Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 4. szám - Bencze L. Anzelm: A keresztény ünneplés
Az ünnepekhez hozzátartozik a pihenés, a felüdülés, a „tétlenség”, szemben a hétköznapok munkájával, fáradtságával, rohanásával. Az ünnepeken az emberek „nem szőnek, nem fonnak, és nem fáradoznak” [6], Élvezik a pihenést és a nyugalmat. A keresztény számára ez is figyelmeztetés, hiszen amikor meghalt hozzátartozóiért könyörög, ezt kéri nekik, csupán az örök jelzőt teszi hozzá. A nyugodt, békés és „tétlen” ünnepnapok annak a nyugalomnak és békének jelképei, amelyet Isten készít népe számára: „Aki ugyanis belép az ő nyugalmába, az abbahagyja munkáját, mint Isten a magáét” [7]. A jó ünnep kikapcsolódás, megszabadulás a gondoktól, terhektől, aggodalmaktól. Ez a gyermeki gondtalanság, bizalom és derű állapota Isten eljövő országának jellegzetessége: „... aki Isten országát nem fogadja úgy, mint a gyermek, nem megy be oda” [8], A jó ünnep - és nem csupán a vele járó ajándékozás - mindig rejteget magában egy kis meglepetést. Akkor érezzük igazán sikerültnek, ha ad hoc jellege volt, hozott valami újat is. Ezt várjuk az ünneptől, s a várakozás bizonytalansága, az új, ismeretlen sejtése sokszor nagyobb örömmel jár, mint a - nem mindig tökéletes - beteljesedés. Olyan dal az ünnep, amelynek minden hangja új és előreláthatatlan. így lesz mégis hasonlóvá ahhoz a „szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta” ünnephez, „amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt” [9]. Ugyanakkor azonban minden családnak, népnek megvannak a maga hagyományai is az ünneplésben. Amikor megrendezzük az ünnepet, rendszerint az áll előttünk, „tavaly hogy volt”, hogy „nálunk így szokott lenni”. A megszokottnak és a váratlannak, a réginek és az újnak ez az ellentéte és feszültsége teszi elevenné az ünnepet, és lesz jelévé ezáltal egy másik, eljövő életnek. Az „új égen” és az „új földön” [10] is megmaradnak a jelen világ értékei, kapcsolatai, eredményei, hiszen ennek jutalma, betetőzése, ennek aratása lesz [11]. Így válik az ünnep „jó tanítónkká”, akár „régit, akár újat hoz elő kincseiből” [12]. Az ünneplés közösségi „Ökör iszik magában” - tartja a magyar közmondás. Szokás angol családoknál, hogy a legkisebb kezdi az ajándék kibontását, és a legidősebb végzi: az idősebbek először együtt örülnek a kisebbek örömével. Minden ünneplés közös. Csak együtt lehet ünnepelni, magányosan nem. Ezt már a gyerekek is megérzik. Egy kísérlet során három rajzot tettek gyerekek elé [13]. Az első rajzon egyedül ült egy gyerek az ajándékcsomagokkal megrakott születésnapi asztalnál. A szülők a félig nyitott ajtón néztek befelé. A másodikon már a szülők is ott ültek az asztalnál, amelyen azonban csak egy közepes nagyságú csomag látszott. A harmadikon sok gyerek és hozzátartozó ült az asztal körül, amelyen nem volt semmiféle csomag. Megkérdezték a gyerekektől, hogy „melyik születésnapot szeretnéd”? — 70%-uk a harmadik képet választotta. Az ünnepléshez nemcsak kell a közösség, hanem maga is közösségalkotó erő. Amikor csupán egymás mellett élünk, sőt egymás ellen, nem lehet szó igazi közösségről. Állandó veszekedések a családi életben, nem szűnő széthúzás a társadalomban, folytonos háborúk az emberiségben - ezek a hétköznapok. Ünnepekkor elsimulnak a családi ellentétek, enyhülnek a társadalmi viszályok, elhallgatnak a fegyverek. Oly kézenfekvőén jelenvalóvá lesz - egy kis időre legalább — az, amelyről így jövendöl Izaiás könyvének erőteljes képe: „A farkas és a bárány együtt legelészik, az ökör és az oroszlán szénát falatozik” [14]. Az ünnepek így nem engedik ellankadni bennünk a vágyat az örök béke és örök egység után, az összes ellentétek nagy, eljövő feloldódása után. Ösztönöznek is, hogy erre törekedjünk már ebben az életben, mert 215
