Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 1. szám - Tarnay Brúnó: Hogyan dolgozzék a teológus?
a szubjektív tényezőkre való hivatkozástól. Érvelni akar, mégha érvei századok során érthetetlenné torzultak is a ma embere szemében. Az „okos” hiperesztéziás, ha a hit személyes, egzisztenciális értéke kerül veszélybe. A „tudós” féltékenyen vigyáz az apologetika és teológia tudományos komolyságára. Érdekes ellentmondásként: a tudós teológia jóval kevésbé ügyel a modern természettudomány, történettudomány vagy lélektan felhasználása alkalmával a szakszerűségre, mint az okos! A teológiák vitája és válsága Történeti megvalósulásában mindkét irányzat karakterisztikus nézeteket alkotott. Például: Suarez és Molina szerint egyaránt előretudottak a jövő, feltételes, szabad cselekedetek (az isteni akarat döntéseitől elvonatkoztatva is!). A „tudós” Suarez nézete szerint azonban az esetleges tények közötti összefüggés objektív, logikai érvényessége, fennállása révén [17], míg az „okos” Molina a teremtett akarat teljes és kimerítő ismeretére (supercomprehensio), végeredményben a Teremtő és a teremtett szubjektivitás elemezhetetlen, titokzatos kapcsolatára hivatkozik. A dogmafejlődés kérdésében: Suarez [18] és De Lugo szerint [19] egyaránt dogmaként definiálható mindaz, ami a kinyilatkoztatott tételekből bármi módon logikailag levezethető. A megokolás azonban rávilágít gyökeresen különböző felfogásukra: Suarez szerint azért van így, mert a levezethető tételek önmagukban, időtlenül érvényesek - De Lugo szerint azért, mert az ilyeneket az apostoli időkben egész biztosan ténylegesen és kifejezetten hitték. A tudós teológia - mint a felsorolt nevek is mutatták - egészen küllönböző iskolákat egyesít (tomisták-molinisták; scotisták-suareziánusok-tomisták). Mégis, minden iskolában megvan bizonyos diszkurzív technika [20] áthagyományozása és mintegy családi örökségként tisztelt pozitív anyag megőrzése. Kimeríthetetlen információkkal rendelkeztek: az angyalok mivolta, részletes természetrajza, a teremtés körülményei, az első ember fantasztikus kiválóságai, a paradicsomi állapot részletes leírása, az antikrisztus művei... iskolás hagyományuk tisztelve őrzött kincsei voltak [21]. Az „okos teológia” igyekezett különbséget tenni az iskolás hagyomány és egyetemes, doktrinális értékű tradíció között. Ám a dogmatikai tényeknek számukra kizárólagos fontossága nem egy ferde nézetre vezetett. így pl. Palmieri és Mazzella a tanító Egyház karizmáját a jurisdictionális hatalom körébe utalta [22]. Ha tételeik számára lehetetlen volt a tradícióban argumentumokat találni, akkor a „magisterium taciturn'', vagy a sokáig elfogadott ,,disciplina arcani” feltételezéséhez folyamodtak [23]. Az igazi veszély akkor merült fel, amikor a fogalmi feldolgozást megvetve, a bizonyítási lehetőségeket lebecsülve a Tanítóhivatalt csaknem „pozitivisztikus” teológiai ismeretforrásnak tekintették, amelynek döntéseit semmiféle teológiai munkával nem kell és nem lehet (!) megalapozni. A Tanítóhivatal L. Charlier ilyen állításokat tartalmazó munkáját proscribálta [24]. A tudományos, diszkurzív módszerek kizárólagossága is zsákutcába jutott. A kitűnő ]. M. Scheeben „a természetfeletti” éles fogalmi, apriorisztikus kidolgozásával akarta a Kinyilatkoztatás kegyelemtanát megalapozni. A szilárd pozitív, kritikai alapon dolgozó Granderath SJ bemutatta, hogy ellentétbe jutott azzal, aminek megalapozását célul tűzte ki [25]. A Tanítóhivatal nem tett mást, mint elmarasztalta a szélsőségeket. A szubjektivizmus tarthatatlan nézeteitől elhatárolta magát a modernizmus elítélésével [26]. - De a racionalista-objekdvizmus szélsőségeit sem tette magáévá. Utalunk az I. Vatic, egy döntésének kialakulására. A hihetőség indítékaival kapcsolatban Franzelin a követ26
