenőrző szerepének megszűnésével. Mindeme jelenség összefüggésének vizsgálatánál a társadalmi értékrend fogalmából kell kiindulnunk. Ebben az irányban érdekes kutatások folynak, melyek ismertetésére itt nem térhtünk ki. Viszont mindenképp tudatosítanunk kell a régi „valláserkölcs” alapjáról történő elindulás elégtelenségét.

Mivel a múlthoz viszonyítva a statisztikailag mérhető valllásgyakorlás csökkent, általánosan szólnak az ún. ,,el- kereszténytelenedésről. Le Bras azonban nagyon csalóka fogalomnak nevezi ezt, hiszen egyformán alkalmazzák a vallásgyakorlás szándékos abbahagyására, azután a fokozatos elsorvadására, végül még az olyan emberi környezet alakulására is, mely sohasem volt keresztény. E fogalomnak használata feltételezi a múlt olyan vallásos buzgóságát - és nem csupán a külsőleges magatartást —, amely erősen vitatható. A dán vallásbölcselő Kierkegaard már a múlt század derekán panaszkodott, hogy olyan emberek ezreit nevezik keresztényeknek - és az állami statisztikák is így tartják őket nyilván -, akik sohasem járnak templomba, nem is gondolnak Istenre, nem jut eszükbe Isten iránti kötelezettségük. - Úgy tűnik, hogy napjainkban az elkeresztényetlenedés magyarázata általában primitív. Amíg a múltban inkább az ellenséges erők tevé48