Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 1. szám - Tomka Ferenc: Az egyház mindig elkésett?
hetesen végigvezetve a szolidaritás és szubszidiaritás elve. Ma már valóban egyetemes felelősségről, nemzetközi gazdaság- és társadalompolitikáról beszélhetünk. E témával kapcsolatban megemlíthetjük, hogy a hierarchiának több helyen jelentős szerepe volt a népek önállóságának kivívásában [24]. Fr. Méjan könyvében bőségesen találunk erre bizonyítékokat, bár ő ellenkező céllal gyűjtötte össze azokat, ti. e tevékenysége miatt Franciaország és Európa elárulásával vádolja az Egyházat [25]. Befejezésül, miután beszéltünk az Egyház hivatásáról, valamint társadalomszemléletének és társadalmi magatartásának alakulásáról, a bevezetésben felvetett két szempontra ezt a választ adhatjuk: 1. Az Egyház a társadalmi kérdésekben - pozitív tettei mellett is - nemegyszer tévedett, vagy elkésett, legalábbis mai szemmel nézve. Erre utal a vázolt szemléletbeli fejlődés. A XIX. század előtti egyházi szemlélet ui. tudomásul veszi a fennálló társadalmi rendet, s ezen belül hirdeti az emberek alapvető egyenlőségét, anélkül azonban, hogy a társadalom megváltoztatására törekedne. A társadalmi egyenlőtlenségeket, sokszor a leghősiesebb módon, szeretetgyakorlatok által igyekszik enyhíteni. Az alapelv tehát: „ex caritate”. A XIX. század közepe táján kezd kialakulni az új látásmód, mely az eddig csak lelki téren hirdetett egyenlőség és a krisztusi tanok következményeit társadalmi síkon is levonja, vagyis már nemcsak az egyén, hanem a társadalom elé is követelményeket állít. Ekkor kezdhetünk beszélni „keresztény társadalmi-reform” gondolatról. Az alapelv eltolódik az „ex iustitia” irányába: a társadalmi egyenlőség, felemelkedés nem a gazdagok alamizsnája, hanem az ember alapvető joga. E folyamat csúcspontja az Egyház a mai világban című zsinati lelkipásztori rendelkezés és a „Populorum Progressio” enciklika. E felfogásbeli átalakulás nyomonkövetése érzékelteti, hogy a korábbi szemlélet a maihoz viszonyítva hiányos volt. E téren is érvényes az isteni kinyilatkoztatásról szóló zsinati rendelkezés megállapítása, ti. hogy „az Egyház a századok folyamán állandóan az isteni igazság teljessége felé tart. Egyre fokozódik az áthagyományozott tények és igék felfogása [26]. 2. Kétségtelen viszont az is, hogy az Egyháznak elsősorban az isteni életre hivatott egyénekhez van küldetése, s csak közvetve a társadalomhoz. S mivel első feladatát mindig betöltötte, helytelen az olyan beállítás, mely szerint az Egyház történelmének egyik lényegi megnyilvánulása az „elkésés”. - Vajon el fogja-e ítélni anyját az a gyermek, akit anyja a legféltőbb szeretettel nevelt fel, de mikor felnőtt, az anya féltő szeretetében arra igyekszik őt rábeszélni, hogy még vonatra, autóra se üljön, nehogy baleset érje?! — Ez az anya eleget tett elsődleges hivatásának, s még tévedése is e hivatásból fakadó szeretettel függ össze. - Nagyon hasonló a helyzet az Egyházzal kapcsolatban is. Ezért áll meg az elfogulatlan szemlélő tisztelettel az Egyház előtt, ha tud is a hibákról. A neves marxista Kautsky pl. így ír: „Bármilyen is állásfoglalásunk a kereszténységgel szemben, bizonyos, hogy az emberiség történetének egyik leghatalmasabb jelenségét kell látnunk benne. Nem tagadhatjuk meg csodálatunkat a katolikus egyház láttán” [27]. JEGYZETEK 1. Christliche Humanität und marxistischer Humanismus - Dokumente der Paulus Gesellschaft, München, 1965; 24-26. - 2. 19. bekezdés. - 3. Az 1. jegyzetben idézett műben, no. — 4. Vö. MM; PT; PP. - 5. Vö. Kecskés Pál: A keresztény társadalomelmélet alapelvei, Budapest, 1938, A keresztény társadalomelmélet története című fejezet. - 6. S. Th. 2. II. p. 37. a. 3. ad 2. - 7. 2. II. q. 104 a. 5. c. és 6. ad 2. - 8. Die protestantische Ethik und der Geist des Kapitalismus, Tübingen, 22
