Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 4. szám - FIGYELŐ - Paleta Éva: A Láthatatlan
A LÁTHATATLAN Mindenki foglalkozik a láthatatlannal. Ki elutasítja, ki elfogadja, felmérve hacsak parányi hányadát is. Minden kor emberét izgalomban tartja, kit közvetlen, kit távolabbi vonzásával. Korunk írói is foglalkoznak vele, sok nézetből- mégis ugyanazon vágytól hajtva közelebbhozni, kapcsolatot teremteni vele, belehatolni. „Gazdasági válságok, háborús sejtelmek és valóságok, düledező fogalmak, vagyonok és biztosságok között a külső életből egyre többen a belső életbe menekülnek” - írja Gyergyai Albert Virginia Woolf-ról írt tanulmányában.- „Joyce az érzések és az elme föld alatti útjait nyomozza, - Virginia Woolf pedig a múló idő megszállottjaként, a legfutóbb érzelmeket és a legfutóbb benyomásokat próbálja elérni, kifejezni... — Az élet, az igazság, a lélek nem is lakhat jól rendezett logikusan felépített, egyszóval hagyományos regényformákban... Az élet — így Virginia Woolf — valami ragyogó fénykör, valami áttetsző burok, amely tudatunk kezdetétől halálunkig körülfog bennünket, s vérbeli írónak nem is lehet magasabb, má- morítóbb becsvágya, mint ezt a változékony, ismeretlen s körülírhatatlan lelket, ragyogványt, fluidumot éreztesse és, ha lehet, közölje is olvasóival.” Virginia Woolf a századnegyedi angol irodalom egyik legnagyobbika. A modern angol irodalom legeredetibb úttörőiből való. Egyéni, merész és egyben közvetlen fogalmazása a belső élet jelenségeivel foglalkozik. Vallja, hogy a „state of mind"-Qt, az ész, az elme állapotát kell bemutatni, nemcsak külső képet festeni az emberről. Azt kell leírni, ami agyában, elméjében, lelkén, bensőjén átvonul, lefolyik, megfordul .. . gondolatokat, érzéseket, csak szellemmel felfogható belső történéseket... így ábrázolni, így jellemezni. - Oly gazdag és döbbenetes lélekrajzai gyakran mégis nyomasztóan nehezednek ránk. Gyenge embersége nem tud igazi erőforrásba kapaszkodni s alakjai is magukra maradnak. Lighthouse-ának Mrs. Ramsey- je valóban világítótorony mindazok számára, akik ismerik, de halálával szétesik, összeomlik minden, amit remek emberségével felépített és egyéniségének varázsával élete végéig fenntartott. Halálával hatóerejének a vonzása megszűnt, nem tudta azt magasabbrendű erőforráshoz kapcsolni, tehát saját kis életének kurta időtartamára időzítette. Virginia Woolf gyenge idegzetének és zsenialitásának vívódásából végül is előbbi maradt felül és az öngyilkosság lelki csődjével végződött. Nem bírta el a háborúnak, mint olyannak a tudatát, annak minden embertelenségével együtt. Nem sokkal utána emelkedik ki a francia irodalomban, az I. világháborút követő fáradt, eszmélő, múlttal küzködő, békét áhító lábadozásból a harmincas évek táján az ún. „géné- ration éthique”, az etikus írói nemzedék. Kutatják, pedzik, igénylik az etikumot, a szellemi belső életet; ki csupán emberi, ki valláserkölcsi indítóokból... s ez feltétlen felfelé ívelő beállítottságot, céltudatot, magasabb tartalmi- ságot kölcsönöz írásaiknak. Nem a történet kedvéért írják regényeiket, nem is l’art pour l’art - hanem hogy kifejezzék vele szemléletüket, a belső igazságot, hitüket... — vallomások, esszék, értekezések az erkölcsről - írja róluk Gaston Picon francia irodalmár. - Arra törekszenek, hogy a regény tágabb területen mozogjon, tanúságtétel legyen. Albert Camus felveti a problémát - folytatja Picon egyetlen igazán komoly filozófiai probléma van és ez az öngyilkosság. Megéri-e az élet, hogy leéljék? A többi, hogy hány dimenziós a világ és a szellemnek 9, vagy 12 kategóriája van-e, mind csak utána következik. Az írók válaszolnak: Hogyan kell élni? Etikai problémákat boncolnak. Malreaux a heroizmust, Saint Exupéry a bátorságot és a feladatvállalást, a francia és keresztény becsületet Berna- nos, Aragon az igaságot... stb., stb. Műveik mind útmutatást adnak egy magasabbigényű boldoguláshoz, az élet valamiféle megoldásához. Az irodalom nem játék többé, sem dokumentum. Energiával, elkötelezettséggel, megfontolással, és lelkiismerettel telített munkák ezek (G. Picon). A belső élet felé fordul hosszú repülőútjain Antoine de Saint-Exupéry, a pilóta író és gondolkodó is. Megírja felnőttek és gyermekeknek egyaránt értékes „Kis hercegét”:- Az én titkom egészen egyszerű titok: csak a szívvel lehet helyesen látni; a lényeges láthatatlan a szem számára.- Mi teszi széppé a sivatagot? — mondja a kis herceg -, az, hogy valahol forrás rejtőzik...- Mikor kisfiú voltam, egy öreg házban laktam, melyről azt mondta a legenda, hogy kincs rejlik benne, s ez varázslatot kölcsönzött a háznak. Az én otthonom titkot rejtett szíve mélyén... Igen - mondtam a kis hercegnek -, a háznak, a csillagoknak, a sivatagnak a szépségét az adja, ami láthatatlan! Amit itt látok, csak kéreg. Ami a fontos, az láthatatlan ... és ahogy továbbhaladtam, megtaláltam a forrást. — ez a víz valóban más volt, mint a többi táplálék. Megédesítette a séta a csillagok alatt, a csigasor éneke, karom erőfeszítése. Jót tett a szívnek, mint az ajándék.- Az emberek nem találják, amit keresnek, pedig megtalálhatnák egy szál rózsában, vagy egy csepp vízben... de vakok a szemek. A szívvel kell nézni... - és újra meg újra hangsúly, refrén, búcsúként: — csak az a fontos, ami nem látható ...- Csak a Lélek fuvalma teremtheti meg az 264
