Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 4. szám - Boda László: A teremtés magjai
fiai eszmét idéző szavait: „őbenne élünk, mozgunk és vagyunk” [17]. Ugyanakkor a teremtés magok általi, közvetett jellege az, amely kiemeli a dolgok önállóságát, elsősorban az emberi értelem és akarat autonómiáját, amely egyre nagyobb szerepet kap a világban, s egyben megóv a panteizmustól. 2. A biológiai fejlődés természettudományos kidolgozása elsősorban Darwin érdeme. Ez eszünkbe juttatja Maritain gondolatát: a fejlődés elméleti tisztázásán és gyakorlati előre lendítésén nem ritkán olyan emberek munkálkodnak, akik kívül állnak az egyházon, esetleg a hiten is (Darwin agnosztikus volt). A mai keresztény gondolkodás pozitiven értékeli eredményeiket, még akkor is, ha nem mentesek a tévedéstől (amely a legtöbb kezdeményezés kísérő jelensége). 3. A fejlődés szempontja egységesít is. Ezt a „teremtő” és „világfenntartó” aktus egysége is tanúsítja. Egységbe foglalja azonban a fejlődés szempontja a teremtést és a megváltást is! A megváltás ugyanis megújítja és fölemeli a teremtést. A kegyelemmel beoltott ember ezért lesz Szent Pál szerint is „új teremtmény” [18]. Mert Krisztusban és Krisztus által megy végbe az a kozmikus fölemelkedés, amelyet kegyelmi transzformációnak is nevezhetnénk. Krisztus tehát elválaszthatatlan a teremtéstől, amelynek Eszméje benne ragyog, ö az „Ige”, aki „kezdetben volt”, „aki által minden létrejött” [19]. De ő az, akinek küldetése nem csupán a bűnből megváltó kereszthalál, hanem az is, hogy a kozmikus fejlődés megdicsőült befejezésének előkészítője legyen [20]. 4. Az összegezés záró szempontja pedig az, hogy milyen jelentést és jelentőséget tulajdonít a keresztény gondolkodás a fejlődésnek. Értelmezésünk szerint a fejlődés Istentől indul el, és Istenhez tér vissza. Tervszerű, célirányos folyamat, amilyben azonban megfelelő szerephez jutnak a mechanikus folyamatok, az ún. ,,másodlagos okok” (természeti körülmények, emberi akarat stb.). Olyan folyamat, amely ma is tart, amely tehát nem jutott még el a befejezéshez. (Ez egyik lényeges szempont a rossz problémájának megítélésénél.) Kritikus pontokat fölmutató folyamat, amelyben az anyag nem magyarázza meg keletkezésében az életet, az élet a szellemet, a szellem a kegyelmet. Ezeknek az ontológiai fokoknak kezdetét, tehát az említett ,,létmagokat” ennek következtében a teremtés Kertészére vezetjük vissza, a hivő ember szemléletével kiegészítve, aki keresi hitének értelmes alapjait (Fides querens intellectum). Ugyaniakkor nem tartjuk rendellenességnek, valamiféle „kettős igazságnak” a hivő szaktudós eljárásmódját, aki nem a célirányosságot, hanem a természeti okokat keresi a fejlődésben. A célirányosság földerítése ugyanis sajátosan a bölcselet feladatkörébe tartozik [21]. S a keresztény bölcselet Szent Ágoston és Teilhard nyomán észre is veheti azt a fejlődési vonalat, amely szemléletünk előtt a fizikából a paleontológián át a teológiába nő. Észrevehetjük a teremtés „magjait”, bárhová tekintsünk. Mert magból támadt a világegyetem, az élet, az ember (egyedi és egyetemes származásában); magból nő ki a kultúra, a kegyelem világa, az egyház, hogy aztán valamennyi fává növekedjék. ,,Teremtő fejlődésről” van itt szó, amiről Bergson beszél? Nem. Az evolúció kozmikus folyamata sokkal indokoltabban nevezhető fejlődő teremtésnek. JEGYZETEK 1. De Genesi ad. litt. V. 7. - 2. Le Phénoméne Humain. Paris, 19;; (Rezek Román fordításában Az Emberi Jelenség). - 3. Lk 8, 3. - 4. Sir 33, 13; Jer 18, 6. - 5. Biologie und Gottesglaube, Berlin, 1961. - 6. Teilhard i. h. 13. - 7. Bruce Heezen hipotézise egy kb. 700 000 éve végbement kozmikus sugárviharral hozza kapcsolatba az ember megjelenését. - 8. Idő az örökkévalóságban, Bp. 1963, 99. - 9. Teilhard i. h. 61. - 10. Mt 6, 8-15. - xi. Lk 10, 29-37. - I2- Mt 3, 17. - 13. Jn 10, 18. - 14. Mt 13, 31. - 13. I Jn 3, 2. - 16. Jel 21, 1. - 17. Ap Csel 17,27. - 18. II Kor 3, 17. - 19. Jn 1, 1-2. - 20. Róm 6, 5-8; 8, 17. - 21. Vö. Paskai László: A célszerűség mai szemmel. Teológia. 1968, 1. 15. 239
