Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 4. szám - FÓRUM - Domokos Pál Péter: Magyar nyelvű énekes szertartásaink kérdéséhez
alázatos-áldozatos, fáradhatatlan munkája révén. A Kodály-Bartók életmű, mely a liturgikus zene munkásai számára is a legjobb megoldási minta, a következő munkamozzanatokat mutatja: 1. A teljes magyar nyelvterület élő népzenéjének felkutatása és a dallamok gépi felvétele. 2. A begyűjtött anyag leírása és kielemzése. 3. A dallamkincsek a történeti zenével és más népek zenéjével való összehasonlítása. 4. A végzett munka tanulságaiból az új zenei nyelv megalkotása. A továbbiakban Bartók és Kodály életművét a minta szóval szerepeltetem. Vizsgáljuk meg most, hogy a javaslat kiinduló mozzanata vajon a nép ajkán ma élő ismeretanyagnak számbavétele, felkutatása, rögzítése volt-e, híven a mintához? Ha ugyanis a bizottságok ezt a nagyfontosságú lépést elmellőzték, úgy nem juthattak biztos kiindulási ponthoz, kipróbált és bevált módszerhez. Megalapozatlan munka sorsára figyelmeztető, intő példa a javaslat készítői számára a Collec- tio Rituum. A II. Vatikáni Zsinat alapelvként mondta ki, hogy a liturgiát a népek lelkületé- hez és szokásaihoz kell alkalmazni. Ez a mű sem a magyar lelkületet, sem a magyar szokásokat nem türkrözi [2]. Magyarok számára készített dallamai tercváltással, a szlovák népdal jellegzetességével készültek; szövegei sem jók: sem felolvasásra, sem éneklésre nem alkalmasak. A művet elmarasztaló nyilatkozatokra a Szerkesztő megdöbbentő módon reflektál: .......magyar hagyomány van-e? . . . Ami... h ozzáférhető a feltárt hagyományokból, az latin. A népéneklés nagy arányban fejlődött ugyan, de a szertartások nyelve latin volt. Szó sem lehetett nemzeti nyelvű szertartásról.. .” [3]. A Szerkesztő tehát nem kutatta föl a magyar egyházi népénekanyagot, teljes tájékozatlanságot árul el a nemzeti nyelvű szertartásokkal kapcsolatban. A katolikus magyar székelyek között évszázadok óta magyar nyelven folyik az egyház sok szertartása, így a temetés is. Ezt a gyakorlatot igazolják az egész nyelvterületen ugyancsak századokon át megjelent énekeskönyvek halottas énekei is. Példának csak Barabás Márton Csíkszéki helyettes esperes könyvét idézem, mely a Collectio Rituum előtt 223 évvel jelent meg: „A... világból kimúlt híveknek tetemeik felett mondandó közönséges Solosmája és Penitenciatartó Soltárok. . . stb.” címen (OSzK, Lit. 614. k. jelzet alatt). A magyar nyelvűség középkori hagyományára vonatkozólag hadd idézzem Geréb László erdélyi püspök (1476-1501) szavait 1478-ból: „ . . . Quum nuntii partium illarum Transilvanarum . .. nos iterate .. . adierint, quatenus . . . concederemus, ut quemadmodum id pridem iám tempore prede- cessoris nostri. . . Demetrii. (Két Demeter püspökről lehet szó, kb. 100 évvel Geréb előtt.) Usu venerat et etiam antea pridem sepius acci- disse exponitur, sacramenta baptismi, confirma- tionis, eucharistiae, et matrimonii Chistifidelibus partium illarum non latino séd vernaculo sermone administrarentur. Hinc nos etiam deside- rio Serenissimi Domini nostri Regis tractantis, nihil dubitaremus huic petite et desiderio in- stantane deferre . ..” (Majd utasítja a káptalant, hogy agenda-szerkesztőséget jelöljön ki) W. A kéziratos Mosóczy-féle Rituale 1578-ból, középkori kódexeink hosszú sorának sok szertartása, legrégibb katolikus énekeskönyveink magyar nyelven vannak írva. Évszázadok óta magyarul is ment tehát a szertartás egyházunkban a történeti anyag tanúsága szerint. A kérdés vizsgálójának a felsorolt tényekből látnia kell, hogy a Collectio Rituum a mintában megjelölt alap nélkül, elsietve készült. Történetéből azt olvashatták ki a javaslat készítői, hogy miként nem szabad egy ilyen nagy célú, jelentőségű kiadványt munkába venni. A Collectio Rituum többször utal a Harmat- Sík: Szent Vagy, Uram! énekeskönyvre, melyről illetékes nyilatkozat hozta tudomásunkra (1967): ,,... minden remény megvan arra, hogy a Szent vagy, Uram!-ot beépíthessük a liturgiába, . . . mert a legújabb tervek szerint a Püspöki Karok engedélyezhetik majd, hogy az Introitus, az Offertorium és a Communio helyett olyan népénekeket énekelhessenek a hívek, melyek az eredeti szövegnek nem fordításai, csupán annak szellemét sugározzák...” A nyilatkozat kommentátora szerint méltán, mert a húszas évek reformjának vezetői „megtisztították a korukbeli templomi népénekeket és felkutatták a régi forrásokat . . .” A népzenével és a történeti forrásokkal közelebbről ismerő hallgató a legjobb akarattal sem tudta osztani ezt a véleményt. Tudjuk az említett énekeskönyv történetéből [;], hogy szerkesztőiben megvolt a jószándék a népénekek összegyűjtésére, de a kivitelre módszerbeli tapasztalat hiányában nem került sor. A történeti anyag kezelésére néhány adatfelsorolás vessen fényt: a) A SzVU-ban alsó határként megjelölt 1651-es évszámig figyelmen kívül maradtak az alábbi művek: 1. Baka János: Erdélyi Egyházmegyei Énekeskönyv 1920 2. Szepesi Imre: Áhítat Gyakorlatok 1853 3. Andrási Ráfael: A Kér. Kát. Egyh. Ék. 1806 4. Szentmihályi Mihály: Ék. 1797—8 5. Ferences Névtelen, kézirat 1741 6. Hymni Vesperarum 1741 7. Barabás Márton: ... Halotti Solosm. 1738 8. Balázs Ágoston: Cantionale Cath. 1719 9. Bocskor János: Ék., kézirat 1716—39 10. Vietórisz-kódex 1680 11. Mihál Farkas: Ék., kézirat 1677—87 12. Kájoni János: Cantionale Cath. 1676 255